1 mokkáskanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál olaj, 1 db egész tojás.

A leveleire szedett kelkáposztát megmossuk, lecsurgatjuk, majd forrásban lévő, enyhén sós vízbe tesszük. Az újraforrástól számított 5 percig főzzük, ezután lecsöpögtetjük. Hagyjuk kihűlni. Közben az átválogatott rizst többször váltott vízben megmossuk, lecsurgatjuk, majd lábosba téve térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel felöntjük, és addig főzzük, amíg az összes levét felszívja. Kevés sót tegyünk a vízbe! A dobozból kibontott vagdalt húst villával összetörjük. A megtisztított olajon üvegesre pirítjuk, ezután rátesszük a vagdalt húst, és belekeverjük a pirospaprikát, majd ráöntünk egy pohárnyi vizet.

Megsózzuk, megfűszerezzük a köménymaggal és a zúzott fokhagymával, ezután pedig lefedve legalább tíz percig forraljuk. Közben előkészítünk egy közepes nagyságú tepsit, amelynek az alját egy réteg kellevéllel kibéleljük. Erre ráteszünk egy réteg rizst, majd meglocsoljuk a hagymás hússal. Erre újabb réteg kellevél jön, amelyet a rizzsel és a hússal rétegezünk. A tetejére megint csak a kelkáposzta kerül. A tejfölbe belekeverjük a felvert tojást, gyengén megsózzuk, és rálocsoljuk a kelkáposzta tetejére. Előmelegített forró sütőbe toljuk az alufóliával szorosan lefedett tepsit, és 40 percig pároljuk, végül a fóliát levéve pirosra pirítjuk. Aki nem félti a vonalait, a tányéron még külön is meglocsolhatja kevés tejföllel a rakott kelkáposztát.

Elkészítési ideje: kb. 100 perc.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!