A pünkösdi rózsának tulajdonképp semmi köze a rózsákhoz, csak a neve utal, rá mivel a bazsarózsák családjába tartozik. Évelő növény, amely 70-80 cm magas bokros növény, hatalmas rózsaszín, mályva vagy piros virágokkal díszít a kertben. Virágának igen erős jellegzetes a rózsára hasonlító illata van.

Bár virágzása nem tart túl sokáig, látványa mégis kárpótol minket. Májustól július elejéig folyamatosan nyílnak a szebbnél szebb színes virágok, amelyek csak pár napig virítanak, de egy bokron akár 20-30 virág is lehet.

 Pünkösdi rózsa

Kedveli a napos meleg kerteket, ezért csak olyan helyre ültessük, ahol kap elég napfényt. Az ültetés ideje július augusztus, hogy a tél beállta előtt gyökeret tudjon növeszteni. Télen érdemes a növényt kissé betakarni, nehogy kifagyjon erre a falevél vagy a faforgács is megfelel. Tavasszal érdemes a bokrot visszametszeni, és egy két rügyet kivágni, mert így még nagyobb virágot kapunk. Talajban nem válogat, mégis ültetés előtt, vagyis ősszel érdemes egy kis szerves trágyát keverni a talajhoz.


Tavasszal és nyáron ne adjunk neki trágyát, mert könnyen kiégeti a növényt. Aki lekésett az őszi ültetésről, tavasszal is elültetheti a növényt, sok kertészetben már kapható cserepes pünkösdi rózsa. Kb. a 3. évtől virágzik teljes pompájában. Ha nagy virágokat szeretnénk, a borsónyi oldalrügyeket el kell távolítani. A dupla hibrideket gyakran karózni kell. A virágzás elmaradásának több, néha egyszerű oka lehet: túl mélyre ültettük, túl sok növénnyel verseng, túl sok N-t kap, a virágrügyek elfagytak, vagy egyszerűen csak kevés a napfény.

Mivel gyöktörzses növény, szaporításkor a gyöktörzset kell feldarabolni egy éles késsel. Augusztus és szeptember az ideális a szaporításra. Ezeket a gyöktörzs darabokat ültessük el ősszel. Ne ültessük túl mélyre a növényt, az ideális mélység 10 cm. A növényt nyáron öntözzük folyamatosan, és kéthetente egyszer a virágzás időszakában adjunk neki tápoldatot.

Öntözéskor csak a talajt locsoljuk, mert a vízsugárral könnyen leverhetjük a virágszirmokat. Ültethetjük kertbe, vagy nagyobb virágdézsába is.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!