péntek, 24 november 2017

Így készül a levendulás arc tonik házilag!

Tudta ön kedves olvasó hogy a levendula szó a mosni igéből származik, feltehetően azért mert az ókorban a rómaiak a levendulával illatosították a ruháikat és a fürdővizüket is.

 

A levendulából készült arc tonik helyre állítja a faggyúmirigyek működését, így a pattanások és mitesszerek ellen is hatásos.

Az elkészített arc tonikot tartsuk hűtőszekrényben, mert a napfényben a szép rózsaszín árnyalat kifakul.

Hozzávalók: 2 marék friss vagy szárított levendulavirág, amely nem volt vegyszerrel permetezve, 225 ml almaecet, 700 ml rózsavíz.

A levendulavirágot szórjuk bele egy tiszta csavaros tetejű üvegbe, és öntsük rá az almaecetet és a rózsavizet. Alaposan rázzuk össze, majd tegyük hűtőszekrénybe, egy vagy két hétig hagyjuk állni, hogy a folyadék magába szívja a levendula illatát, eközben a folyadék szép rózsaszínűre színeződik. Ekkor szűrjük le alaposan, majd egy vattapamacsra öntsünk egy kevés folyadékot és az így elkészült arc tonikkal töröljük át bőrünket.

Természetesen fontos hogy a tonik használat előtt végezzünk el egy kisebb bőrfelülete allergiapróbát, így ha bármilyen viszketés vagy kiütés jelentkezne a tonik használata után, ne kenjük több levendulás kozmetikumot bőrünkre.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

4 remek filléres tipp a kertészkedéshez

Összegyűjtöttünk 4 filléres tippet, amelyek nagyban megkönnyítik a kertészkedést kint és bent egyaránt.

Bővebben...:

Minden, amit tavasszal tudni kell!

Kitavaszodott, fogjunk hozzá a metszéshez és az ültetéshez!  Az éjszakai mínuszok megszűnése után az első fontos szezonális kertészeti munka Bővebben...:

Kertbarát tipp: Így lesz még több virág kertünkben ingyen!

A kertbarátok már jól tudják: egy kert soha nincs kész! Mindig valamit át kell ültetni másik helyre, valamit le kell vágni, vagy ritkítani.

Bővebben...:

Fukszia a balkonok és erkélyek kedvenc növénye!

Az árnyékos kissé hűvös erkélyek, és otthonok kedvelt növénye a cserepes fukszia, amelynek a gondozása még a kezdő kertészek számára sem okoz gondot.

Bővebben...:

A kínai tollborzfű gondozása és ültetése

A kínai tollborzfű (pennisetum alopecuroides) egy dézsában is nevelhető évelő díszfű, amely augusztustól októberig virágzik kertünkben, erkélyünkön.

Bővebben...:

Ültessünk árnyliliomot kertünkbe!

Ahogy a neve is mutatja az árnyékos kertek királynője az árnyliliom (hosta), amely gyönyörű virágával és tarka leveleivel díszíti kertünket.

Bővebben...:

A paradicsom a magyar konyha egyik legismertebb zöldsége.

Szép piros színével csábít, és nagyon egészséges is. Itt a paradicsomszezon, ezért érdemes többet megtudni erről a szép tüzes zöldségről.

Bővebben...:

Ismerjük meg a zöldségnövények tápanyagigényét!

A növények egészséges fejlődéséhez a megfelelő tápanyagellátás szükséges, ám ehhez ismernünk kell a növények különböző talaj illetve tápanyagigényeit. Bővebben...:

Hogyan készítsünk bort gyümölcsből

Túl sok a termés a meggyfán, vagy a szilvafán? Semmi gond készítsünk gyümölcsbort belőle. A kiskertben sokszor előfordul, hogy a sok gyümölcstermést már nem tudja a család elfogyasztani és ilyenkor a lehullott gyümölcs kárba megy. Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: