hétfő, 23 október 2017

Olaszország szépsége a leander!

Egy hazánkban is kedvelt mediterrán növény a leander. Igen változatos színvilágával, kertünk legszebb dísze lehet. Piros, sárga, rózsaszín, vagy fehér virágai tavasztól őszig nyílnak.

Ha külföldön nyaralunk, láthatjuk, hogy ezt a növényt ott akár sövényként is jól bevált. Érdemes kertünkben is végig ültetni a kerítés mellett, akár a tuják elé is. A növény két méteresre is megnőhet, de érdemes rendszeresen visszavágni. Minél jobban metsszük, annál dúsabban hajt és virágzik. Ne sajnáljuk tavasszal és ősszel sem, metsszük vissza az egyharmadáig a növényt. A mediterrán hatás érdekébe szerezzünk több színű leandert és helyezzük el őket terrakotta kőedényekbe, így igazi tengerparti hangulatot alakíthatunk ki kertünkben.

A nagyobb növények számára válasszunk nagyméretű edényt, mert a virágzáshoz igényli a sok tápanyagot. A kisebb növényeket évente a nagyobb növényeket kétévente ültessük át. Nyáron tápoldatozzuk hetente, egészen őszig. Tavasszal adhatunk kis mennyiségben szerves trágyát is.


Tarthatjuk erkélyen, kertben, teraszon. Kedveli a meleg napos környezetet, nyáron öntözzük bőségesen. Tavasszal a levágott hajtásokat egy üvegben vagy cserépben könnyen meggyökereztethetjük. Minden tavasszal az első hajtásokat vágjuk vissza a felére, mert így egészséges erős növényt nevelhetünk nyárra. A következő metszést ősszel iktassuk be.

Ezen kívül érdemes ősszel és tavasszal megelőző permetezést végezni, mert a leander hajlamos a tetvesedésre. Fő ellensége a pajzstetű, amely akár az egész állományt megfertőzheti. Ezért mielőtt bevisszük a szobába ősszel, végezzünk lemosó permetezést, és ezt ismételjük meg tavasszal is. Télre helyezzük a cserepét egy hűvös kb. 10-15 fokos világos védett helyre. Hajtásdugványokról könnyen szaporíthatjuk a leandert.

Fényigény: világos napos helyet igényel, szereti a mediterrán környezetet.

Vízigény: Nyáron öntözzük bőven, de télen mérsékeljük a locsolást.

Virágzási időszak: Áprilistól, októberig.

Ne sajnáljuk ősszel visszametszeni a növényt, hagyjuk télen pihenni, hogy tavasszal új erős hajtásokat kapjunk.

Átültetés: A kisebb növényeket évente egyszer ültessük át, a nagyobb növényeken csak felszíni talaj cserét végezzünk.

Érdemes több színt is tartani otthonunkban, igazi tengerparti hangulatot vihetünk otthonunkban egy szép leander segítségével.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

4 remek filléres tipp a kertészkedéshez

Összegyűjtöttünk 4 filléres tippet, amelyek nagyban megkönnyítik a kertészkedést kint és bent egyaránt.

Bővebben...:

A konyhakert mellett nevelhetünk csirkét is a kertben!

Ma, amikor a csirkehús ára lassan az egekbe szökik, érdemes azon elgondolkodni, hogy miért ne tarthatnánk mi magunk is a kertben csirkét, így a család számára szükséges tojás mennyiséget is a kertből tudnánk beszerezni. Megéri –e csirkét tartani a kertben, és ha igen mekkora terület szükséges hozzá?

Bővebben...:

Gyereksarok: Így ültess hagymás növényeket cserépbe

Hagymás növények ültetése

Ha szeretsz kertészkedni, és szívesen gondozol növényeket, itt az idő ,hogy elültesd a tavaszi hagymás növényeket cserépbe.

Bővebben...:

Ültessünk illatos gólyaorr növényt a kertünkbe!

A gólyaorr (Geranium) népes családja mára meghódította a hobbi kertészek szívét, hiszen mind színben mind formában igen gazdag évelő dísznövényről van szó. Bővebben...:

Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.

Bővebben...:

Akár 5 méter magasra is megnőhet a tarka levelű olasznád

Ha kertünkbe egy látványos, impozáns szoliter növényt szeretnénk ültetni, a tarka levelű olasznád ( Arundo donax "Variegata) ideális választás, hiszen ez a növény akár 5 méter magasra is megnőhet!

Bővebben...:

Tarka saláta fajták a zöldségkertben!

Ültetés után már 8 héttel szedhetjük az ízletes salátákat kertünkből,amelyek nem csak szépek de finomak is.

Bővebben...:

A görögdinnye termesztése és ültetése kiskertben!

A görögdinnye egyet jelent a nyárral és a napsütéssel. Íze és zamata is lenyűgöz minket, hiszen lédús és mézédes. Bemutatjuk, hogyan ültethetünk saját dinnyét kertünkben!

Bővebben...:

A citrusok, és citromfák gondozása

A citrusfélék a nyaralás, valamint a napsütés iránti sóvárgásunkat ébresztik fel. Fénylő narancssárga, rikító sárga és telített zöld színeikkel vidám szín kavalkádot varázsolnak asztalainkra. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: