hétfő, 19 február 2018

Hol és hogyan szerezzük be az orchideákat?

Az orchidea egyes fajtái ma már nem számítanak ritkaságnak, hiszen szinte minden nagyobb kertészeti áruházban, szupermarketben és virágboltban megvásárolhatók.

 

Azonban nem csak árban, de gyakran a minőségben is nagy a különbség. Ahhoz hogy egy orchidea elkezdjen virágozni, minimum 5 évnek kell eltelnie, vagyis ötévnyi intenzív gondozás kell a kertész részéről, optimális körülmények között, hogy a növény virágot is hozzon.

Tehát a különbség gyakran abban rejlik, hogy egy házi körülményekhez edzett orchideát, hat-hét évig kell előnevelni a kertészetben, mire a nevelőtérből a boltba kerül. Ezek az orchideák drágábbak és robosztusabbak is, sőt sokkal tovább tart a virágzásuk és az élettartalmuk is, mint a gyorsabban nevelt társaiknál.


A szupermarketek és nagyobb élelmiszer áruházak a kenyér, tojás és tisztítószerek mellett ma már növényeket is árulnak, sőt gyakran akciós áron kínálják ezeket. De jó, ha tudjuk, hogy itt nem találunk olyan eladót, aki ért is a növényekhez, és tanácsot tudna nekünk adni, hogy ha az adott orchideát hazavisszük, hogyan gondozzuk és ápoljuk.

A másik nagy probléma, hogy ezeken a helyeken nincs szakszerű gondozás, tehát miután megérkezik az orchidea a boltok polcaira, nincs, aki locsolja, párásítsa és gondozza ezeket a növényeket. Így szinte napokon belül az orchideák elkezdenek sárgulni, és megbetegedni, hiszen a száraz huzatos levegő, a túl kevés fény, és az alkalomszerű öntözés, nem épp a trópusi orchideák megfelelő klímája.


Épp ezért ha ilyen üzletben szeretnénk orchideát vásárolni, jó alaposan nézzük meg a növény leveleit, és szárát, virágát, nincs –e rajta bármilyen elváltozás, és csak akkor vegyük meg, ha teljesen egészséges és épp az orchidea. A virágüzletben árusított orchideák mellé talán kaphatunk hasznos információt, ám gyakran itt is olyan eladók vannak, akik nincsenek felkészülve az orchideák gondozásáról szóló információk terén.


Ha egy különleges orchideát szeretnénk vásárolni, akár saját részre, akár ajándékba, a legjobb, ha kertészeti árudába megyünk be, ahol szinte biztos, hogy nagyobb a választék, a növények a megfelelő gondozást és ápolást kapják az eladásig, és szaktanácsadás terén a legjobb szakemberek segítenek minket. Ezen kívül érdemes ellátogatni a különböző orchidea és kertészeti kiállításokra, ahol olyan szakembereket ismerhetünk meg, akik orchideák termesztésével foglalkoznak, így számtalan hasznos és fontos információhoz juthatunk hozzá erről a különleges növényfajtáról.


A jó kereskedésben az orchideák a csomagolásból kibontva környezeti igényük alapján vannak elhelyezve. Így könnyedén megvizsgálhatjuk a növények épségét, és levélzetük állapotát. Ma már a legtöbb növény mellett egy kis címkét is találunk, amelyen elolvashatjuk az adott faj gondozási igényét, így már mi magunk is meg tudjuk otthon teremteni a növény számára ideális körülményeket.

A szépen virágzó orchideát öröm gondozni és ápolni. Ennek előfeltétele a megfelelő szakismeret, amelyet orchidea termesztőktől és kertészektől tudunk a legjobban megtanulni. Íme, néhány weboldal ahol információkat kaphatunk az orchideák gondozásáról:

www.kertvarázs magazin.hu/orchidea

Magyar Orchidea Társaság

Orchideaház

Bene László Orchidea kertje

Cikkünk megírásában a Cser Kiadó:Orchideák című könyve nyújtott segítséget. A könyv itt megvásárolható >>>>>

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>


Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Így tervezzük meg tavasszal a virágoskertet!

Ha az idén szeretnénk egy szép virágoskertet létrehozni, most érdemes elkezdeni a tervezését, és a kellékek, illetve a növény állomány beszerzését.

Bővebben...:

Így kezeljük az elnyílt hagymás növényeket!

Sajnos a szép tavaszi hagymás növények elnyílnak lassan, de mihez kezdjünk velük utána? Cikkünkből megtudhatja mi a teendő, hogy jövőre is virágozzanak a hagymák.

Bővebben...:

Így ültessük be fillérekből kertünket!

Ha éppen most költöztünk be új otthonunkba, amelyhez egy kertet is kaptunk, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy szeretnénk a kertet beültetni. Egy üres kertből egy gyönyörű virágzó oázist létre hozni nem egyszerű feladat, az első és talán legnehezebb feladatunk az ásás, talajforgatás, gyomlálás.

Bővebben...:

Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.

Bővebben...:

Acaena buchananii: Acélkék tüskésdiócska

Az acélkék tüskésdiócska a rózsafélék családjába tartozik, eredetileg Új-Zélandról származik. Ez az évelő talajtakaró növény, mindössze 5-10 cm magasra nő meg, ám talajt betakaró száraival hamar szétterül a kertekben.

Bővebben...:

Ültessünk árnyliliomot kertünkbe!

Ahogy a neve is mutatja az árnyékos kertek királynője az árnyliliom (hosta), amely gyönyörű virágával és tarka leveleivel díszíti kertünket.

Bővebben...:

A sárgadinnye termesztése kiskertben!

A sárgadinnye a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, hiszen íze, mint a méz, lédús és, magas cukortartalmán kívül jelentős a vitamin tartalma is. Bővebben...:

Tarka saláta fajták a zöldségkertben!

Ültetés után már 8 héttel szedhetjük az ízletes salátákat kertünkből,amelyek nem csak szépek de finomak is.

Bővebben...:

Dobjuk fel a salátát borsmustár levéllel!

A borsmustár levél (eruca sativa), vagy más néven rukkola, már a középkorban is gyógynövényként volt számon tartva, így a benne levő borsmustárolajok és finom íze miatt nekünk is érdemes napjainkban a kertünkben termeszteni ezt a finom és egészséges növényt.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Ez az oka, ha szárad vagy hullik a szobapáfrányod levele

Sok kertbarát nem is mer páfrányt vásárolni, otthonába, mivel attól fél, hogy télen az összes levél elszárad és lehullik.  Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy a páfrányod télen, nyáron is szép maradjon.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...: