Amikor a tél végén a kis fehér hóvirágok előbújnak a hótakaró alól, mindenki jó kedvre derül, hiszen hamarosan megérkezik a várva várt tavasz. Ezek a kedves kis apró fehér virágok az amarilliszfélék családjába tartoznak, népes családjuk több mint 20 fajjal büszkélkedhet.

Hazánkban a legismertebb fajta a kikeleti hóvirág (Galathus nivalis), de az internetnek hála az ügyes kertbarátok már új fajtákat is tudnak vásárolni. Angliában a kertészeti társaságok külön vásárt rendeznek a hóvirágoknak, ahol a gyűjtők magas összeget is hajlandók fizetni, egy-egy különleges hóvirág fajtért.

 

A hóvirág nálunk 2005 óta védett, mivel a nőnapi árusítás miatt sajnos hagymával együtt tépték ki a földből a növényeket, így a hazai állomány került veszélybe. Most egy szál hóvirág eszmei értéke kb. 10.000 Ft, de ennél sokkal több a bírság, ha valaki a kirándulás során a természetben leszakít egy szál virágot. Természetesen a saját kertünkből továbbra is szedhetünk hóvirágot, de ma már a kertészeti áruházakban cserepes hóvirágot is vásárolhatunk, vagy ősszel hagymáról is ültethetünk a kertbe.

A hóvirág mindössze 10-15 cm magas, hagymás növény, minden hagymából két-három kékeszöld vagy szürkés tőlevél fejlődik ki. A levelek között jelennek meg a bókoló harang alakú kis fehér virágok, amelyek február végétől már nyílhatnak az időjárástól függően. A virágzás végén a növény levelei visszahúzódnak, és egy újabb évre a növény ismét a föld alá bújik. Ha egyszer elültetünk pár hóvirág hagymát kertünkbe, évről évre egyre nagyobb területet fog meghódítani, mivel magról is könnyen szaporodik.

A hóvirág hagymákat árnyékos részre ültessük el ősszel, kedveli a humuszos, nyirkos talajt. Amennyiben olyan területen jelenik meg a hóvirág kertünkben, amely számunkra már nem előnyös, ássuk ki a töveket virágzás után, és tőosztással szedjük szét, majd ültessük át őket a kert másik részére.

 

Figyelem!

A hóvirág minden része enyhén mérgező, fogyasztása hányingert, és bőrirritációt válthat ki, főleg kisgyermekes családoknál, vagy háziállatoknál érdemes erre figyelmet fordítani!

Íme, néhány ismertebb hóvirágfajta:

Pompás hóvirág (Galanthus elwesii)

Dél-Ukrajnában, Kis-Ázsiában és a Balkánon őshonos. Viszonylag nagy termetű, kocsánya 15–20 cm magas is lehet, ezért főleg ezzel a fajjal és változataival találkozhatunk a kiskertekben. Novemberben kihajt, s olykor már december végén virágozni kezd. Levelei szélesek, szürkés zöldek, a belső lepellevelek külső oldala - alfajtól, változattól függően - tövénél és csúcsánál, vagy csak a csúcsánál, esetleg végig zöld.
Kivadulásától nem kell tartani, mivel kertészeti példányai többnyire terméketlenek.



Redőslevelű hóvirág (G. plicatus)

A redőslevelű hóvirág (Galanthus plicatus) Dél-Ukrajnából és Dobrudzsából származik. Kocsánymagassága kb. 20 cm. Február végén - március elején virágzik. Levelei zöldek, a főbb erek mentén kissé hajtogatottak (redősek). Belső lepellevelei a csúcsuk táján zöldesek, de a bizánci alfaj esetében a belső lepellevelek töve is zöld. Számtalan kertészeti változata esetében a belső lepellevél zöld rajzolata különféle alakú, méretű.
Magról jól szaporodik, de hazánkban jelentősebb állománya csak az Alcsúti Arborétumban él. Innét széthordva fellelhető a térség kertjeiben, temetőiben, a budai Jókai-kertben, valamint a budai erdőkben is megjelent - kerti hulladékkal kihordva.


Levantei hóvirág (Galanthus fosteri)

A Földközi-tenger keleti partvidékén, Libanon, Szíria és Törökország délkeleti hegyvidékein él. Megjelenésében hasonlít a pompás hóvirághoz, de levelei mindig élénk zöldek, sosem szürkések. Kevésbé ismert faj, botanikus kertekben csak ritkán látható. Magyarországon az Alcsúti Arborétumban él egy kisebb állománya, innét széthordva látható néhány kertben és temetőben.
Kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)

Európa középső területein, valamint Dél-Európa hegyvidékein, lomhullató erdőkben él a kikeleti hóvirág

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!