kedd, 21 november 2017

Így gondozzuk az amariliszt télen

Amarillisz gondozása

Az amarillisz a tél egyik feltűnő virága, amely óriási virágával fantasztikus dekoráció lehet karácsonyra. Nagyobb bevásárló központokban, kertészeti áruházakban novembertől már vásárolhatunk amarillisz hagymát, több féle színben is. Ezeket kell cserépbe elültetnünk, és megfelelő körülmények között meghajtatnunk.

 

Már a vásárláskor érdemes jó alaposan szemügyre venni a hagymát, mert csak az egészséges hagyma fog nekünk szép virágot hozni. Így a puha, kellemetlen szagú, sérült hagymát még akciós áron se vásároljuk meg. Fontos hogy megfelelő méretű cserepet válasszunk az ültetéshez, nem kell túl nagy cserépbe ültetni, inkább hosszúkás cserepet válasszunk mellé.

Amarillisz ültetése:

Laza, jó vízáteresztő képességű virágföldbe ültessük, úgy, hogy a hagyma felső két harmada a talajfelszín felett legyen. Ültetés után öntözzük be a talajt, majd tegyük a cserepet egy sötét helyre. Ezután már csak mérsékelten öntözzük, nehogy a hagyma rothadásnak induljon. Ha nem tudjuk a növényt sötét helyre tenni, egy fekete kartonból készítsünk rá egy süveget, majd ezzel takarjuk be a hagymát.

Amikor a hagyma csúcsán azt látjuk, hogy megjelenik a levélkezdemény, tegyük a növényt egy olyan helyre, ahol még kevés fény éri, mert ha túl gyorsan kap teljes fényt, a hajtás felnyurgul. Hétről hétre egyre több fényhez kell szoktatni a növényt, és a locsolást is kis mértékkel növeljük számára.

Az is előfordul, hogy nem a levél, hanem rögtön a virágbimbó jelenik meg, vagy a kettő együtt. Ha az amarilliszt túl meleg szobába tesszük, és túl sok vizet adunk neki, a virágszár megdőlhet, ebben az esetben érdemes a virágot levágni és vízbe tenni.

Hőmérséklet: A virágzási időszakban az ideális hőmérséklet: 15-18 fok, a nyugalmi időszakban: 5-8 fok.

Fényigény: A virágzási időszakban fontos a sok fény, és forgassuk a cserepét kétnaponta, hogy ne legyen ferde a növény szára, a pihenési időszakban tartsuk sötét helyen a hagymát.

Vízigény: Virágzási és növekedési időszakban öntözzük a növényt, de vigyázzunk, a túllocsolás ilyenkor káros lehet, a két locsolás között hagyjuk kiszáradni kissé a földjét.

A pihenési időszakban, ne öntözzük a növényt.

Tápanyag igény: A tavaszi vagy őszi virágzáshoz előtte kezdjük el a tápanyagot adagolni a növénynek, az elvirágzás után viszont álljunk le a tápanyag utánpótlással.

A virágzás végén, amikor a virág már elszáradt, vágjuk le, de a leveleket hagyjuk meg, így az összes tápanyag visszahúzódik a hagymába. Amikor a levelek is elszáradtak, ezeket is vágjuk le, majd tegyük félre a hagymát a következő évig egy száraz, hűvös helyre.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A tökéletes komposztálás folyamata házilag!

Kedves Kertbarát! Gondolt ön már, arra hogy mennyi konyhai hulladékot dob ki naponta? Pedig növényei boldogok lennének, ha ebből a konyhai hulladékból egy jó minőségű komposztot készítene, és nekik adná.

Bővebben...:

Gyereksarok: Ültess citrom magot cserépbe!

Sok olyan növény kapható a piacon és a boltokban, amivel te is könnyedén tudsz kertészkedni, és saját növényt nevelni otthon, vagy a kertben. Az egyik ilyen növénycsoport a citrusfélék.

Bővebben...:

Feketelistás hóvirág

A hóvirág 2005 szeptembere óta védett növényként van nyilvántartva hazánkban, így nőnapra a vágott hóvirág már eltűnt a piacról. Bővebben...:

A vaníliavirág gondozása

A vanília virág (Heliotropium arborescens) Peruból származik ahol, mint félcserje díszíti a parkokat és kerteket. Bővebben...:

Ligetszépe(Oenothera fruticosa)

A ligetszépe évelő dísznövény, eredetileg Észak-Amerikából származik, épp ezért jól bírja a tűző napos kertrészeket.

Bővebben...:

A bőrlevél árnyékos kert részben is szépen fejlődik

A bőrlevél (Bergenia) közismert és kedvelt évelő dísznövény, amelyet igénytelenségének és gyönyörű virágainak köszönhet.

Bővebben...:

Gyümölcsfák ültetése ősszel!

Ha szeretnénk kertünkbe egy új gyümölcsfát telepíteni, az őszi időszak az ideális erre. A tavaszi ültetéssel szemben az ősszel telepített gyümölcsfák gyökerei sokkal gyorsabban megerednek.

Bővebben...:

Januári munkák a szőlőben!

Bár ekkor még a szőlő nyugalmi állapotban van, munka már akad bőven, így ideje kilátogatni a szőlőskertbe. Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesztem a póréhagymát!

A póré kedveli a napos helyeket és a könnyű jó vízelvezetésű talajt. Szinte minden közönséges kerti földben jól fejlődik. Szereti, ha sokat locsolják, de a pangó vizet nem bírja.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: