hétfő, 19 február 2018

Szedjünk rózsát a vázába!

A nyári kert lassan eléri a legpompázatosabb kinézetét, amikor egymás után nyílnak az illatos sokszínű virágok, köztük a rózsák is.

A kert pompáját lakásunkba is bevihetjük, hiszen a rózsa vázában is sokáig szép marad.

 

A rózsát más évelő és egynyári virággal is lehet kombinálni, így pl. nagyon jól mutat egymás mellett a kék, és a rózsaszín, vagy a sárga és narancssárga színű virágok. Akinek van a kertjében fátyolvirág, okvetlenül tegyen a csokorba pár szállal, mert nem csak szebbé, de elegáns kinézetűvé is varázsolja a csokrot.


A színek harmonizációja itt is fontos akár csak a kertben, így pl.. a sárga rózsa mellé szedhetünk kék szarkalábat, de a japán szellőrózsa, a lángvörös kas virág, a sárga napfényvirág is sokáig megmarad a rózsa mellett. a csokorba tehetünk egynyári vagy évelő virágot, de érdemes a színek játékára figyelni.


A csokor másik fontos eleme lehet egy fűféle, amely szintén lazítja a csokrot. Az évelő tollborzfű gyönyörű kalászával díszíti a csokrot, míg a japánfű eleganciát ad a kompozíciónak. A mereven fölfelé álló nádtippan a rózsák és, más évelő növények mellett szintén szép és tartós dísze lesz otthonukban.


A rózsacsokrot, tegyük egy nagyobb vázába, hideg vízbe, a csokor szárát vágjuk le egyenesre és ne felejtsük el naponta lecserélni a vizet a virágok alatt, mert így hosszabb ideig maradnak frissek a növények.


A csokor szárát kétnaponta érdemes visszavágni, hogy a friss metsz, lapon keresztül a virágok fel tudják a vizet szívni.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Ültessünk kőedénybe növényeket!

A kőedénybe ültetett növény kompozíciók nem csak mutatósak, de kissé rusztikus hangulatot is kölcsönöznek kertünknek. Kőből készült virágtartót ma már az összes nagy barkácsáruház kínál, és bár áruk elég magas, élettartamuk miatt érdemes ezekbe a virágtartókba beruházni.

Bővebben...:

A leander tavaszi gondozása

Bár kicsit korán, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra. Bővebben...:

Kert hónapról hónapra

Kertészkedni egész évben lehet, de nézzük, melyik hónapban mit tudunk ültetni kertünkbe. Bővebben...:

Az erdei csillagfürt növény ültetése és gondozása

Az erdei csillagfürt ( Lupinus polyphyllus) eredetileg Észak-Amerikából származik, de a 19. században betelepítették Angliába, ahonnan gyorsan elterjedt egész Európában. Bővebben...:

A hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása és ültetése

Nagymamáink kertjében nélkülözhetetlen virág volt a hortenzia, de ma egyre ritkában fedezhető fel a kertekben. Pedig ez a növény hatalmas labdaszerű virágzatával, igazán szép látványt nyújt.Megmutatjuk, hogyan kell helyesen gondozni és ültetni a hortenziát kertünkben.

Bővebben...:

Simogatásra vágyik a Peszterce kertünkben!

A peszterce ( ballota pseudodictamnus) egy igen tetszetős, szürkészöldes levelekkel rendelkező növény, amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy az ember meg ne simogatná a molyhos kis leveleket.

Bővebben...:

Dobjuk fel a salátát borsmustár levéllel!

A borsmustár levél (eruca sativa), vagy más néven rukkola, már a középkorban is gyógynövényként volt számon tartva, így a benne levő borsmustárolajok és finom íze miatt nekünk is érdemes napjainkban a kertünkben termeszteni ezt a finom és egészséges növényt.

Bővebben...:

A kivi nem csak finom, de egészséges is!

A kivi, ez a kis szőrös gyümölcs, nem csak finom, de egészségünkre is jótékonyan hat. Megmutatjuk, miért érdemes saját kertünkben termeszteni kivit, és a tárolására is adunk néhány hasznos tippet.

Bővebben...:

Ismerjük meg a zöldségnövények tápanyagigényét!

A növények egészséges fejlődéséhez a megfelelő tápanyagellátás szükséges, ám ehhez ismernünk kell a növények különböző talaj illetve tápanyagigényeit. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Ez az oka, ha szárad vagy hullik a szobapáfrányod levele

Sok kertbarát nem is mer páfrányt vásárolni, otthonába, mivel attól fél, hogy télen az összes levél elszárad és lehullik.  Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy a páfrányod télen, nyáron is szép maradjon.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...: