péntek, 24 november 2017

Januári munkák a szőlőben!

Bár ekkor még a szőlő nyugalmi állapotban van, munka már akad bőven, így ideje kilátogatni a szőlőskertbe.

A szőlő nyugalmi állapota csak néhány hónapig tart, így ekkor érdemes elvégezni néhány fontos kerti munkát, mint pl. a kártevők elleni védekezést is.

A fagymentes kissé napos időben menjünk ki a szőlőskertbe és jó alaposan vizsgáljuk át a szőlőtőkéket, gereblyézzük össze a lehullott leveleket, ágakat, mert ezek alatt is megtelepedhetnek a kártevők lárvái, sőt a legtöbb itt telel át.

Ha fertőzött növényre bukkanunk, az összeszedett leveleket és ágakat azonnal égessük el, így elkerülhetjük a betegség tovább terjedését.

Egy speciális kéregkaparó segítségével alaposan dörzsöljük át a szőlő kérgét, mert itt is megbújhatnak a kártevők, így pl. a takácsatkák, a pajzstetvek és a szőlőmolyok. Egy nagyobb ponyvába gyűjtsük össze a leszedett kártevőket és szintén égessük el.


Ássuk fel a szőlő körül a talajt, majd gereblyézzük el, terítsünk, szét friss komposztot metsszük meg a szőlőt, és gyűjtsük össze a nyesedéket.  A metszési sebeket fedjük be fa géllel, így megvédjük a szőlőt a kártevők bejutásától a sebfelületen keresztül.

Ha szükséges végezzük el a permetezést, vagy trágyázást, ám a növényvédő szereket, csak szélmentes időben használjuk és fontos, hogy betartsuk a használati előírásokat.


Így tavasszal a szőlőtőkék ismét gyönyörű hajtásokkal nyáron pedig finom ízletes terméssel hálálják meg a gondoskodást.

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Hogyan védekezzünk a levéltetvek ellen?

Már mos érdemes a tavaszra gondolni és időben védekezni a levéltetvek ellen, akik készülődnek a téli álomra.

Bővebben...:

Az erkély kedvenc növényei

A legtöbb panellakáshoz és az új építésű lakóparki lakásokhoz is tartozik erkély, ahol szintén évezhetjük a kertészkedés örömeit, csak kicsiben. Bővebben...:

Így használd fel kertedben a lehullott faleveleket!

Az ősz talán az egyik legszebb évszakunk, de a sok lehullott falevél gyakran bosszúságot okoz a kertbarátoknak. Megmutatjuk, hogyan tudod a hasznodra fordítani ezt a kincset!

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása!

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény. Bővebben...:

Minirózsa gondozása kint és bent!

A mini rózsa egyre ismertebb és kedveltebb dísznövény lesz a hazai kertekben. Sokan már színek szerint gyűjtik és ültetik ezt, kedves dísznövényt.

Bővebben...:

Frézia a kertben

Sokan a fréziát csak virágboltban vágott virágként látták, pedig kertünkbe vagy erkélyünkre is ültethetjük ezt a kedves színes virágot. Már márciustól ültethető, ez a kedves tavaszi hagymás virág kertünkbe. Bővebben...:

Pomelo a különleges gyümölcs!

A napokban a zöldségesnél egy igen különleges gyümölcsöt vettem észre, és mivel még nem ettem ilyet gondoltam kipróbálom. Megkóstoltuk, és nagyon finom íze van. Ez a pomelo.

Bővebben...:

Karambola a csillaggyümölcs!

Sajnos hazánkban nem kapható minden zöldségesnél ez a különleges gyümölcs, pedig nem csak finom, de vitaminban is igen gazdag. Bővebben...:

A sárgarépa termesztése és vetése

A sárgarépa (Daucus carota) szinte egyetlen kiskertből sem hiányozhat, hiszen termesztése egyszerű, és szinte napi szinte használjuk a konyhában a gyökerét!

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: