csütörtök, 19 április 2018

Mi a különbség a műtrágya és a szervestrágya között?

Sok kertbarát nem tudja eldönteni, hogy műtrágyát vagy szerves trágyát használjon a kerti talaj javítása érdekében, hiszen mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai.

 

Ismerkedjünk meg most mindkettővel.

Műtrágya használata:

A műtrágya egyik előnye hogy könnyen kijuttatható, és szinte minden fontos tápanyagot megad a növények számára.

Szinte bármilyen formában kijuttathatjuk, ma már tabletta, por, vagy folyadék formájában is értékesítik, hiszen ne felejtsük el, hogy a növények számára kínált tápoldatok is műtrágyáknak számítanak.


Ugyanakkor a műtrágya egy vegyi anyag, és ha rosszul adagoljuk, mind a növényekre, mind a környezetre nagy veszélyt jelenthet. Épp ezért a műtrágya alkalmazásánál nagyon fontos a megfelelő adagolás betartása, mert máskülönben az összes növényünket kiégethetjük.

A műtrágyák koncentráltan tartalmazzák a szükséges makro és mikroelemeket, többek között megtalálhatók benne a nitrogén, a foszfor, a kálium.

A nitrogén főleg a növények vegetatív növekedése során fontos, főleg a lombfelület egészséges fejlődéséhez szükséges. A levélzet után kialakuló termések számára a nitrogén fejtrágya fontos elem lehet.


Egy jól karbantartott kerti talaj, amely komposzttal van dúsítva, általában nitrogénben is igen gazdag, ám ha ezt elmulasztjuk, érdemes ősszel vagy tavasszal egy nitrogénben gazdag műtrágyát kijuttatni. Egyszeri átlagos adagja 2 dkg/nm, amely a talaj tápanyaggal való feltöltődöttségétől is függhet.

A foszfor a terméskötődéshez szükséges, a termésmennyiséget nagyban befolyásolja a talaj foszfor tartalma. Ennek hiányában a növények gyökérzete nem tud megfelelően fejlődni, ezáltal pedig a növény sem tud megfelelő ütemben növekedni. A foszfor tartalmú műtrágyák vízben nem oldónak, érdemes közvetlenül a gyökérzethez kijuttatni. Egyszeri adagja a kiskertben 3-5 dkg/nm.


A kálium a termés minőségére van hatással, főleg a gyökérzöldségek raktároznak nagyobb mennyiségű káliumot. Ennek hiányában a növények levélszéle sárgulni kezd, és a levélcsúcs pedig barnás színt ölt. Ősszel érdemes kijuttatni, 2 dkg/nm mennyiségben és érdemes a gyökérhez közel levinni.


Manapság egyre több helyen lehet megvásárolni a levéltrágyát, amely a makro elemeken kívül mikroelemeket is tartalmaz (vas, mangán, bór, cink, réz és molibdén). Ezek a műtrágyák a levélen keresztül sokkal gyorsabban fel tudnak szívódni.

A szervestrágyázáson legtöbbször az istállótrágya kijuttatását értjük, és a szerves trágya kevésbé drasztikusan módosítja a talaj tápanyag összetételét, mint a műtrágya.

A frissen felszedett istállótrágya még nem alkalmas tápanyag utánpótlásra, hiszen kiégeti a növények gyökerét, épp ezért ha istállótrágyához jutunk, azt először érlelni kell, mielőtt felhasználjuk.


Az érlelet szerves trágyát már nyugodtan használhatjuk a talaj javítására. Általában ősszel kell a szerves trágyát kijuttatni, 4-10 kg/nm.-es adaggal.

Szórjuk ki a talajra az istállótrágyát, majd közvetlenül utána ássuk be a talajba minél gyorsabban. A szerves trágyázást elegendő kétévente egyszer elvégezni, de érlelt istállótrágyát akár minden ősszel vagy tavasszal kijuttathatunk a kerti talajba.


A szerves trágya ugyanúgy tartalmaz minden fontos tápanyagot, amely a növények számára fontos, hátránya hogy nem elég csak kiszórni, ezt mindenképp be kell ásni a talajba, méghozzá olyan időszakban, amikor már vagy felszedtünk minden növényt az ágyásból, vagy még nem ültetünk ki új növényeket.


Ma már minden nagyobb kertészeti áruházban megvásárolható a zsákos kiszerelésben kapható érlelt marhatrágya, főleg kisebb hobbikertben érdemes inkább ezt a fajta tápanyag utánpótlást alkalmazni.

Akár műtrágyát akár szerves trágyát használunk, ne vigyük túlzásban őket. A tápanyag hiány miatt a növények nem tudnak fejlődni kertünkben, így okvetlenül fontos valamilyen módon pótolni az elhasznált tápanyagokat, de a túlzott trágyázás is árthat a kertünk ökoszisztémájának.

Ha nem vagyunk tisztába a kerti talaj tápanyag összetételével, érdemes egy szakember segítségét kérni, hiszen lehet, hogy a kert egyik sarkában, nitrogénben gazdag a talaj, míg a másikban épp ebből van túl kevés. Ezért fordulhat elő, hogy míg az egyik zöldségnövény gyönyörű szép kertünkben, addig a másik fajta még csak nem is fejlődik, mivel a növényeknek is eltérő a tápanyagigénye.

Csatlakozz hozzánk a facebookon is! A varázslatos hobbykertek csoportban beszélgethetsz más kertbarátokkal, és megmutathatod legszebb növényeidet! >>>>>>

Kertészanyu:Ananászos banános zöld turmix

Kertészanyu:Ananászos banános zöld turmix

Kertészanyu:Ananászos banános zöld turmix

Ismét elkészítettem a heti zöld...

Tovább a cikkhez
Ezért imádom a zamiopálmát

Ezért imádom a zamiopálmát

Ezért imádom a zamiopálmát

Az egyik kedvenc szobanövényem...

Tovább a cikkhez
Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Át tudom érezni azoknak a gondját,...

Tovább a cikkhez
Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

A korallvirág az egyik legnépszerűbb...

Tovább a cikkhez

Tavaszi talajjavítás

Ha kertünkben nem fejlődnek szépen a növények, nem hoznak elég virágot, akkor ott gond van a talaj minőségével. Nézzük hogyan is javíthatunk a kerti talaj minőségén.

Bővebben...:

Tartsunk edzést tavasszal a növényeknek!

Talán furcsán hangzik a cím, de igaz a fiatal palántáknak, vagy az átteleltetett mediterrán dísznövényeknek is szüksége van edzésre.

Bővebben...:

Kora tavasszal nyílnak a muscarik!

A muscari vagy ismertebb nevén a gyöngyike a kora tavasszal nyíló hagymás növények közé tartozik, amelyek már márciustól kék színbe öltöztetik kertünket.

Bővebben...:

A harangvirág gondozása

A harangvirág (campanula persicifolia) egyre népszerűbb a kertbarátok körében, épp ezért nem csoda hogy évről évre újabb fajták jönnek ki a kertészetbe.

Bővebben...:

Égőszerelem virág ( Lychnis chalcedonica)

Az égőszerelem nevét tűzpiros virágairól kapta, hiszen olyan fantasztikusan szép piros árnyalatban pompáznak a virágok, mintha tűzben égnének.

Bővebben...:

Az égig érő bambusz

Hazánkban az elmúlt pár évben a bambuszok iránti kereslet megnőtt, hiszen a távol kelet egzotikus hangulatát hozza el nekünk.

Bővebben...:

Így öntözzük nyáron a muskátlit!

A növények, így a muskátlik is az életükhöz és fejlődésükhöz vizet igényelnek. A nyári melegben a muskátlikat rendszeresen öntözni kell, ám nem mindegy hogyan és mennyi vizet adunk ezeknek a közkedvelt növényeknek.

Bővebben...:

Tippek és ötletek olvasóinktól muskátli gondozásához!

A muskátli gondozásáról és ápolásáról minden hobbi kertésznek megvan a maga tippje, és ötlete. Megkérdeztük olvasóinkat, ők milyen gondozási tippet adnának a muskátli gondozásához.

Bővebben...:

A muskátli ültetése és gondozása

Vajon mikor érdemes átültetni egy muskátlit, milyen földbe, és hogyan gondozzuk a növényt átültetés után. Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat cikkünkben! Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Milyen muskátli tápoldatot használjunk tavasztól?

A muskátlinak a virágzáshoz és az ideális fejlődéséhez szüksége van a megfelelő tápanyag utánpótlásra, hiszen enélkül hamar elmúlik a varázs.

Bővebben...:

Muskátli ébresztés!

Aki elég ügyes és tapasztalt, át tudta teleltetni a muskátlit. De itt a tavasz és ideje felébreszteni a téli álomból a kis muskátli lurkókat.

Bővebben...:

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Árnyékos kerti növények

Át tudom érezni azoknak a gondját, akiknek a kertjében vannak félárnyékos részek, és úgy gondolják, ide inkább nem is ültetnek semmit, úgy sem lesz szép. Mutatok neked 10 dísznövényt, amelyek még félárnyékban is szépen fejlődnek és virágoznak, akár a kertedben, akár a teraszodon.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Segítség beteg az orchideám mit tegyek?

Orchidea gondozása

Sárgul, levél hullik a virág, száradnak a hajtások apró pöttyök és foltok jelennek meg vajon mi baja lehet az orchideámnak? Ismerje meg az orchidea betegségeit, tüneteit és kezelését.

Bővebben...:

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Így lesz szép virágzó pünkösdi rózsád a kertben

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa évszázadok óta a kertek egyik kedvenc lakója, régen inkább a vidéki kertek jellegzetes növénye volt, ma már a modern kertekben is előszeretettel ültetik a kertbarátok, ezt a fantasztikusan szép növényt.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény.

Bővebben...: