hétfő, 19 február 2018

Fasírt recept spenótos rokfortos mártással

Hozzávalók: 1 nagy üveg (375 ml) majonéz, 20 dkg darált sertéshús, 5 dkg húsos kolozsvári szalonna, 1 db zsemle, 1 db tojás, 1 db vöröshagyma, 2-2 gerezd fokhagyma a húsgombócokhoz és a mártáshoz, olaj (a sütéshez), őrölt feketebors, 1 evőkanál finomra vágott, friss vagy morzsolt tárkony, Worchester szósz, 2 dkg parajpüré, 5 dkg rokfort.

 

Az apróra vágott szalonnát jól kisütjük, lecsöpögtetjük, és a beáztatott, majd kicsavart zsemlével, tojással, finomra vágott hagymával, fokhagymával együtt a darált húshoz adjuk. Borssal ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Vizes kézzel kis gombóckákat formázunk belőle, bő, forró olajban megsütjük, majd jól lecsöpögtetjük, és mindegyikbe egy-egy fogvájót szúrunk.

Közben a majonézt három részre osztjuk: az elsőt tárkonnyal és pár csepp Worcesterrel, a másodikat áttört rokforttal, a harmadikat parajpürével és zúzott fokhagymával ízesítjük.

Tálaláskor teszünk a tányérra a mártásokból, és a húsgombócokat ízlésesen köré rendezzük.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A palántanevelés módjai és praktikái

Amikor egy növényt magról szeretnénk szaporítani, a magvetés után a kész kifejlett palántákat fogjuk kiültetni a szabadba.

Bővebben...:

A sáfrány termesztése kertünkben!

Az első tavaszi napsugár hatására kertünkben megjelennek a  színes kis sáfrányok(crocus), amelyek jelzik számunkra itt a tavasz. Bővebben...:

A tavasz kedvence a tulipán. Videóval.

A tavaszi virágok egyik legismertebb növénye a tulipán, amely számtalan színben és formában köszönti a tavasz első napsugarait kertünkben. Bővebben...:

Simogatásra vágyik a Peszterce kertünkben!

A peszterce ( ballota pseudodictamnus) egy igen tetszetős, szürkészöldes levelekkel rendelkező növény, amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy az ember meg ne simogatná a molyhos kis leveleket.

Bővebben...:

A parlagi macskatalp jól bírja a tűző napos kerteket is

A parlagi macskatalp (antennaria dioica„ rubra”) alapfajtája egész Európában őshonos, de a legtöbb kertészetben már a nemesített fajtákkal találkozunk.

Bővebben...:

Ligetszépe(Oenothera fruticosa)

A ligetszépe évelő dísznövény, eredetileg Észak-Amerikából származik, épp ezért jól bírja a tűző napos kertrészeket.

Bővebben...:

Cukkini ültetése és gondozása kertünkben!

Most induló cikksorozatunkban a kertbe ültethető zöldségeket és gyümölcsöket mutatjuk, be, mint pl. az ültetést gondozást és hozzá néhány fantasztikus receptet is. A sorozat első része a cukkini. Tartson velünk. Bővebben...:

A málna ültetése és termesztése

A málna már a középkorban is a kertészek egyik kedvenc gyümölcsfajtája volt, amelynek termése nem csak finom és ízletes, de gyógyhatással is rendelkezik.

Bővebben...:

A lóbab ültetése és termesztése!

A lóbab hazánkban még nem túlismert és elterjedt konyhakerti növény, pedig akár csak a többi bab sokféleképp felhasználható és nagyon egészséges zöldségnövényről van szó.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Ez az oka, ha szárad vagy hullik a szobapáfrányod levele

Sok kertbarát nem is mer páfrányt vásárolni, otthonába, mivel attól fél, hogy télen az összes levél elszárad és lehullik.  Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy a páfrányod télen, nyáron is szép maradjon.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...: