Ha nyáron saját termesztésű epret szeretne az erkélyről szüretelni, most érdemes beszerezni és elültetni az eper töveket.

Gyakran földi epernek, gyakran pedig szamócának hívják, latin neve: Fragaria ananassa.

A szamóca két faj kereszteződéséből jött létre, gyümölcse nem termés, inkább a virágkocsány megvastagodott csúcsa.

Ma már egyre több fajta kapható hazánkban is, és sok köztük az olyan, amely egy csüngő cserépben, vagy egy balkonládában is nevelhető az erkélyen.

Ha még különlegesebb úgymond „epertornyot „szeretnénk készíteni, vásároljunk hozzá speciális cserepet, amelynek az oldalán kis zsebek vannak, ezeket kell megtölteni virágfölddel, és beleültetni a palántákat.

Eper palántát ültethetünk kora tavasszal, vagy ősszel, mindkét szezonban megvásárolhatjuk a töveket a kertészeti áruházakban, sőt a bátrabbak megpróbálkozhatnak a magról szaporítással is, tavasszal a vetőmagok között érdemes epret keresni.

Ha palántát ültetünk cserépbe, fontos hogy megfelelő méretű ültető edényt és jó minőségű virágföldet válasszunk, ültetés után kissé nyomkodjuk le a földet a növény körül, és alaposan locsoljuk be a földet. Ha a nappali hőmérséklet már tartósan 20 fok körül van az ültetés idején, figyeljünk rá, hogy ne száradjanak ki a palánták, ha lehet, takarjuk be a földet, nedves mohával, vagy más anyaggal.


Az így elültetett epertöveket helyezzük el egy napos, de szélvédett helyre, és mivel a cserépből, vagy a balkonládából hamar kifogy a tápanyag, pótoljuk folyékony tápoldattal, vagy levéltrágyával, hetente egyszer az öntözővízhez keverve, de a biohumusz is megfelel számára.

Érdemes több fajtát is beszerezni és kipróbálni, hiszen van korán érő típus, van bőtermő, és gyümölcsök méretében is van eltérés fajtánként. Ha az első virágokat kicsípjük, még több termésre számíthatunk.

Cserépbe vagy balkonládába mindig csüngő, vagy kúszó epret kell vásárolni, amelyhez laza jó vízáteresztő képességű virágföldet, és eper tápoldatot is tegyünk a kosárba.

Nyáron a nagy melegben egy nap akár kétszer is öntözzük meg a töveket, természetesen nem a déli forró napsütésben, hanem kora reggel és késő délután.

Ha kisgyermek van a családban, a szamóca igazi öröm lesz az erkélyen, hiszen a kisebbeket és nagyobbakat is bevonhatjuk a gondozásba. Megfigyelhetjük, hogyan növekszik a palánta, hogyan hoz virágot majd gyümölcsöt, és az se baj, ha kiosonnak és elcsennek pár szem epret a bokorról, hiszen tudjuk, hogy egészséges és teljesen vegyszer mentes finomságot esznek.

A cikk folytatása: Így termessz édes és zamatos szamócát a kertedben

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!