A mártáshoz 1 csésze szezámmag, 1 citrom leve, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál vágott petrezselyem, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál köménymag.

A halat szeletekre vágjuk, és megsózva fél óráig hagyjuk állni. A megtisztított és apróra metélt hagymát a felforrósított olajon üvegesre fonnyasztjuk, majd a fenyőmagot is rátéve, együtt pirítjuk néhány percig. Tepsibe fektetjük a halszeleteket, lelocsoljuk citromlével és ráöntjük a fenyőmagos-hagymás szaftot.

A tepsit befedjük és az előmelegített forró sütőben közepes lángon, huszonöt percig pároljuk. Közben elkészítjük a mártást: az összes hozzávalót turmixgépbe szórjuk, hozzáöntünk háromnegyed csésze vizet, és addig keverjük, amíg az egészből egy sűrű, pépes massza lesz. Üvegtálkába öntjük, és lefedve betesszük a hűtőszekrénybe. A már megpárolódott halat meleg tányérra rakjuk, és a hideg mártásba ki-ki belemártogatja a halfalatokat.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!