kedd, 21 november 2017

Hogyan vásároljunk citromfát?

Citromfát ma már egyre több helyen árusítanak ám nem mindegy hol és milyen növényt vásárolunk meg.

Gardencenter, bevásárló központ virágbolt, kertészet, csomagküldő szolgálat, és nemesítők, vagyis választhatunk, hol szeretnénk citromfát vagy citrus félét vásárolni.

Ma még mindig különleges növénynek számítanak ezek a mediterrán növények, hiszen tartásuk és gondozásuk több feladatot igényelnek, mint a hazai növények. A legtöbb helyen dézsában vagy cserépben árusítják, a citrus féléket a vásárlásra legjobb időszak a tavasz, vagyis április végétől május közepéig.

Miért épp ez az időszak?

Nos mert ekkor már jó idő van, így nem kell félni, hogy a növény, megfázik, ekkor indul fejlődésnek így láthatjuk a friss hajtásokat, a virágzást és esetleg a termésképződést is.


Mire érdemes odafigyelni ha citrus félét szeretnénk vásárolni?

A növény lombja és levelei legyenek élénk zöldek, és egészségesek. A citrus a korához képest rendelkezzen megfelelő hajtás és ágrendszerrel, ha túl kevés a levél és a hajtás a növény méretéhez képest lehet, hogy a beteg részeket eltávolították, hogy a vásárló ne lássa. A sárgult, vagy száradó levelű növényt még akciós áron se vegyük meg, mert nagy rá az esélyünk hogy pár hónap múlva tönkre egy. Ha csomagküldő szolgálattól rendelünk ilyen növényt, bontsuk ki a csomagot, amíg a futár ott van és győződjünk meg róla, hogy a növény egészséges és megérte az árát.

Ha sikerült megvenni egy egészséges szép citromfát, vigyük haza és keressünk neki kertünkbe egy napfényes szélvédett helyet. Ha eladót is találunk, a növény mellett érdeklődjünk, hogy mikor volt átültetve és milyen gondozást kapott eddig a növény, pl. tápoldat, milyen földet használtak az átültetéshez. Ha túl kicsinek találjuk a cserepet érdemes egy nagyobb edénybe átültetni, mert a citrus féléknek nagy a tápanyag igénye.

A citrusok nyáron napos meleg kertekben érzik jól magukat, hetente egyszer az öntözővízhez adjunk speciális citrus tápoldatot, és ha nagy meleg van akár naponta is öntözhetjük.

Jó kertészkedést kívánunk.

További cikkek:

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Hogyan válasszunk növényt egy napsütötte kertbe?

Amikor kertünk minden zegét és zugát egész nap erősen tűzi a nap, sajnos gondosan meg kell válogatni milyen növényt, telepítünk be. Bemutatjuk, milyen kertet ültessünk a forró nyári napokra. Bővebben...:

7 tipp hogyan hasznosítsuk kertünkben a kávézaccot!

A kávézacc szinte minden családnál a szemétben végzi, pedig számtalan formában felhasználhatjuk kertünkben is!

Bővebben...:

Gazdasági válság kertünkben!

Sajnos a gazdasági válság elért minket is, így tavasszal kertünket is. Bemutatunk, néhány tippet mivel lehet spórolni, hogy a tavaszi kert ne okozzon még nagyobb pénzügyi válságot. Bővebben...:

Régi kertek lakója a sárga cickafark

Valaha a régi kertekben útszélén rendszeresen találkoztunk vele, ám ma egyre kevesebbet látunk a sárga cickafarkból (achillea filipendulina).

Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

Hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása

A hortenzia Nagymamáink vidéki kertjéből sejlik fel emlékeinkben, pedig ez a fantasztikus évevő dísznövény Japánból származik. a hortenzia gondozása nagyon egyszerű, ezért érdemes kertünkbe ültetni ezt a fantasztikus szép virágot!

Bővebben...:

Januári munkák a szőlőben!

Bár ekkor még a szőlő nyugalmi állapotban van, munka már akad bőven, így ideje kilátogatni a szőlőskertbe. Bővebben...:

Így ültessünk piros díszbabot!

Szeretné erkélyét még szebbé és színesebbé varázsolni, akkor ültessen futó díszbabot, ( phaseolus coccineus) amely felfuttatható falra is.

Bővebben...:

Citrom itt is ott is!

A citrom az egyik legismertebb gyümölcsünk, amely számtalan módón felhasználható. Összegyűjtöttük a citrom 1x1-et! Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: