hétfő, 18 december 2017

A csicsóka termesztése nagyon egyszerű, hiszen ki irtani sem lehet ezt a hasznos növényt!

A csicsóka ( helianthus tuberosus) bármennyire is meglepő, de a napraforgók családjába tartozik, méghozzá az évelő növények közé. Magassága elérheti akár a 3 métert is, a virágok pedig 4-8 cm szélesek.

Vörösesbarna vagy világossárga virágai szeptemberben kezdenek el nyílni, és az ősz elejéig szinte folyamatosan virágoznak.

A csicsókának a gumóját fogyaszthatjuk, amely a növény gyökerén fejlődik, kicsit a burgonyához hasonlítható leginkább a formája.

A gumók az ősz elejétől a következő év tavaszáig szedhetők. A csicsókának igen magas a gyümölcscukor tartalma, de emellett található benne vas, szilícium, és kalcium is. Felhasználása megegyezik a burgonyával, párolhatjuk, süthetjük, és főzhetjük.


A csicsóka a mai konyhákban már csak ritkán fedezhető fel, mint élelmiszer, inkább takarmánynövényként termesztik, de magas inulin tartalma miatt a cukorbetegek is egyre többet fogyasztanak belőle.


Mivel a csicsókának a rosttartalma 5-6-szor nagyobb, mint a burgonyáé, a fogyókúra idején is hatásos lehet, hiszen a magas rosttartalom miatt, segíti az emésztés folyamatát. A csicsókagumók 15-20 százalék inulint tartalmaz. Az inulin nem azonos az inzulinnal, amire a cukorbetegeknek szükségük van. A csicsókában található keményítőt azonban biztonságosan tudják használni, mert támogatja a lép, a máj és a hasnyálmirigy munkáját oly módon, hogy megfelelő szintre tudja hozni a vérben a cukrot. Kedvező biológiai adottságait pedig fokozza a kálium, kalcium, magnézium, foszfor és cink ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1;B2-vitamin, niacin- és C-vitamin-tartalma. Életfontosságú aminosavként: lizin, arginin, hisztidin, cisztin, triptofán, aszparagin található benne. Növényspecifikus anyagai: kolin, betain, szaponin, quercimeritrin (makkcukor).Kálium, kalcium, magnézium és foszfor is van benne, nátriumban viszont szegény. Energiaértéke tíz dekánként 335 kJ, azaz 80 kcal.


A csicsóka termesztése

A csicsókáról érdemes tudni, hogyha az ember egyszer elülteti a kertjében ezt a növény, kiirtani szinte lehetetlen, vagy legalábbis több évet kell rá várni, mire eltűnik a kertünkből.  Akárcsak a napraforgó a csicsóka is a meleg napos területeket kedveli, ahol a talaj laza és jó vízáteresztő képességgel rendelkezik.

A növényt gumóról érdemes szaporítani, amely -30 fokig fagyálló, így novembertől egészen április közepéig lehet ültetni a kertbe, egymástól kb. 50*50 cm sor és tőtávolságra, 8-10 cm mélyen.


Aki étkezési célra szeretné a csicsókát ültetni és a termeszteni, még az ültetés előtt ássa fel jó alaposan a területet és forgasson a talajba érlelt marhatrágyát, vagy komposztot. Novembertől már szedhetők a gumók, de egyszerre mindig csak annyi gumót ássunk ki, amit el is fogyasztunk, mert a gumókat, nem lehet hosszabb ideig tárolni.

Mint dísznövényt is érdemes ültetni, de méretei miatt akárcsak a napraforgót, érdemes tűzfal, vagy kerítés mellé telepíteni, így gyönyörű virágos sövényt tudunk majd kialakítani.


Végül bemutatunk pár ízletes receptet, amelyeknek a csicsóka a főszereplője:

Csicsókasaláta nyersen

Hozzávalók: 50 dkg nagyon alaposan kefével megdörzsölt, megmosott nyers cs., 1 citrom, 3 ek olaj, 1 ek méz, bors, só, petrezselyem.

A csicsókát nagyon vékony karikákra szeljük, rácsavarjuk a citrom levét, beletesszük a mézet, olajat, sót, borsot, a nagyon apróra vágott petrezselymet.

Óvatosan összekeverjük. 1 órányit hűtőben érleljük.

Sült csicsóka finoman

Hozzávalók:  1 kg frissen szedett csicsóka, 1 dl olíva olaj, só, bors, ízlés szerint, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 2 dl tejszín.

A csicsókákat kefével tisztára sikáljuk, hosszanti irányban felszeleteljük. Sütőedénybe tesszük. Öntünk rá annyi olíva olajat, hogy elkeverve mindenhol érje az olaj, de ne ússzon benne. Fűszerezzük, só, zöldbors őrölve, zúzott fokhagyma, reszelt parmezán, tejszín. Kézzel összekeverjük, mindenhol érje a fűszer és a tejszín.

Sütési idő kb. 30 perc.

Halak vagy natúr húsok mellé kitűnő köret.

Csicsókaleves (holland recept)

1 kis fej vöröshagyma, felvágva, 1 ek főzőolaj, 35 dkg csicsóka, megmosva, 2 sárgarépa, megtisztítva, kockára vágva, 2 paradicsom, feldarabolva, 6 dl zöldségleves, só és frissen őrölt feketebors

1. Futtassuk meg a hagymát az olajon.

2. Közben hámozzuk meg a csicsókát és mossuk meg újból, daraboljuk fel és tegyük az edénybe. Gyorsan dolgozzunk vele, mert nagyon hamar megfeketedik.

3. Adjuk hozzá a többi belevalót is. Lefedve forraljuk fel, majd 30 percig kis lángon főzzük.

4. Nyomjuk át szitán, vagy turmix- ill. robotgéppel pürésítsük.

Ezt a levest ajánlják még fokhagymás croutonnal is.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Fűszer és zöldség ágyások kialakítása

Amikor egy kertet nem csak dísznövények ültetésére szeretnénk kialakítani, hanem haszonkertnek, fontos a megfelelő tervezés és kialakítás.

Bővebben...:

A mulcsozással sok vizet megspórolhatunk kertünkben!

A mulcsozás jelentése egyszerűen fogalmazva: talajtakarás! Szinte minden olyan talajt, amelyben növények növekedni képesek, hosszabb rövidebb ideig egy élő réteg borítja.

Bővebben...:

A szuper zöldséges kert titka a tápanyag utánpótlás

Elültetjük a paradicsomot, a paprikát, és a különböző zöldségeket, ám a nyár végén sehol a beígért terméshozam. Csak pár kis termés árválkodik a növényen, ám azok is hamar elszáradnak.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

Ligetszépe(Oenothera fruticosa)

A ligetszépe évelő dísznövény, eredetileg Észak-Amerikából származik, épp ezért jól bírja a tűző napos kertrészeket.

Bővebben...:

Ültessünk kertünkbe salamonpecsét virágot.

Az árnyas hűs kertek egyik kedvelt lakója a salamonpecsét virág (polygonatum hybridum), amely akár 1 méter magasra is megnőhet.

Bővebben...:

Alakítsunk ki zöldségágyásokat kertünkben!

Évről évre egyre többen hódolnak ismét a zöldség termesztésnek, akár a fővárosban is, amelynek oka talán a magas zöldség árak, és a saját magunk által termelt zöldség öröme.

Bővebben...:

Jamie Oliver: Így termesszünk salátát a kertben és az erkélyen!

A saláták a kert bármely napos vagy félárnyékos területén szépen fejlődnek. Fodros, díszes, vagy különleges színű leveleivel nagyszerű díszt képeznek a kertben és akár az egynyári virágok közé is ültethetők. Bővebben...:

Ha szeptember, akkor itt a befőzés ideje!

Egy jó kertész a nyár végén élvezheti igazán munkája gyümölcsét szó szerint, hiszen most van itt az ideje a szüretnek és a befőzésnek.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: