hétfő, 19 február 2018

Töltött káposzta elkészítése

Töltött káposzta hozzávalók: 1 kg sertéshús, 50 dkg füstöltoldalas, 1 kg füstölt házikolbász, 20 dkg füstölt szalonna, 1,5 kg házilag savanyított káposzta, 15-16 középnagyságú savanyú káposztalevél, 3 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 csöves paprika, 10 dkg rizs, 1 tojás; só, bors, majoránna, tejföl. néhány szem köménymag.

 

Töltött káposzta elkészítés: A savanyított káposztát két fej finomra vágott vörös hagymával, a kettévágott csöves paprikákkal és a köménymaggal megfelelő nagyságú lábasba tesszük. A húst megdaráljuk, beletesszük az apró kockákra vágott füstölt szalonnát, a finomra vágott harmadik fej vöröshagymát nyersen, az összezúzott fokhagymát, ízlés szerint sót és a fűszereket a megmosott rizst és a tojást. Jól összekeverjük, megtöltjük vele a káposztaleveleket.

Rá helyezzük a lábasba készített káposztára az oldalassal és a kolbásszal együtt. Felöntjük vízzel, és lassan, 2 órán át, főzzük. Ekkor a töltelékeket, az oldalast és a kolbászt kiszedjük, a káposztát gyenge rántással berántjuk, hogy sűrű, ne legyen. Visszarakjuk a töltelékeket, és egy félóráig még főzzük. Tálaláskor öntsük le tejföllel, és csurgassuk meg paprikás lével.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Ültessünk zöldségeskertet, mert megéri!

A gazdasági válságban érdemes átgondolni a mindennapi kiadásokat, és a zöldségek bizony nem tartoznak a legolcsóbb élelmiszere közé. Épp ezért érdemes a legkisebb kertben is zöldségeket ültetni és saját termést szüretelni. Bővebben...:

Így ültessük az évelő buglyos fátyolvirágot!

A fátyolvirágot (gypsophila paniculata) leginkább, mint rezgőt a virágboltokból ismerhetjük, hiszen a virágkötészet egyik fő díszítő eleme nyáron. Bővebben...:

Itt az idő a tavaszi magvetésre!

Bár az ültetésnek még nincs itt az ideje a magvetést érdemes kipróbálni. Az igazi kertész számára egy vetőmag bolt maga a paradicsom. Miért érdemes bíbelődni ezekkel az apró magokkal? Bővebben...:

Fáklyaliliom (Kniphofia hybrida)

Ez furcsa kinézetű növény, eredetileg Dél-Afrikából származik, így nem meglepő hogy jól bírja a tűző napsütést és a szárasságot. Virágai nyáron kertünkben tényleg úgy néznek, ki mintha fáklyákkal lennének kirakva az ágyások, amelyek piros tűzben égnek.

Bővebben...:

A kerti mályvacserje ideális cserjenövény!

A kerti mályvacserje ( Hibiscus syriacus), amely nagyon hasonlít az egynyári mályvarózsához, egy fantasztikusan szép mediterrán dísznövény.

Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a kamcsatkai poloskavész

A kamcsatkai poloskavész (cimicifuga ramosa) a boglárkafélék családjába tartozó évelő dísznövény, amely Kamcsatka-félszigetéről származik.

Bővebben...:

A finom nyári hűsítő gyümölcs a sárgadinnye!

Az egyik legfinomabb nyári gyümölcs a sárgadinnye, amely mézédes ízével mindenkit levesz a lábáról. Ismerjük meg a gondozását és ápolását kertünkben is.

Bővebben...:

Az uborka talajigénye

Az uborka azok közé a zöldségek közé tartozik, amelyek a legmagasabb igényüket támasztják a talajjal szemben, vagyis az egyik legtápanyag igényesebb zöldség. Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesszünk spárgát!

Jamie Oliver a világhírű szakács nem csak főzni, de kertészkedni is nagyon szeret. Most spárga termesztés fortélyait ossza meg kedves olvasóinkkal! Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Ez az oka, ha szárad vagy hullik a szobapáfrányod levele

Sok kertbarát nem is mer páfrányt vásárolni, otthonába, mivel attól fél, hogy télen az összes levél elszárad és lehullik.  Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy a páfrányod télen, nyáron is szép maradjon.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...: