csütörtök, 23 november 2017

A szárnyas feketeszem gondozása és ültetése

A szárnyas feketeszem (thunbergia alata) talán az egyik legszebb egynyári dísznövény, amely akár két méter magasra is megnőhet kertünkben, és napsárga virágaival már messziről felhívja magára a figyelmet.

 

Ez a fantasztikus kúszónövény, a medvekörömfélék családjába tartozik, származási helye Kelet-Afrika. A növény szépségét a sárga, narancssárga és fehér színű virágok adják, amelyeknek a közepén „fekete szem” található, amelyek még jobban kiemelik a sárga színeket.

Ma már a legtöbb kertészetben a növény magját, illetve a kifejlett fiatal növényeket is megvásárolhatjuk, gyakran már eleve fel van futtatva a növény egy támasztékra, de ha magról szeretnék otthon szaporítani, gondoskodjuk a kifejlett növény számára támasztékról, itt tehát több lépésben érdemes átültetni a növény egyre nagyobb cserépbe. Futó és kúszónövényként felfuttathatjuk kerítésre, pergolára, de akár egy nagy fa törzsére is kertünkben, vagy a házfalra szerelt rácsra is, mindenhol kiemelkedő színfolt lesz kertünkben.

Egy cserépbe 3-4 magot ültessünk el, márciustól májusig, védett helyre, mivel az ideális csírázási hőmérséklet a magoknak 18-20 C fok.

A palántákat cserépbe, vagy szabadföldbe csak május végén lehet kiültetni, ha a talaj menti fagyok már nem veszélyeztetik a növényt.

A szárnyas feketeszemet napos, széltől védett helyre ültessük, a nyári melegben rendszeresen öntözzük, de kerüljük a pangó vizet.

Mivel a növény a virágzáshoz sok tápanyagot használ fel, érdemes kéthetente az öntözővízhez tápoldatot adagolni, valamint a bokrosodás érdekében a hajtásokat csípjük vissza időnként. Télikertben vagy üvegezett verandán, télen is tovább nevelhetjük a növényt, de ez sajnos csak ritkán lesz sikeres, inkább egynyári növényként tartsuk, és évente telepítsük újra a növényt kertünkbe.

Nagyobb balkonládákba vagy ámpolna cserépbe csüngő növényként is ültethetjük, ám ebben az esetben ne feledjük el a rendszeres metszés, mivel ha túl nagyra hagyjuk a hajtásokat növekedni, idővel már nem tud virágot hozni a tő, kb. 1 méter után már vágjuk vissza a hajtásokat.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A kertészek a sikert választották!

2011. február 3.-án megrendezésre került az I. Országos Kertészeti és Öntözéstechnikai Konferencia. A rendezvény célja, hogy a kertészeti és öntözéstechnikai újdonságok bemutatása mellett korszerű, eredeti marketing és értékesítési ismeretek átadásával segítse a kertészeket. Bővebben...:

Fűmagvetés lépésről lépésre!

Egy szépen ápolt zöld gyep, a legkisebb kertben is elfér. Akár egy méteres területre is vethetünk fűmagot. Ismerjük meg a füvesítés titkait, hogy a szomszéd fűje ne legyen zöldebb!

Bővebben...:

A mulcsozással sok vizet megspórolhatunk kertünkben!

A mulcsozás jelentése egyszerűen fogalmazva: talajtakarás! Szinte minden olyan talajt, amelyben növények növekedni képesek, hosszabb rövidebb ideig egy élő réteg borítja.

Bővebben...:

Acaena buchananii: Acélkék tüskésdiócska

Az acélkék tüskésdiócska a rózsafélék családjába tartozik, eredetileg Új-Zélandról származik. Ez az évelő talajtakaró növény, mindössze 5-10 cm magasra nő meg, ám talajt betakaró száraival hamar szétterül a kertekben.

Bővebben...:

A csicsóka termesztése nagyon egyszerű, hiszen ki irtani sem lehet ezt a hasznos növényt!

A csicsóka ( helianthus tuberosus) bármennyire is meglepő, de a napraforgók családjába tartozik, méghozzá az évelő növények közé. Magassága elérheti akár a 3 métert is, a virágok pedig 4-8 cm szélesek. Bővebben...:

Fukszia a balkonok és erkélyek kedvenc növénye!

Az árnyékos kissé hűvös erkélyek, és otthonok kedvelt növénye a cserepes fukszia, amelynek a gondozása még a kezdő kertészek számára sem okoz gondot.

Bővebben...:

Hogyan készítsünk bort gyümölcsből

Túl sok a termés a meggyfán, vagy a szilvafán? Semmi gond készítsünk gyümölcsbort belőle. A kiskertben sokszor előfordul, hogy a sok gyümölcstermést már nem tudja a család elfogyasztani és ilyenkor a lehullott gyümölcs kárba megy. Bővebben...:

Spárga a kertben és az asztalon

Hazánkban még mindig nem túl elterjedt kerti és konyhai növény a spárga, pedig egy kis odafigyeléssel mi magunk is termeszthetjük kertünkben ezt a különleges növényt.

Bővebben...:

Rebarbara termesztése kiskertben!

A rebarbara (Rheum rhabarbarum) nem csak egy hatalmasra megnövő kerti dísznövény, de egy nagyon finom konyhai csemege is.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: