Nekem egy kisebb kertem van, ahol 12 órától kb. 17 óráig éri napfény a növényeket, de mivel én sem tudtam lemondani a rózsákról, a petúniáról, így az ágyás tele van rózsákkal, levendulával, petúniával, szarkalábbal, de, hiába mert egyik sem olyan szép, mint kellene. A rózsák bár virágoznak, de alig van rajtuk egy két kis méretű virág, a szarkaláb és a petúnia alig virágzik, a muskátli és a futó muskátli viszont nagyon szép. Akármennyire is fáj a szívem értük, le kell mondanom bizonyos növényekről, mert hiába tűzi a nap az ágyást napi 5 órán keresztül, az attól még félárnyékosnak számít.

Mitől lesz félárnyékos egy kert?

A napos kertben minimum 6 -7 órát süt a nap vagy ennél többet, a félárnyékos kertben napi 4-5 órát, míg az árnyékosban csak 2-3 órát süt be a nap.

A félárnyékos kertben az a legrosszabb, hogy azt látom, hogy néhány növény már kókadozik napközben a naptól, mégis a rózsáknak, és a napfény igényes növényeknek ez mégis csak kevés. Egy levendula, vagy rózsa akkor lesz igazán szép, ha reggeltől estig éri a napsütés. Ugyanakkor néhány növény meglepően jól érzi magát, ezért összegyűjtöttem a tapasztalataimat, a félárnyékkedvelő növényekről.

Gyakran a félárnyékos és az árnyékos kertet egy kalap alá veszik a hobbykertészek, pedig teljesen más egy olyan kert ahol napi 5 órán keresztül süti a nap a növényeket, vagy egy olyan árnyékos ahol csak beszűrődik a nap, vagy két, három órát éri a nap a növényeket.

Egy félárnyékos kertben lehet kísérletezni néhány napfény igényes növénnyel is. Tehát ide inkább olyan növényeket kell majd ültetnem, amely nem igényel túl sok napot, de nem is árnyékos helyre ültetendő, pont a kettő között van, ráadásul úgy, hogy az ágyás elejét 12 órától éri a nap, míg a hátsó részét csak később, tehát ahogy haladok, hátra egyre kevesebb nap jut a növényeknek, így más virágot kell ültetnem előre, mint hátra.

Szerencsére van választék a félárnyékot kedvelő növényekből is, így most a következő fajták kerülnek be a virágágyásba:

Bőrlevél

A bőrlevél (Bergenia) nem tartozik a kedvenc növényeim közé, így mindössze két tő van a kertemben, de a levelei nagyon jó takarást adnak a hortenziáknak, így ők biztosan maradnak. A bőrlevél április végén, május elején virágzik, rózsaszín virágai 40-50 cm hosszú száron fejlődnek ki. A bőrlevél napos illetve félárnyékos kertben is megél, az én kertemben jelenleg túl kevés napot kapnak, így kicsit előrébb kell majd ültetnem őket, ugyanis ha túl kevés napot kap, nem fog virágozni tavasszal a tő.

Bár a bőrlevél az egyik legszívósabb növény, amivel valaha találkoztam, mégis rendszeres locsolást és sok tápanyagot igényel a bőséges virágzás érdekében.

bőrlevél

Árnyliliomok

Az árnyliliom ( Hosta) az egyik kedvenc növényem, mivel egész nyáron át mutatós pusztán a levelei miatt is, a virágzás idején pedig fantasztikus látványt nyújtanak.

Az árnyliliom szintén egy olyan növény, amely nem szereti a tűző napot, viszont túl árnyékos kerteket sem kedveli, így pont egy ilyen félárnyékos kertben érzik jól magukat, főleg a tarka levelű változatok, amelyeknek a levele akkor lesz igazán szép, ha napi 3-4 órát süti a nap.

Az árnyliliom nem igényel túl sok törődést, még a legnagyobb melegben sem kell naponta locsolni, mégis június végén vagy július elején virágokkal díszíti a kertet, főleg hogy tőosztással nagyon könnyű szaporítani, így legalább 10-12 tő van a kertben.

árnyliliom

Iszalag

Az iszalag (clematis) mindössze két éve van a kertemben, de idén már gyönyörűen kúszik és hajt, mivel a terasz oldalán egy magas rács van, ide került a klemátisz, és pont ma szereztem be egy másik példányt is, amely egy árnyékosabb részre kerül majd egy futó rózsa mellé.

A klemátisznak is speciális helyet kell keresni, mivel azt szereti, ha a gyökere és a töve árnyékban van, de a hajtásai már napot igényelnek. A klemátisz nagyon sok öntözést igényel, és folyamatos tápanyag utánpótlást igényel, de szépsége minden fáradtságot megér. Vannak klemátiszok, amelyek tavasszal nyílnak, más fajták nyár elején virágoznak, és vannak a késő nyáron virágzók, nekem pont ilyen van a kertben, remélem egy két év, és megerősödik a tő.

klemátisz

Hortenzia

A hortenziák (hydrangea) jelenleg kísérleti fázisban vannak a kertben, ugyanis a fele azon a részen van ahol 5 órát éri a fény, míg a többi csak 2-3 órát, illetve 1 órát éri napfény, így figyelem melyik hogyan virágzik az eltérő napsütéses órák hatására.

A hortenziából is több fajta van, van a sima kerti hortenziából 4-5 tő, de van kis levelű bugás hortenzia, és van cserjés hortenzia. Ezek közül a kerti hortenzia bírja a napos helyet, főleg ha idősebb a tő és bebokrosodik, a töve kevésbé szárad ki a melegben. A cserjés hortenzia viszont nem bírja a túlzott napos helyet, így ezt a fajtát most fogom átültetni egy árnyékosabb részre, mivel ennek a levelei is vékonyabbak, mint a sima kerti hortenziának, és felfelé növekszik, míg a kerti hortenzia kissé elterül, így a töve is hamarabb kiszárad a melegben,de azt javaslom, hogy a hortenziákat inkább csak olyan helyre érdemes ültetni ahol nyáron csak két három órát éri a nap.

Hortenzia félárnyékos kertben

Viszont azok a hortenziák, amelyek napot is kapnak szebben és dúsabban virágoznak, mint amelyek árnyékban vannak, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy korábban kezdenek el nyílni.

A hortenziákat dugványokról is szaporítom, de ha egy kertészeti áruházban járok és látok egy polcon kókadozó leértékelt hortenziát, nincs szívem ott hagyni, így most már 10-13 tő hortenzia van a kertben. A hortenzia egyetlen hátránya, ha lehet így fogalmazni, hogy minden nap kell öntözni, főleg ha napos helyen van, mert a nagy melegben délutánra már kókadozik. Ezen kívül a tápoldatnak is nagyon örül, így kora tavasszal és nyár közepén hosszú hatású hortenziáknak való műtrágyát kap, valamint savanyú virágföldben érzi jól magát, így évről évre tőzeggel kedveskedek nekik, no meg sok-sok kávézaccal. A hortenziát nagyon könnyű szaporítani, elég, ha levágok pár szép dugványt az anyanövényről, leszedem az alsó leveleket a hajtásról és beleteszem őket egy üveg vízbe. A vizet érdemes kétnaponta lecserélni, de így kb. egy hónap alatt új gyökeres hortenziákat tudok kiültetni a kertbe.

 Hortenzia a kertben

Rhododendron

A havasszépe az egyik olyan virág volt, amely mint egy kihívás szerepelt az életemben, hogy vajon az én kertemben megmarad a rhododendron vagy sem.

Szintén leértékelve találtam rá egy kertészeti áruházban így rögtön vásároltam három tövet, két kis levelű japán azálea fajtát és egy nagy levelűt, hibrid fajtát.

Ezeket az árnyékosabb részre kiültettem a kertbe, egy tő sajnos elpusztult, de az egyik japán azálea és a nagy levelű hibrid életben maradtak, de sem nem növekedtek, sem nem virágoztak, mivel a rhododendronoknak nagyon fontos a savanyú talaj, még jobban, mint az hortenziáknak.

Így idén kiszedtem mindkettőt az ágyásból és savanyú virágföldbe átültettem nagyobb méretű cserepekbe, így bár az idei virágzás elmaradt, de mindkettő hajt és üde zöld, remélem jövőre mindkettő virágozni is fog.  Most az tervezem, hogy mindkét növényt cserepestől fogom az ágyásba süllyeszteni, így a savanyú virágföld nem érintkezik a sima kerti talajjal, és mivel a rhododendron sekélyen gyökerezik, így cserépben is megél, ha évente kap friss savanyú virágföldet, és rendszeres tápanyag utánpótlást. Bár akkora soha nem lesz egyik sem, mint amekkorákat látok pl. a jeli arborétumban, és mindössze egy hónapig lehet a virágokban gyönyörködni, mégis különleges helyet foglal el a szívemben ez a két növény.

A havas szépét nyáron sokat kell locsolni, akkor is, ha épp nem virágzik, és tápanyagot is bőven igényel, de legfontosabb igénye a savanyú talaj, sima kerti földben a rhododendron nem fog fejlődni és virágozni.

rhododendron a kertben

Begóniák

Az ágyások elejében egynyári begóniákat ültettem, amelyek egész nyáron át folyamatosan virágoznak, így ezekből minden nyáron bőven kerül a kertbe, nagyon jól bírják a napot, de a félárnyékot is, és még a locsolást sem igénylik túlzottan.

Cserépben és virágágyásokban is szépen fejlődnek és nyílnak, így a kert egyik kiemelkedő növénye lett nálam a begónia.

begónia egynyári

Szegfű

Az évelő szegfű elvileg egy napigényes növény, de nálam a félárnyékos kertben is egész nyáron át töretlenül virágzik és még locsolni sem kell túl sokat ahhoz, hogy szép maradjon, így ebből szintén sok került az ágyásba, mivel kevés gondozás mellett is egész nyáron át nyílik és még ráadásul évelő is, így évről évre díszíti a kertet.

Napraforgó

A napraforgó az egyik olyan növény, amely nevével ellentétben még a félárnyékos kertben is képes virágozni, és hogy ne legyen belőle egy két méteres virág, én minden évben visszavágom így nem egyetlen nagy virágot, hanem sok kisebb virágot hoz. Minden évben magról szaporítom a kertben, nagyon jól bírja a nyári meleget, és szintén kevesebb vízzel is beéri, ráadásul remek vágott virág esz belőle, így bár nem illik bele a rózsaszín és fehér szín összeállításomba, nem maradhat ki a kertből.

Lobélia

Szintén az egyik kedvenc növényem, bár van olyan év, hogy a lobélia alig virágzik, míg van, hogy egész nyáron át gyönyörű. A lobélia cserépben és virágágyásban is nagyon jól érzi magát, a csüngő és az álló fajták is egész nyáron át virágoznak, szinte májustól egészen októberig. Szintén egy olyan virág, amely bár félárnyékban is megél, de ha kap egy kis napot sokkal szebben és dúsabban virágzik, mint azok, amelyek árnyékos részre vannak ültetve.

Liliom

A liliomokban még soha nem kellett csalódnom, a kedvencem a királyliliom, amely hatalmas fehér és rózsaszín virágaival igazán feltűnő szépségek a kertben.

Sajnos az idén egy két tő királyliliom a sok eső hatására tönkre ment, de remélem, a gyors átültetés még megmenti őket, mivel pont olyan helyre voltak ültetve ahol a terasz tetőről lefolyt a víz, és köztudott, hogy a liliomok nem szeretik a túl sok csapadékot, mivel a liliom hagymák könnyen kirothadnak a sok víztől.

Bár a liliom a napsütésben virágzik a legszebben, de félárnyékos kertben is fantasztikusan virágzik az összes liliom, legyen szó ázsiai liliomról vagy a fenséges királyliliomról.

Nebáncsvirág

Sajnos az idén nem ültettem a kertbe nebáncsvirágot, pedig tavaly igazán feldobták a kertet, mivel ezek is jól érzik magukat a félárnyékos részeket, de a locsolást nagyon el kell találni számukra, nem szabad hagyni, kiszáradni a talajt és a túllocsolást sem kedvelik.

Mindkettő hatására a növény lekókad és elpusztul. Érdemes csoportosan ültetni, akár színek szerint, nyár elejétől egészen az őszi fagyokig képes virágozni.

Tűzeső

A tűzeső az egyik olyan virág, amelyiket még nem ültettem a kertbe, de szeretnék, sajnos nem találtam a közeli kertészetbe, de nem mondtam még le róla. A tűzeső szintén jól érzi magát egy félárnyékos kertbe, bár virága nem épp egy feltűnő jelenség, a bordós, zöldes levelek már önmagukban is dekorációs értékkel bírnak, így fantasztikus színfolt lesz a félárnyékos ágyásban.

Záporvirág/napvirág

A záporvirág napfényigényes növény, de van egy olyan jó tulajdonsága, hogy csak akkor nyílnak ki a virágok, ha napot kapnak. Épp ezért egy félárnyékos kertbe is ültethető, mivel amikor süt, a nap a virágok kinyílnak, amikor pedig árnyék van becsukódnak, de ettől még a növény remekül érzi magát.

Csoportosan ültetve a legszebb, és számtalan színben megtalálható a kertészetekben.

Érdemes az elnyílt virágokat leszedni, így folyamatos lesz a virágzás, és bár locsolni kell, de a túllocsolást kerülni kell.

Fukszia

Az idén sok fukszia került a teraszra, és az akasztós virágtartókba. A fukszia szintén jól bírja a félárnyékos teraszokat, de az én tapasztalom az, hogy nagyon sok tápanyag kell ahhoz, hogy folyamatosan virágozzon. Ha rendszeresen van locsolva és tápodatozva, egész nyáron át virágzik, cserépbe, balkonládába vagy akasztós cserépbe ültetve is. Van csüngő változata is, sőt a törzses fukszia is nagyon jól mutat a teraszon, és pont elég számára a napi 4-5 órás napsütés.

Metszéssel szépen alakítható is, én minden elnyílt virág eltávolításakor egy kicsit a növényt is metszem, mert hajlamos a megnyúlásra, főleg ha kevesebb napot kap.

Szamóca

Tudom-tudom a szamóca napfény igényes növény, de nálam még az eper is terem, ha nem is túl sokat, minden héten szedünk róla 5-8 szemet. Tehát ha olyan teraszod, vagy kerted van, ahol 4-5 órát süt a nap, bátran ültess pár tő epret, nagy öröm lesz szüretelni róla az ízletes szemeket. A szamócát érdemes rendszeresen öntözni és tápoldatozni, valamint a lecsüngő hajtások alá, amin a virágok majd a szamóca szemek növekszenek szalmát tenni, hogy ne érintkezzenek a talajjal. De csüngő virágtartóba is ültetheted, ott semmilyen kár nem éri a termést.

Eper félrányékos kertben

Murvafürt

Bár a murvafürt egy félárnykos kertben soha nem lesz olyan szép, mint egy napsütötte kertben, de napi 4-5 órás napsütés mellett is gyönyörű színes murvafürtöt lehet nevelni.

Az én titkom, hogy nem hagyom túl nagyra megnőni a murvafürtöt, amikor megjelennek a színes fellevelek és az apró pici virágok elkezdem metszeni és nem hagyom tovább növekedni. Így tömör és színes murvafürtöt kapok, amelyet hetente kell tápoldatozni és szinte kétnaponta locsolni.

A murvafürtöt télen be kell vinni egy fagymentes helyre teleltetni, így évről évre gyönyörködhetsz a szépségben.

(ellenben a leander nem virágzik, tehát ennek sokkal több napsütésre van szüksége.)

Csillagfürt

A csillagfürt még jelenleg nincs a kertemben, de remélem jövő tavasszal bekerül a gyűjteményébe, mivel ez a növény is kedveli a félárnyékos kerteket. Amellett hogy a csillagfürt nagyon mutatós, még a talaj nitrogéntartalmát is képes növelni, tehát talajjavítóként is gyakran alkalmazzák. Sajnos mire a vásárlás mellett döntöttem a legtöbb kertészetben már nem volt csillagfürt, de semmi gond talán ősszel be tudom szerezni, igaz így csak a következő évben derül ki, hogy a félárnyékban hogyan fog virágozni ez a gyönyörű növény.

Ahhoz, hogy a csillagfürt többször is virágozzon, az első virágzás után érdemes visszavágni, így másodvirágzásra is számíthatunk, ráadásul öntözni sem kell naponta, csak a tartós meleg és szárazság esetén kell öntözni.

Tehát egy félárnyékos kertben sok kísérletezésre van szükség ahhoz, hogy kialakuljon egy teljes gyűjtemény, hiszen néha egy-egy növény igazi meglepésként válik be, míg mások minden törődés és szeretett ellenére sem maradnak életben.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!