csütörtök, 22 február 2018

Ilyen a jó vendégszoba berendezése

Vannak otthonon, ahol akad egy olyan kis vagy közép méretű szoba, amely már semmilyen funkciót nem tölt be, ezt érdemes vendégszobának berendezni. De milyen a jó vendégszoba?

 

Sokan gondolják úgy, hogy a vendégszobába nem kell más, mint egy ágy, és asztal, ahol a hozzánk érkező vendég eltölt egy vagy két éjszakát. Pedig egy vendégszoba annál otthonosabb, minél több extra funkcióval látjuk el.

Fő a kényelem!

A vendégszobában az ágy mellé érdemes elhelyezni valamilyen ülő alkalmasságot, hiszen ha a vendégünk szeretne egy kicsit olvasni, vagy kikapcsolódni, egy kényelmes ülőalkalmatosságra lesz szüksége. Ez lehet egy karosszék, hintaszék, vagy a mai kor nagy kedvence egy babzsák is.

Ágy:

Az ágy mérete nagyban függ a szoba méretétől is, hiszen egy kisebb méretű szobába mindössze egy kanapé fér el, de ha nagyobb szobát szeretnénk berendezni, akkor sem érdemes franciaágyat betenni, inkább helyezzünk el két egyszemélyes ágyat, így később akár két vendég is aludhat nálunk, még akkor is, ha nem házastársakról van szó.

A színek hatása

A szoba színvilága természetesen nagyban függ a mi ízlésünktől, és a baráti ismerősi körünktől. Ha a családtagokat szeretnénk elszállásolni a vendégszobába, jó, ha visszafogott pasztell színeket használunk, így még a Nagymama is szívesen alszik majd nálunk.

Ha a fiatal barátaink járnak többet hozzánk, bátran alkalmazzunk erősebb színeket, de ekkor se keverjünk túl sok színt, a kevesebb több.

Fontos hogy a szoba könnyen átrendezhető legyen, és ne feledjük el a rendszeres takarítást, válasszunk olyan bútorokat, padlóburkolást,és berendezési tárgyakat amelyek könnyen és gyorsan tisztíthatók, így a váratlan vendégek sem hozhatnak zavarba minket, pl., egy koszos szőnyegpadló miatt.

Tegyük otthonossá!

Pár kép a falon, néhány fali polc könyvekkel megtöltve, máris otthonossá varázsolja a vendégszobát, de egy éjjeliszekrény olvasólámpával mindenképp jó döntés, és természetesen szükség lesz egy szekrényre is, ahol vendégeink tárolhatják a ruháikat.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Itt az idő a tavaszi magvetésre!

Bár az ültetésnek még nincs itt az ideje a magvetést érdemes kipróbálni. Az igazi kertész számára egy vetőmag bolt maga a paradicsom. Miért érdemes bíbelődni ezekkel az apró magokkal? Bővebben...:

Ültessünk zöldségeskertet, mert megéri!

A gazdasági válságban érdemes átgondolni a mindennapi kiadásokat, és a zöldségek bizony nem tartoznak a legolcsóbb élelmiszere közé. Épp ezért érdemes a legkisebb kertben is zöldségeket ültetni és saját termést szüretelni. Bővebben...:

Így ültessük be fillérekből kertünket!

Ha éppen most költöztünk be új otthonunkba, amelyhez egy kertet is kaptunk, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy szeretnénk a kertet beültetni. Egy üres kertből egy gyönyörű virágzó oázist létre hozni nem egyszerű feladat, az első és talán legnehezebb feladatunk az ásás, talajforgatás, gyomlálás.

Bővebben...:

Akár másfél méter magasra is megnőhet a Kínai hamuvirág!

A kínai hamuvirág (Ligularia dentata) mint neve is mutatja Kínából és Japánból származik, de ma már a hazai kertészetekben is megvásárolhatjuk ezt a különleges növényt.

Bővebben...:

A japánbambusz teraszra is ültethető!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...:

Így teleltessük az írisz hagymákat

Az íriszek a hazai kiskertekben előkelő helyet foglalnak el, és az utóbbi években egyre több nemesített változat közül válogathatunk a kertészetek polcain.

Bővebben...:

Varázsoljunk mediterrán hangulatot kertünkbe citromfával!

A citromfa egy igazi mediterrán növény, amelyről a napsütés és a tengerpart jut az eszünkbe.

Bővebben...:

Ültessünk salátát az erkélyre!

Aki szeretné az erkélyét maximálisan kihasználni, termesszen saját salátát. Így az erkély nem csak szép, de hasznot hozó helyiség is lesz.

Bővebben...:

A hét tippje: Így futtassuk fel az uborkát!

Hosszú évek óta jól bevált módszer az uborka futtatása. Alakíts ki egy kb. 1/2 m széles ágyást. A hossza csak Tőled függ. A széleitől 10-10 cm távolságra, mintha zöldséget vetnél, húzz egy kis árkot, és ebbe rakd egyesével a magokat 8-10 cm távolságra egymástól.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...: