A napraforgó a fészkes virágúak családjába tartozó egynyári dísznövény. Manapság a világ étolaj gyártásnak egyik alapnövénye, így hazánkban is hatalmas napraforgó táblákkal találkozunk utazásaink során. Jelenleg kb. 250000 hektáron termesztik nálunk, világviszonylatban több mint 10 millió hektáron.

Kiskertben egyre ritkábban ültetik, pedig díszítő értéke mellett, mint gyógynövényt is felhasználhatjuk. Igénytelen így kevés gondozás mellett is hamar növekszik és virágzik kertünkben.

Észak-Amerikában az indiánok már több ezer éve termesztik és fogyasztják, ma már nagyüzemben folyik a termesztése több országban. Mint sok más növény így a napraforgó is Mexikóból került be Európába, először, mint dísznövény, majd Oroszországban vált gazdasági haszonnövény belőle. A II. világháború után a zsírszükségletek kielégítésére és pótlására kezdték el olajnövényként termeszteni.

Ma már gazdag fajta és forma választékkal találkozhatunk, van törpe és óriás napraforgó is. A legismertebb a nagyfejű napraforgó, amelynek a virág átmérője elérheti 60 cm.t is. A szemek színe nagysága és olaj tartalma függ a fajtától is.


Kémiai alkotórészei:

Esszenciális zsírsavak, fehérjék, vitaminok, B1, B2, és E vitamin, ásványi anyagok, nyomelemek, foszfor, káliumba napraforgómagban található E vitamin igen jelentős, így erős antioxidáns hatású, erősíti immunrendszerünket, és sejtvédő tulajdonsággal is bír.

Csökkenti a magas koleszterin szintet, és a magas várnyomást. Aki ilyen betegségekben szenved, igyon rendszeresen napraforgómagból készült teát, vagyis 1 liter forró vízbe tegyünk bele egy csésze nyers hántolt napraforgómagot, és főzzük kb. fél óráig. Szűrjük le és osszuk le négy adagra. Ugyanezt napraforgó virágszirommal is megtehetjük, ami szintén jótékony hatással lesz szervezetünkre.

Aki szeretne több B és vitamint szervezetébe bevinni minden hónapban iktasson be étrendjébe 15 dkg hántolt napraforgómagot.

De ezen kívül a napraforgómagot akár csak a búzát csíráztathatjuk is, ehhez vegyünk egy tiszta lapos tálat, szórjunk bele napraforgó magot, és öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi. Naponta cseréljük le a vizet, és pótoljuk hideg friss vízzel. Meleg szobában két-három nap alatt kicsírázik, amit utána szórhatunk salátába, tehetjük kenyérre, joghurtba, vagy müzli mellé. A napraforgó csíra gazdag D, és B vitaminban, káliumban, kalciumban, és vasban.

A napraforgó olaj is egészséges így a főzéshez és sütéshez is érdemes használni, mert az összes vitamint és ásványi anyagot megőrzi a hidegen sajtolás mellett. A legjobb, ha kertünkbe ültetünk tavasszal vagy nyáron pár szem napraforgót és a saját termesztésű friss napraforgó magot és napraforgó virágszirmot használjuk fel étkezési célokra.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!