szerda, 21 február 2018

Fasírt pogácsák vacsorára

Hozzávalók: 40 dkg lapocka (vagy sovány dagadó), 1 zsemle (vagy 1 szelet kenyér), 1, 5 dl tej, 1 tojás, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 púpozott teáskanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 5-6 evőkanál zsemlemorzsa; olaj a sütéshez.

A zsemlét kis kockákra vágom, és a tejjel leöntöm, majd többször átforgatom. A megtisztított vöröshagymát nagyon finomra összevágom, és a felforrósított olajon megfonnyasztom. A húst kockákra vágom és ledarálom. Mély tálba rakom a darált húst, az áztatott, kicsavart zsemlét, a fonnyasztott és kihűlt vöröshagymát, majd a közepébe öntöm az előzőleg felütött tojást (sohasem a húsra ütöm, nehogy az esetleg rossz tojás tönkretegye az egészet), rászórom a fűszereket és a nyers, zúzott fokhagymát, majd az egészet összekeverem. Ezután apránként ráöntöm a zsemle áztatásából visszamaradt tejet, és addig gyúrom, dagasztom, amíg a massza az összes folyadékot felveszi. Nedves kézzel kisebb pogácsákat formázok belőle, majd zsemlemorzsával meghintve, bő, forró olajba téve, közepes lángon szép pirosra megsütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem a fasírtokról, és tetszés szerinti körettel meg salátával tálalom.


Hidegen is nagyon jó, akkor valamilyen majonézes salátát kínálok hozzá. (Nemcsak bő olajban süthető, hanem tepsiben is. Ekkor a morzsába mártott pogácsákat kikent kis tepsibe rakom, tetejüket kevés olajjal bekenem, és az előmelegített forró sütőben fedetlenül szép pirosra sütöm, közben egyszer megforgatom.)

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése

A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek számtalan színben és formában díszíthetik kertünket, erkélyünket, vagy teraszunkat.

Bővebben...:

Így kezeljük az elnyílt hagymás növényeket!

Sajnos a szép tavaszi hagymás növények elnyílnak lassan, de mihez kezdjünk velük utána? Cikkünkből megtudhatja mi a teendő, hogy jövőre is virágozzanak a hagymák.

Bővebben...:

A tavasz legszebb virága a nárcisz

A tavasz egyik legszebb virága a nárcisz, amely már márciusban megörvendezett minket a szép illatos virágokkal.

Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a kamcsatkai poloskavész

A kamcsatkai poloskavész (cimicifuga ramosa) a boglárkafélék családjába tartozó évelő dísznövény, amely Kamcsatka-félszigetéről származik.

Bővebben...:

Régi kertek lakója a sárga cickafark

Valaha a régi kertekben útszélén rendszeresen találkoztunk vele, ám ma egyre kevesebbet látunk a sárga cickafarkból (achillea filipendulina).

Bővebben...:

Szeptember végéig is virágzik az angyaltrombita!

Az angyaltrombita (brugmansia) egy gyönyörű mediterrán illatos közkedvelt dísznövény, amely feltűnő virágaival igazi szoliter növénnyé válik kertünkben!

Bővebben...:

Így ültessünk kerti labodát!

Kevés kertben találkozhatunk ezzel a különleges haszonnövénnyel, pedig régen nagy kincs volt a konyhában.

Bővebben...:

A halványító és metélő zeller termesztése kiskertben

A zeller ( Apium graveolens) közkedvelt levélfűszer a konyhában, hiszen számtalan étel mellé felhasználhatjuk mind a levelét, mind a gumóját.

Bővebben...:

A kerti spenót ültetése és termesztése

A spenótfőzeléket valaki vagy szereti és szinte minden héten megenné, vagy utálja és semmilyen formában sem bírja elfogyasztani. A spenót imádóknak viszont érdemes a kertben is termeszteni, hiszen a saját bio termesztésű spenót nem csak finom, de nagyon egészséges is. Cikkünk most ebben nyújt segítséget.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...: