A rózsákat legtöbbször tavasszal vagy ősszel érdemes elültetni a kertbe, ám ha nyár közepén akadunk rá egy gyönyörű rózsafajtára, bátran elültethetjük, hiszen a téli fagyos hónapok kivételével a rózsa bármelyik évszakban ültethető.

A futórózsák (néhány kivételtől eltekintve) mindössze csak egyszer virágoznak, ellenben a bokorrózsákkal, amelyek szinte egész nyáron át folyamatosan nyílnak. Ám a virágzás végén fontos a metszés, hiszen így eltávolíthatjuk az elöregedett ágakat, és elősegítjük az új hajtások növekedését is.

Vajon mitől olyan elbűvölő a rózsa? Az illattól, a színtől netán a formától, vagy ezeknek az összhatásától? Egy biztos, hogy a, rózsák évszázadok óta hódítanak.

A rózsák már évszázadok óta a kertek királynője nevet viseli. Illatuk és színűk még mindig lenyűgözi a kertészeket és a kertbarátokat. Bemutatjuk, hogyan alakítsunk ki szép harmonikus rózsakertet mi magunk.

Íme, három növény, amely becsalogatja kertjébe a színes szép lepkéket és más hasznos rovarokat.

Ahhoz hogy rózsáink tavasztól késő őszig bő virágpompával díszítsék kertünknek, fontos a helyes metszés számukra.

Egy városban mindig is nagy kihívást, jelent a kertépítés, hiszen itt nehezebb egy tágas szép kert látványát kelteni, amikor falakba és kerítésekbe ütközünk.

A nyári kert lassan eléri a legpompázatosabb kinézetét, amikor egymás után nyílnak az illatos sokszínű virágok, köztük a rózsák is.

A verandának számos funkciója van egy háznál, megvéd minket az esőtől, fogadja a hozzánk érkező vendégeket. A veranda az első, amit egy látogató megpillant így érdemes gyönyörű oázissá varázsolni!

A rózsakedvelők bő választékot találnak a kertészetekben az új fajtákból mégis érdemes saját kertünkben is szaporítani a rózsákat.

Egyre több háznál látni gyönyörű virágzó rózsakaput, amely egész nyáron át díszíti kertünket. Bemutatjuk, hogyan lehet saját kezűleg építeni egy ilyen gyönyörű kerti díszt.

1. oldal / 4

Így ültess Marmande paradicsomot a kertedbe!

Sokan szívesen ültetnek különböző paradicsomfajtákat a kertjükbe, de talán még nem hallottál a Marmande paradicsomról. Ez a hagyományos francia fajta az utóbbi években egyre népszerűbbé válik a kertészkedők körében. Miért? Nos, ebben a cikkben körbejárjuk ezt a témát, és megmutatjuk, miért érdemes ezt a páratlan paradicsomot ültetned a kertedbe.

Bővebben

Balkonparadicsom ültetése magról

A balkonparadicsom termesztése nemcsak élvezetes hobbi, hanem kiváló módja annak is, hogy friss, ízletes paradicsomokhoz jussunk, anélkül, hogy hatalmas területeket kellene bevetnünk.   Ebben a cikkben felfedezzük, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a korlátozott területből, és hogyan termeszthetünk bőséges paradicsomot még a legkisebb városi erkélyeken és teraszokon is.

Bővebben

Mire jó a rovarhotel a kertünkben?

Rovarhotel a kertben? Elsőre talán furcsának tűnhet, de ha az élővilág barátja vagy, akkor a rovarhotel nem hiányozhat a kertedből. A rovarhotel számos előnnyel jár: segít fenntartani a rovarvilág változatosságát, segíti a hasznos rovarok túlélését, fékezi a kártevők számát, és termékenyebbé teszi a kertedet.

Bővebben

 

Tavaszi kert

Ezek a kerti munkák várnak rád márciusban!

Március beköszöntével új lendületet kaphatunk a kerti szezonra való felkészülésben. Bár még hűvös idők uralkodnak, a természet már lassan ébredezik téli álmából, és számos teendőt kínál a kertünkben. Gyűjtsük össze az energiát és készüljünk fel arra, hogy a következő hónapokban gyönyörű és termékeny kertünket csodálhassuk!

Bővebben ...

A cserepes primula gondozása kint és bent

A primula vagy ismertebb nevén kankalin a tavaszi virágok egyik legnagyobb sztárja, amely sokszínű virágival lopja be magát szívünkbe kora tavasszal. De mihez kezdjünk egy cserepes kankalinnal kora tavasszal?

Bővebben ...

Mi lehet az oka a palántadőlésnek, és hogyan védekezz ellene?

Ma egy olyan témáról fogunk beszélni, amely minden kertészt aggaszt, ez pedig nem más mint a palántadőlés. A legtöbb hobbikertész, aki már nevelt palántát, találkozott a palántadőléssel, amikor a fiatal növények szára elvékonyodik, majd elhajlik. Ebben a cikkben megosztjuk veled a palántadőlés okait és néhány hatékony megelőző tippet.

Bővebben ...

Kora tavasszal is elkezdheted a palántanevelést otthonodban!

A tél még mindig jelen van, ami azt jelenti, hogy türelmesen kell várni a tavaszi melegebb időjárást, amely alkalmas a vetésre és az ültetésre. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk semmit a bőséges termés érdekében. Épp ellenkezőleg, most van lehetőségünk arra, hogy előkészítsük mindent és megfontoljuk, melyik növényt hova szeretnénk majd ültetni idén a kertünkbe.

Bővebben ...

Hóvirág szaporítása 3 különböző módszerrel

A hóvirág nem csak azért a kedvencünk, mert a tavasz közeledtét jelzi, hanem kecsessége, gyönyörű fehér virágai lenyűgöznek minket. Megmutatjuk, hogyan tudsz egyetlen tő hóvirágból évről- évre egyre többet varázsolni kertedbe, méghozzá 3 különböző módszerrel.

Bővebben ...

Kereső

Diós répatorta fűszeres mascarponekrémmel

 Ha tavasz, akkor irány a kert! A legjobb kerti ötletekért pedig természetesen irány a GardenExpo, Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállítása. A Papp László Budapest Sportarénában március 22-24. között nemcsak izgalmas kertépítészeti trendekkel, hanem változatos színpadi programokkal is találkozhatnak a látogatók. Az egyik elmaradhatatlan téma a kültéri gasztronómia.

Bővebben ...

Így készül az eredeti mojito koktél!

Amikor a nyár beköszönt, és a forró napok elhozzák a hőséget, semmi sem üdít fel annyira, mint egy jéghideg, mentás-frissítő mojito koktél. Ez a klasszikus ital nem csupán egy egyszerű keverék, hanem egy igazi kulturális ikon, melynek gyökerei egészen a Karib-tenger és Kuba szívéig nyúlnak vissza.

Bővebben ...

Milánói makaróni olaszosan!

Az olasz konyha gazdag történelme és változatos ízei számos kulináris élményt kínálnak, amelyek világszerte meghódították az ínyencek szívét. Az olaszos ételek között kiemelkedik a Milánói makaróni, mely egy ízletes és könnyen elkészíthető fogás, amelynek eredete az olasz kulináris hagyományok mély gyökereiben rejlik.

Bővebben ...

18 DIY tipp madáretetőre

14 Grincs turmix a hideg téli napokra

10 tipp a körömvirág felhasználásához!

Őszi kerti munkák

© 2015 Kertvarázs Magazin. All Rights Reserved.