hétfő, 23 április 2018

Gyógynövények különböző felhasználási módjai!

A gyógynövényeket számtalan módón tudjuk felhasználni otthonunkban egészségünk megőrzése érdekében.

Nézzük milyen lehetőségeink vannak egy gyógynövény felhasználásra otthonunkban:

Gyógyfürdő:

Ebben az esetben alkalmazhatunk kádfürdőt, lábfürdőt, vagy ülőfürdőt is. A kádfürdőhöz egy éjszakáéra áztassuk be a gyógynövényt, hideg vízbe, majd másnap szűrjük le a folyadékot, és ezt használjuk fel a fürdővízhez.

A fürdés végén ne használjunk törölközőt, hanem feküdjünk be az ágyba és jó alaposan takarózzunk be. Az ülő fürdőhöz 30 dkg gyógynövényre lesz szükségünk, itt főzzük ki a gyógynövényeket és adjuk a meleg vízhez.

Az ülő fürdő abban különbözik a rendes fürdőtől, hogy itt a vesénkig ér csak a víz. A lábfürdőnél pedig egy lavór meleg vízhez öntsük a gyógynövényes forrázatot és áztassuk lábunkat kb. 20 percig benne.

Főzetek:

Az egyik legismertebb felhasználási mód a főzet, itt fontos, hogy a főzés során ne használjunk fém kannát csak rozsdamentes acélt vagy jénait. A gyógynövényekre öntsünk rá az edényben hideg vizet, és forraljuk fel, majd a végén szűrjük át. Mivel minden növényi részt más-más ideig kell főzni és áztatni okvetlenül olvassuk el a tájékoztatót a tasakon.

Borogatás:

A borogatás hatásos lehet megfázásnál lázas gyulladásos állapotoknál. Áztassunk be egy fehér puha törölközőt gyógynövényes főzetbe, de vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró, csavarjuk ki és helyezzük rá a beteg testrészre.

Forrázat.

A forrázat szinte ugyan az, mint a főzet a különbség csak annyi hogy nem főzzük, hanem forró vízzel leforrázzuk a gyógynövényeket. Elég egy pohárba beletenni a filtert vagy a gyógynövényt és forró vízzel leönteni.


Gyógynövénylé

Különleges eljárás, amikor is a gyógynövényből préselés útján nyerjük ki a levét, amely koncentráltan tartalmazza hatóanyagokat. Ezzel az eljárással bizonyos bőrbetegségeket lehet hatásosan gyógyítani ám nem minden gyógynövény alkalmas erre a célra.

A gyógynövények igen széles választéka áll rendelkezésünkre, és a felhasználási módjukat is lehet variálni.

Csatlakozz hozzánk a facebookon is! A varázslatos hobbykertek csoportban beszélgethetsz más kertbarátokkal, és megmutathatod legszebb növényeidet! >>>>>>


Kertészanyu:Így etessük a madarakat télen

Kertészanyu:Így etessük a madarakat télen

Kertészanyu:Így etessük a madarakat télen

Novemberben a nappalok már egyre...

Tovább a cikkhez
Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Át tudom érezni azoknak a gondját,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

A páfrányok több mint 350 millió...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

A napokban egy bevásárló központban...

Tovább a cikkhez

Indul a kertészeti szezon, íme a legfontosabb kerti munkák!

Véget ért a jól megérdemelt pihenés a kertészek számára, indul a tavaszi kerti szezon, irány a kert, kezdődhet a munka, ébresszük fel a természetet! A hosszú hideg és zord tél után a kertbarátok már alig várják hogy gumicsizmát és kesztyűt húzzanak, végre ismét a kertészkedés örömének hódoljanak.

Bővebben...:

A tavasz legszebb virága a nárcisz

A tavasz egyik legszebb virága a nárcisz, amely már márciusban megörvendezett minket a szép illatos virágokkal.

Bővebben...:

Tartsunk edzést tavasszal a növényeknek!

Talán furcsán hangzik a cím, de igaz a fiatal palántáknak, vagy az átteleltetett mediterrán dísznövényeknek is szüksége van edzésre.

Bővebben...:

A japánbambusz teraszra is ültethető!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Ültessünk kertünkbe salamonpecsét virágot.

Az árnyas hűs kertek egyik kedvelt lakója a salamonpecsét virág (polygonatum hybridum), amely akár 1 méter magasra is megnőhet.

Bővebben...:

A muskátli öntözése

A muskátli öntözése nagyon fontos, ha szép erős virágzó muskátlikat szeretnénk nyáron a teraszon látni. Megmutatjuk, mire érdemes odafigyelni a muskátli öntözése során, és milyen hibákat érdemes elkerülni.

Bővebben...:

A tavasz sláger növénye a muskátli!

Már márciusban tele vannak a kertészetek polcai a sok színes muskátlival, amelyeknek valljuk be nehéz ellenállni a vásárlás során.

Bővebben...:

A muskátli ültetése és gondozása

Vajon mikor érdemes átültetni egy muskátlit, milyen földbe, és hogyan gondozzuk a növényt átültetés után. Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat cikkünkben! Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Milyen muskátli tápoldatot használjunk tavasztól?

A muskátlinak a virágzáshoz és az ideális fejlődéséhez szüksége van a megfelelő tápanyag utánpótlásra, hiszen enélkül hamar elmúlik a varázs.

Bővebben...:

Így tápoldatozzuk a muskátlit!

Sokan nem is tudják mennyire fontos a megfelelő és folyamatos tápanyag után pótlás a muskátlinak. Pedig ha nem adunk elég utánpótlást a muskátlinak, hiába várjuk a virágzást.

Bővebben...:

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Árnyékos kerti növények

Át tudom érezni azoknak a gondját, akiknek a kertjében vannak félárnyékos részek, és úgy gondolják, ide inkább nem is ültetnek semmit, úgy sem lesz szép. Mutatok neked 10 dísznövényt, amelyek még félárnyékban is szépen fejlődnek és virágoznak, akár a kertedben, akár a teraszodon.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Segítség beteg az orchideám mit tegyek?

Orchidea gondozása

Sárgul, levél hullik a virág, száradnak a hajtások apró pöttyök és foltok jelennek meg vajon mi baja lehet az orchideámnak? Ismerje meg az orchidea betegségeit, tüneteit és kezelését.

Bővebben...:

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Így lesz szép virágzó pünkösdi rózsád a kertben

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa évszázadok óta a kertek egyik kedvenc lakója, régen inkább a vidéki kertek jellegzetes növénye volt, ma már a modern kertekben is előszeretettel ültetik a kertbarátok, ezt a fantasztikusan szép növényt.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény.

Bővebben...: