hétfő, 23 október 2017

A közönséges harangláb félárnyékos kertekben is megél!

Gyakran okoz gondot a hobbikertésznek, hogy milyen növényt ültessen a félárnyékos kertrészbe, ahol a virágzó növények gyakran elpusztulnak a fényhiány miatt. Ám a közönséges harangláb ( Aquilegia vulgaris) remekül megél a félárnyékos helyen is.

 

Ez a boglárka félék családjába tartozó évelő növény, egész Európában őshonos, így ma már a hazai kertekben is gyakran találkozunk vele.

Magassága 60-65 cm, bokrosan növekedik, hármasan összetett leveleivel. rövid sarkantyúban végződő virágai fehér, rózsaszín, illetve sötétlila színben pompáznak, egyszerű vagy telt változatban. A virágzási időszak májustól június végégi tart.

A közönséges harangláb félárnyékos helyen is szépen fejlődik, ám hibridjei a napsütötte helyeket kedveli. Kertünkben csoportosan ültetve a legszebb, tarka évelő virágágyásokban kiemelkedik szépsége.

Ha egyszer elültetjük kertünkbe a növényt, ne lepődjünk meg, ha évről évre egyre több harangláb jelenik meg, hiszen magjait elszórva önmagát szaporítja. Tavasszal vagy elvirágzás után tőosztással is tudjuk szaporítani.

Kertünkbe azért is érdemes ültetni, mert feltűnő színű virágai vonzzák a méheket és a hasznos rovarokat, ám kisgyermek vagy háziállat mellett csak nagy elővigyázatossággal ültessük, mert ciánhidrogén tartalma miatt enyhén mérgező.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Megújulnak a fűvészkertek! Videóval

Az utóbbi évtizedekben számos ritka védett növényfaj került veszélybe. Így a füvészkertekre újabb feladata hárul, a növényi sokféleség megőrzésében, fenntartásában való közreműködés, amelyet számos nemzetközi egyezmény is támogat. Bővebben...:

Csatlakozzon ön is az ablakfarm tulajdonosok táborához!

Az ablakfarm elnevezés nem újdonság, és nem is mi találtuk ki, hanem egy Amerikai állampolgár, aki arra szólította fel honfitársait, hogy bátran neveljenek növényeket a konyhaablakban.

Bővebben...:

Ne dobd ki! Hasznosíts tojáshéjat a kertben!

Amikor a rántott húst készítjük, ne dobjuk ki az üres tojáshéjat, hiszen újra hasznosíthatjuk kertünkben, így remek kalcium forrást biztosíthatunk növényeink számára.

Bővebben...:

Az égig érő bambusz

Hazánkban az elmúlt pár évben a bambuszok iránti kereslet megnőtt, hiszen a távol kelet egzotikus hangulatát hozza el nekünk.

Bővebben...:

Remek talajtakaró növény az indás ínfű!

Az indás ínfű (Ajuga reptans) Európából származik, majd innen terjedt el Ázsiába és Afrikába. Gyökeret eresztő indáival hamar szétterjed a kertben, és igen gyorsan növekedésnek indul.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása!

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény. Bővebben...:

Télen is ültethetünk póréhagymát!

A magyar konyhában is igen kedvelt növény lett a póréhagyma. De sajnos még sem olyan ismert, mint a vörös vagy a fokhagyma, pedig ez a növény nagyon jól illik a magyar íz világhoz.

Bővebben...:

A cékla termesztése hobbi kertészek számára!

A cékla nem csak egy finom savanyúság az étkezéseknél, de egy vitaminban és ásványi anyagban igen gazdag zöldség, amelyet mi magunk is könnyedén termeszthetünk kertünkben!

Bővebben...:

Cukkini ültetése és gondozása kertünkben!

Most induló cikksorozatunkban a kertbe ültethető zöldségeket és gyümölcsöket mutatjuk, be, mint pl. az ültetést gondozást és hozzá néhány fantasztikus receptet is. A sorozat első része a cukkini. Tartson velünk. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: