A levendula a Földközi tenger térségéből származó félcserje, amely hazánkban inkább, mint dísznövény ismert, de emellett fűszernövényként is felhasználhatjuk. Ma már a közönséges levendulának is több fajtája ismert, hiszen a kertészek évről évre újabb fajtákkal rukkolnak elő. A növény júliustól augusztus végéig folyamatosan virágzik, a virágok színe liláskék, vagy kissé rózsaszínes. A növény magassága elérhet akár a 90 cm.-t is, de ez fajtától függően eltérhet.

Mivel mediterrán dísznövény, a kert napos meleg részébe telepítsük ahol sok napfény éri a leveleket. A levendulát ültethetjük palántáról vagy kifejlett cserepes növényről is, de tavasszal magról is szaporíthatjuk ezt a mediterrán fűszernövényt. Ha nincs, kertünk ahová levendulát ültethetnénk, akkor sincs gond, hiszen pár nagyobb cserépben vígan elél a növény.


Ha magról szeretnénk szaporítani egy cserépbe érdemes két-három magot elszórni, majd később a kifejlett két-három leves palántákat kell szétültetni, először kisebb cserépbe, majd egyre nagyobb cserepekbe. Erre azért van szükség, mert ha a kis palántákat rögtön nagyméretű cserépbe ültetjük, a növénynek csak a gyökere fog nőni, míg a levelei nem. Így itt fontos, hogy fokozatosan ültessük át a növény egyre nagyobb cserépbe.


Ha kész növényt vásárolunk meg a kertészetben, azt is érdemes átültetni, hiszen egy kisebb cserépben hamar kifogy a tápanyag. A cserepes levendulákat elhelyezhetjük az erkélyen, a teraszon, vagy a lépcső mellett, bárhol gyönyörű színfolt lesz házunk környezetében.

Nyáron rendszeres kell locsolni a növényeket, és heti rendszerességgel az öntözővíz mellé érdemes tápoldatot is adni, így pótolva a felhasznált tápanyagot. Nyáron a virágokat felhasználhatjuk fűszernövénynek, száraz virágnak, vagy virágcsokorhoz vázába.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!