A hagyma egy több rétegű húsos buroklevélből áll, és ezek raktározzák a növény számára szükséges vizet, és tápanyagot. A hagymalevelek közepén már készen áll maga a növény, vagyis a levelek a virág, és a virágszár is. A hagymaleveleket maga a tönk tartja össze, amelyből később a gyökerek fejlődnek ki, ha a tönk megsérül a hagyma már nem fog virágot növeszteni. A hagymás növények közé tartozik a nárcisz, a jácint, a tulipán, és a hóvirág is.

A csoport másik családága a gumós növények, ahol a gumó egy egyszerűbb felépítésű a hagymához képest. Leggyakrabban kerek tojásdad, vagy lapított alakú, és a gumón szabad szemmel is látható kis mélyedések vannak, ebből nőnek ki az új hajtások. Ilyen gumós növény a közkedvelt ciklámen illetve a szellőrózsa is.

A gyökérgumós növényeknél maga a gyökér vastagszik meg, és az egyes gumószakaszok mindegyike tartalmaz egy-egy rügyet, amelyből a növény fejlődésnek indul. Ilyen gyökérgumója van a dáliáknak és a korbácsliliomnak is.

A hagymagumó átmenet a hagyma és a gumó között, míg a hagymához hasonlóan van tönkje, addig a hagymalevelek egy gumót alkotnak. A buroklevél védi a hagymát a kiszáradástól. ilyen növény pl. a krókusz, és a kardvirág.

Mind a hagymás mind a gumós növények fejlődési szakaszai jól behatárolhatók, hiszen amint elültetjük őket a földbe a gyökerek máris fejlődésnek indulnak, majd egy hónap múlva megjelennek az első hajtások is. A tavasszal virágzó növényeket, már ősszel el kell ültetni, míg a nyáron virágzó fajtákat tavasszal kell elültetni kertünkbe! A hajtások a nyáron virágzó fajtáknál a föld fölé, míg a tavasszal virágzóknál már a föld alatt indulnak fejlődésnek.

Az elvirágzás után szép lassan elszáradnak a levelek, miközben az összes tápanyag visszahúzódik a hagymába vagy a gumóba. Épp ezért ha azt látjuk, hogy egy hagymás vagy gumós növény kezd elnyílni, száradni, soha ne vágjuk le a virágot azonnal, hagyjuk, hogy az összes levél is elsárgul és teljesen elszárad.

Bár sokan gondolják úgy, hogy a hagymás növényeket szinte bárhová ültethetik a kertben, sajnos ez nem igaz.

A fény igen fontos szerepet játszik a növények fejlődésében, így nem mindegy hogy az adott növényt egy napsütötte világos kertet kedvel, ilyen pl. a jácint vagy a nyári liliom, míg egy fa árnyékában vagy a bokrok alá a félárnyékos részre inkább a hóvirág, a krókusz, és a csillagvirág javasolt.

Mivel a hagyma és a gumó raktározza az összes tápanyagot a növény számára, nem szükséges a tápdús talaj. De ez csak az első évben van így, hiszen a következő évben már egy tápanyag szegény földben nem fog a növény virágozni. Épp ezért fontos hogy a hagymás növények is tápanyagban gazdag földbe kerüljenek kertünkben!

Ezeket a növényeket mindig laza jó vízáteresztő képességű földbe ültessük, hiszen a természetes csapadék is bőven elegendő számukra hogy fejlődésnek induljanak, ám egy túl nedves talajban a hagymák elrothadnak. Már a tavaszi ültetés előtt érdemes átböngészni a kertészeti katalógusokat, és színek valamint magasság szerint összeválogatni kertünk növényeit.

Tavasszal ültessünk kardvirágot, fréziát, gyöngyvirágot, vagy inkaliliom kertünkbe, míg ősszel jöhetnek a jácintok, a tulipánok és a nárciszok.

További cikkek:

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!