péntek, 19 január 2018

Ligetszépe(Oenothera fruticosa)

A ligetszépe évelő dísznövény, eredetileg Észak-Amerikából származik, épp ezért jól bírja a tűző napos kertrészeket.

 

Magassága mindössze 60 cm, így kisebb kertekbe is bátran ültethetjük. Levélzete hosszúkás, lándzsás alakúak, kissé bronzos árnyalatban pompáznak.

A napsárga csésze alakú virágok júniustól egészen augusztus közepéig nyílnak.

Jól viseli a nyári tűző napsütést, bátran ültessük sírokra, vagy sziklakertbe.

Csoportosan ültetve mutat a legjobban, de más évelő növény mellé telepítve is mutatós évelő növény, ilyen lehet pl. a szegfű, a harangvirág, vagy a zsálya. Ősszel a virágzás végén vágjuk vissza a hajtásokat, így jövőre még több virágra számíthatunk.

Nyáron a virágzási időszakban csak este nyílnak ki a virágok, amelyeknek kellemes illatuk, már messziről érződik.

Tavasszal az anyatövet tőosztással szaporíthatjuk, de nyáron hajtásdugványról is telepíthetjük kertünkbe a ligetszépe töveket.

Ajánlott fajták:

Sárga színű ligetszépe: Fryverkeri, mindössze 40 cm magas, bimbói feltűnő piros színűek.

A „ Hohes Licht” virágai világossárgák, míg a  „Sonnenwende” virágai aranysárgák, mindkét fajta 60 cm magas.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

 

 

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Északi fekvésű kert rendezése

Tisztelt Szakértő! Van 3x5m virágos kertem északi fekvésű reggel kicsit este felé kap kevés napot.Elején sövény kerítés van végén futó rózsa kerítés mellett krizantémok vannak fal mellett álló borostyán de már támasztékot igényelt de most el fagyott azért most kezd ki hajtani. Bővebben...:

Faszenes helyett a gázgrill, műanyag helyett a rattan a menő az OBI vásárlóknál

Egyre több vevő mérlegeli egyszerre az árat és az értéket, amikor a kert kialakításához, megműveléséhez keres az OBI-ban termékeket. Bővebben...:

Fűszerkert kialakítása

Kedves Szakértő! Segítséget szeretnék kérni hogy gyógy és fűszerkertet hol és hogyan célszerű kialakítani? Segítségét előre is köszönöm.
Bővebben...:

A japánbambusz teraszra is ültethető!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...:

A vaníliavirág gondozása

A vanília virág (Heliotropium arborescens) Peruból származik ahol, mint félcserje díszíti a parkokat és kerteket. Bővebben...:

Akár 5 méter magasra is megnőhet a tarka levelű olasznád

Ha kertünkbe egy látványos, impozáns szoliter növényt szeretnénk ültetni, a tarka levelű olasznád ( Arundo donax "Variegata) ideális választás, hiszen ez a növény akár 5 méter magasra is megnőhet!

Bővebben...:

A kivi nem csak finom, de egészséges is!

A kivi, ez a kis szőrös gyümölcs, nem csak finom, de egészségünkre is jótékonyan hat. Megmutatjuk, miért érdemes saját kertünkben termeszteni kivit, és a tárolására is adunk néhány hasznos tippet.

Bővebben...:

Jamie Oliver: Így termesszünk salátát a kertben és az erkélyen!

A saláták a kert bármely napos vagy félárnyékos területén szépen fejlődnek. Fodros, díszes, vagy különleges színű leveleivel nagyszerű díszt képeznek a kertben és akár az egynyári virágok közé is ültethetők. Bővebben...:

Az uborka talajigénye

Az uborka azok közé a zöldségek közé tartozik, amelyek a legmagasabb igényüket támasztják a talajjal szemben, vagyis az egyik legtápanyag igényesebb zöldség. Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: