vasárnap, 18 február 2018

Legyen Budapest igazi virágváros!

A Fővárosi Vízművek és a Füvészkert közös pályázatot hirdet a Budapesten és agglomerációjában élő hobbikertészeknek.

A Virágváros elnevezésű pályázatra bármilyen méretű és típusú saját kert növényeiről készült képeket várnak, melyeknek beérkezését követően októberben három kategóriában választja meg a szakmai zsűri és a közönség az év hobbikertészeit.

A Fővárosi Vízművek és a Füvészkert július 15. és szeptember 30. között három kategóriában (családi házhoz tartozó kert, társasházi kert, valamint erkély, balkonláda) várja a szabadidejükben szívesen kertészkedők fotóit. A kezdeményezés nem titkolt szándéka ugyanis, hogy virágba boruljon Budapest és a környező agglomerációs települések, és egyre többen érezzenek rá a kertészkedés örömére.

A Füvészkerttel közösen arra szeretnénk ráébreszteni az embereket, hogy egy kis odafigyeléssel és kreativitással még a legsivárabbnak tűnő szegletekből vagy akár a legkisebb virágládákból is igazi kert varázsolható – vízzel, természetesen”. Az is vitathatatlan, hogy a virágok szebbé teszik környezetünket és mindennapjainkat egyaránt, nevelésük pedig igazi kikapcsolódás. Meggyőződésünk, hogy aki ápolja és gondozza a növényeit, környezetére is igényesebb, környezettudatosabban viselkedik az élet más területein is

Ezen a felismerésen alapulva indította el a két, a környezetvédelem és a környezettudatos nevelés területén már évek óta együttműködő kiíró a Virágváros pályázatot, ahol a kertészek figyelmét és gondoskodását értékes ajándékokkal jutalmazzák. A pályázatra július 15-től lehet feltölteni a képeket a www.vizmuvek.hu/viragvaros oldalon, a szavazatokat pedig október 15-ig várják a szervezők.

A nemcsak hasznos, de rendkívül látványos grafikai megoldásokat is tartalmazó oldalon a Pályázati központ és a Képtár mellett számos más érdekesség és hasznos információt is találhatnak a látogatók. Dr. Kertész például a növényápolással kapcsolatban felmerülő kérdésekre ad választ, de tippeket adnak a víztakarékos kertápolásra is.


A szakmai zsűri által kategóriánként a legjobbnak ítélt kertészek locsolási-mellékmérőt, szaktanácsadással egybekötött Füvészkert-belépőt, valamint értékes növénycsomagokat nyerhetnek. A három kategória közönségdíjasai pedig egy-egy, a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe szóló családi belépőt kapnak, melyet havonta egy alkalommal az online felületen szavazók között is kisorsolnak.

Csodatevő gyógynövények!

Még manapság is a természet a legjobb laboratórium, és a legjobb patika. Ismerje meg ön is a gyógynövények fantasztikus erejét.Mindössze 399ft.-ért! Megves



Fontos szempont, hogy a versenyre kizárólag a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén élők nevezhetnek, szintén a szolgáltatási területen készült képekkel, hiszen a locsolási mellékmérőt csak számukra tudják telepíteni.

forrás: www.freepress24.tv

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Ültessünk kőedénybe növényeket!

A kőedénybe ültetett növény kompozíciók nem csak mutatósak, de kissé rusztikus hangulatot is kölcsönöznek kertünknek. Kőből készült virágtartót ma már az összes nagy barkácsáruház kínál, és bár áruk elég magas, élettartamuk miatt érdemes ezekbe a virágtartókba beruházni.

Bővebben...:

Így vessünk magot tavasszal!

Bár még az idő korai a kertbarátok már alig várják, hogy kiszabaduljanak a kertbe és elültethessék az első virágokat. Ám a magvetést már most is elkezdhetjük és élvezhetjük a kertészkedés minden örömét.

Bővebben...:

Tavasszal ültessük el a tubarózsát!

A tubarózsa (Polianthes tuberosa) még mindig ritkaságnak számít hazánkban pedig egyszerűen és könnyedén lehet a kertbe is ültetni ezt a fantasztikus illatos gyönyörű krém fehér virágot. Bővebben...:

Remek talajtakaró növény az indás ínfű!

Az indás ínfű (Ajuga reptans) Európából származik, majd innen terjedt el Ázsiába és Afrikába. Gyökeret eresztő indáival hamar szétterjed a kertben, és igen gyorsan növekedésnek indul.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

Akár másfél méter magasra is megnőhet a Kínai hamuvirág!

A kínai hamuvirág (Ligularia dentata) mint neve is mutatja Kínából és Japánból származik, de ma már a hazai kertészetekben is megvásárolhatjuk ezt a különleges növényt.

Bővebben...:

Dobjuk fel a konyhakertet articsókával!

Ha valami új izgalmas és finom növényt keres a konyhakertbe, próbálja ki az articsókát. Az articsóka( Cynara cardunculus) nem csak finom és egészséges zöldségnövény, de egyben egy igen gyönyörű dísznövény is.

Bővebben...:

Ültessünk karalábét a kertbe!

Talán kevesen tudják, hogy a karalábé tulajdonképp egy káposzta féle zöldségnövény, amely igen finom és nagyon egészséges! Bővebben...:

Jamie Oliver: Így termesszünk salátát a kertben és az erkélyen!

A saláták a kert bármely napos vagy félárnyékos területén szépen fejlődnek. Fodros, díszes, vagy különleges színű leveleivel nagyszerű díszt képeznek a kertben és akár az egynyári virágok közé is ültethetők. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Ez az oka, ha szárad vagy hullik a szobapáfrányod levele

Sok kertbarát nem is mer páfrányt vásárolni, otthonába, mivel attól fél, hogy télen az összes levél elszárad és lehullik.  Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy a páfrányod télen, nyáron is szép maradjon.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...: