csütörtök, 23 november 2017

Vigyük be a tavaszt otthonunkba!

Februárban már egyre jobban vágyunk a melengető tavaszi napsugárra, egy kis melegségre. Szívünket és lelkünket is felmelegíti egy szép virágzó nárcisz vagy jácint látványa, illata.

 

A szerencsés kertbarátok kertjében már lassan nyílnak a hóvirágok és jácintok, de akinek nincs kertje, vagy még nem ültetett kertjébe tavaszi hagymásokat, annak sem kell lemondania ezekről a páratlan szépségű növényekről.

Ma már a kertészetekben és nagyobb bevásárló központokban pár száz forintért vásárolhatunk cserepes előhajtatott hagymás növényeket, de vágott virágként is megtalálhatók. Elég pár cserép kankalin, jácint, vagy fürtös gyöngyike, néhány hozzá illő vidám színes kaspó, és máris tavaszi varázslatot vihetünk otthonunk falai közé.

A jácint édes illata pillanatok alatt átjárja otthonunkat, míg a nárcisz napságra színe lelkünket is megörvendezteti. A hagymás növényeket tehetjük fonott kosárba, vagy porcelán csészébe, a látványuk egyedi lesz.

Amennyiben cserepes növényt választunk, fontos hogy hűvös, de világos helyre tegyük, és a vásárláskor figyeljünk arra is, hogy egészséges és még bimbós állapotban levő növényeket válasszunk, így tovább élvezhetjük a virágzás folyamatát otthonunkban.


A növényeket öntözzük rendszeresen, de kerüljük a pangó víz kialakulását, a két locsolás között pedig hagyjuk a földet kissé száradni. Még természetesebb látványt érhetünk el, ha a növények földjét mohával takarjuk le.

Az elnyílt virágokat rendszeresen távolítsuk el, majd a tavasz végén az elnyílt növényeket amint az időjárás ezt lehetővé teszi, ültessük ki a kertbe. Ha nem rendelkezünk kerttel, de pl. van erkélyünk, szedjük ki a hagymákat a cserépből, és tegyük el őket egy hűvös sötét száraz helyre pihenni a következő évig.

Ezt olvasta már?

3 gyönyörű tavaszi dekoráció, amelyek otthon is elkészíthetők!

A jácintok télen is tavaszt hoznak otthonunkba!

A leander tavaszi ápolása

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Hogyan hosszabbítsuk meg kertünk szépségét?

Bár a nyárnak lassan már vége, egy kis praktikával meghosszabbíthatjuk a kerti növények virágzását! Bővebben...:

Legyen Budapest igazi virágváros!

A Fővárosi Vízművek és a Füvészkert közös pályázatot hirdet a Budapesten és agglomerációjában élő hobbikertészeknek. Bővebben...:

Gyereksarok: Ültess citrom magot cserépbe!

Sok olyan növény kapható a piacon és a boltokban, amivel te is könnyedén tudsz kertészkedni, és saját növényt nevelni otthon, vagy a kertben. Az egyik ilyen növénycsoport a citrusfélék.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a kamcsatkai poloskavész

A kamcsatkai poloskavész (cimicifuga ramosa) a boglárkafélék családjába tartozó évelő dísznövény, amely Kamcsatka-félszigetéről származik.

Bővebben...:

Ültessünk a kertbe lágyszőrű palástfű növényt!

A palástfű, mint gyógynövény sok nőnek ismerősen cseng, hiszen számtalan női betegségre ajánlják a teáját fogyasztani.

Bővebben...:

Pomelo a különleges gyümölcs!

A napokban a zöldségesnél egy igen különleges gyümölcsöt vettem észre, és mivel még nem ettem ilyet gondoltam kipróbálom. Megkóstoltuk, és nagyon finom íze van. Ez a pomelo.

Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesztem a póréhagymát!

A póré kedveli a napos helyeket és a könnyű jó vízelvezetésű talajt. Szinte minden közönséges kerti földben jól fejlődik. Szereti, ha sokat locsolják, de a pangó vizet nem bírja.

Bővebben...:

A kerti spenót ültetése és termesztése

A spenótfőzeléket valaki vagy szereti és szinte minden héten megenné, vagy utálja és semmilyen formában sem bírja elfogyasztani. A spenót imádóknak viszont érdemes a kertben is termeszteni, hiszen a saját bio termesztésű spenót nem csak finom, de nagyon egészséges is. Cikkünk most ebben nyújt segítséget.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: