péntek, 19 január 2018

Dézsában is nevelhető a díszalma!

Szeretne egy saját termő almafát, de nem rendelkezik nagy kerttel? Akkor sincs gond, mert a díszalmát akár egy nagyobb dézsában is nevelhetjük.

 

Látogassunk el tavasszal egy helyi kertészetbe, és vásároljunk egy szép díszalmát (Malus) egy kb. 10-20 literes dézsát, és megfelelő termőföldet. Mivel ezek a növények mindössze 100-130 centiméter magasra nőnek meg, akár egy erkélyen, vagy teraszon is tarthatjuk.

Fajtától és változattól függően ma már több magasságban és szélességben találunk ilyen növényt, van, amelyiknek rózsaszín, van, amelyiknek fehér a virága, de van olyan, amelyik illatos.

Mivel az almafák nem öntermők, érdemes egyszerre két vagy három fajtát is ültetni, így biztosítva a megfelelő beporzást. Vásárláskor érdeklődjünk az eladónál, melyik duót javasolja az ültetés során.

Ha ügyesen választottunk almafát, augusztus és október között már szüretelhetjük a saját almáinkat.

Ültetés után a növényt helyezzük el egy napos részen, és fontos a jó vízáteresztő képességű talaj, és az egyenletes öntözés is, mert az almafák sem a kiszáradást, sem a túllocsolást nem tűrik jól.

Bizonyos fokig télálló növényről van szó, így az ültető edény választásánál érdemes fagyállót választani, és ősszel terítsünk az edény tetejére egy réteg lombot, így védve a növény gyökerét  a kemény téli fagyoktól.

Ha nincs túl sok helyünk a teraszon, hogy almafát neveljünk, válasszuk az oszlopos fajtát, ilyen a „Flamenco, amely egy őszi desszertalma fa.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Hogyan csalogassuk kertünkbe a hasznos rovarokat?

Bizonyos rovarok nem csak a virágok beporzásánál lesznek a segítségünkre, de a kártevőket és élősködőket is megeszik, így érdemes őket becsalogatni a kertünkbe.

Bővebben...:

A szuper zöldséges kert titka a tápanyag utánpótlás

Elültetjük a paradicsomot, a paprikát, és a különböző zöldségeket, ám a nyár végén sehol a beígért terméshozam. Csak pár kis termés árválkodik a növényen, ám azok is hamar elszáradnak.

Bővebben...:

Kertünk váza, az ágyásszegély

 A könnyen fenntartható kert alapja a jól megépített kerti szegély, azaz a gyepfelület és a kert többi része közötti határ, az ágyások, burkolatok széle. Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

A mocsári mályva akár másfél méter magasra is megnőhet

A mocsári mályva a hibiszkuszok családjába tartozó kerti dísznövény, amely hatalmas virágaival feltűnő szépség lehet kertünkben. Sokan, ha meghallják a hibiszkusz nevét, egy szobanövényre gondolnak. Pedig a hibiszkusz családjába számtalan növény tartozik, van köztük egynyári, és van évelő is, mint pl. a mocsári mályva (Hibiscus moscheutos), vagy más néven óriás hibiszkusz.

Bővebben...:

Akár 5 méter magasra is megnőhet a tarka levelű olasznád

Ha kertünkbe egy látványos, impozáns szoliter növényt szeretnénk ültetni, a tarka levelű olasznád ( Arundo donax "Variegata) ideális választás, hiszen ez a növény akár 5 méter magasra is megnőhet!

Bővebben...:

Endívia saláta növény ültetése és gondozása

Aki szereti a finom tavaszi és nyári salátákat és szeret kertészkedni, ültessen kertjébe endiviát (cichorium endivia) amely vitamindús és nagyon finom. Bővebben...:

A régi kertek lakója a mángold!

A mángold (beta vulgaris)ma sok embernek ismeretlenül hangzik, pedig valaha a kertek megbecsült tagja volt, ez a vitaminban gazdag különleges zöldség növény.

Bővebben...:

A sárgarépa termesztése és vetése

A sárgarépa (Daucus carota) szinte egyetlen kiskertből sem hiányozhat, hiszen termesztése egyszerű, és szinte napi szinte használjuk a konyhában a gyökerét!

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: