A medvehagyma a tavasz egyik legjobban várt gyógynövénye. Nem szabad elmulasztani a szezonját. Az egész növény ehető, nyersen és főzve is élvezettel lehet fogyasztani. Március vége és április eleje között van a szedési időszaka, amelynek szigorú szabályai vannak. Sokféleképpen felhasználhatod a medvehagymát, adunk hozzá 5 szuper tippet!

Medvehagymát kora tavasszal te magad is szedhetsz a madárcsicsergéstől hangos erdőkben. Ám csakis természetvédelmi területnek nem minősített erdőségekben, és maximum napi 2 kilogramm mennyiségben. Ha magad szeretnéd gyűjteni, arra ügyelj, hogy külsőleg könnyen összetéveszthető a májusi gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel.

Mindkét növény fogyasztása súlyos, akár halálos mérgezést is okozhat. Bár küllemben valóban hasonlítanak, szerencsére a medvehagymát könnyen megkülönbözteti a két növénytől az erős fokhagymaillata. Megóvása érdekében még a szabadon szedhető növény esetében is érdemes egy-egy tőről csak a levelek felét eltávolítani, így meghagyod a lehetőséget a növény számára, hogy virágozzon, és aztán szétszórva a magvait, szaporodjon. Így biztosított lesz ez az értékes növény a következő generációk számára is.

A medvehagyma sokféleképpen hasznosítható a konyhában, vagy akár a házipatikádban. Adunk hozzá 5 izgalmas tippet!

1.Medvehagymás brokkolikrém

Nincs finomabb és egészségesebb reggeli egy zöld szendvicskrémnél, mely a legegészségesebb zöldségekből készül.

Hozzávalók:

1 fej brokkoli

1 csokor medvehagyma gumójával együtt

olívaolaj

 

Elkészítése:

A brokkolit szedd rózsáira, főzd puhára sós vízben, majd szűrd le. A medvehagymát mosd meg, darabold fel, és kevés olívaolajon dinszteld kevés ideig, míg kicsit összeesik, és színt kap a gumó. Ezután turmixold krémesre a medvehagymás olajat. Magvas kenyéren, pirítóson kínálva mennyei csemege!

2.Medvehagymás tofucsíkok karfiollal

Egészséges és finom vegán fogás tofuval és karfiollal.

Hozzávalók:

40 dkg tofu

egy csokor medvehagyma

egy kis fej karfiol

fél fej vöröshagyma

olaj

 

Elkészítése:

A tofut vágd vastag csíkokra, sózd meg, és pirítsd meg olajon. Add hozzá a feldarabolt medvehagymát, és kevés vízzel párold meg. A fél fej vöröshagymát dinszteld üvegesre, add hozzá a kis rózsákra vágott karfiolt, a maradék medvehagymát, és párold puhára. A tofucsíkokat kínáld a karfiolkörettel.

3.Medvehagyma pesztó

Ha szereted a pesztót, akkor ne csak bazsalikommal készítsd el, hanem próbáld ki medvehagymával. Az eredmény fantasztikus lesz! Tésztákra, salátákra, levesekhez, halakra is használhatod ízesítésként.

Hozzávalók:                    

150 gramm medvehagyma levél

50 gramm finomra reszelt parmezán

1 gerezd zúzott fokhagyma

fél citrom leve

50 gramm pirított fenyőmag

150 ml olaj (napraforgó vagy repce)

 

Elkészítése:

A medvehagyma leveleket vágd fel csíkokra. Tedd turmixgépbe a fokhagymával, sajttal, fenyőmaggal, és turmixold össze darabosra. Add hozzá apránként az olajat is, és végül ízesítsd a citromlével, és pici sóval, ha szükséges. Tedd jól záródó kis üvegbe, é tartsd hűtőben, ahol két hétig is megőrzi a frissességét.

4.Medvehagyma krémleves

Tavasszal nem szabad kihagyni ezt az üdezöld, egészséges levest az étrendből, mely úgy tisztítja meg a tested a mérgektől, ahogyan a természet újjászületik a tél után.

Hozzávalók:

1 vöröshagyma

1 póréhagyma

2 szál halványítózeller

1 répa

1 kis szem burgonya

500 gramm medvehagyma levél

4 evőkanál tej

1,2 liter zöldség alaplé (vagy ételízesítős víz)

25 gramm vaj

olaj

 

Elkészítése:

Egy levesesfazékban olvaszd fel kevés napraforgóolajban a vajat. A vöröshagymát vágd finomra, és dinszteld üvegesre a vajas olajon. Add hozzá a feldarabolt zöldségeket, póréhagymát, zellert, répát, burgonyát, és fedő alatt dinszteld őket roppanós puhára 15-20 perc alatt. Öntsd fel a zöldségeket az alaplével, és forrald 10 percig. A végén tedd bele a feldarabolt medvehagyma leveleket, és forrald még 2 percig a levest. Vedd a lángot takarékra, és botmixerrel turmixold simára a levest. Add hozzá a tejet is, és tálaláskor szórd meg egy kis finomra vágott medvehagyma levéllel és díszítsd medvehagyma virággal.

5.Medvehagyma bor

A medvehagyma nem csak ízletes étel-alapanyag, hanem gyógynövény is egyben. Készíthetsz belőle teát, vagy akár gyógyhatású bort is. Egy csokor medvehagyma levelet apríts fel, és forrald fel egy pohár (2,5 dl) vörös vagy fehér borban. Ez a finom nedű, melyet mézzel is édesíthetsz, csökkentheti a vérnyomást és a vérzsírszintet, enyhítheti a gyulladásokat, jótékonyan hat a belekre. Mivel vérhígító hatású, semmiképpen ne fogyaszd vérhígító gyógyszer mellett.

 A folytatásban: Szeretnél medvehagymát termeszteni a kertedben?


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!