péntek, 19 január 2018

Égőszerelem virág ( Lychnis chalcedonica)

Az égőszerelem nevét tűzpiros virágairól kapta, hiszen olyan fantasztikusan szép piros árnyalatban pompáznak a virágok, mintha tűzben égnének.

 

A növény eredetileg Kelet-Ázsiából, azon belül is Japánból származik, de hazánkban is régóta közismert és kedvelt évelő növény.

Magassága elérheti akár a 80-100 cm –is, így vágott virágnak is alkalmas, levelei tojásdad alakúak, kissé szőrös felülettel.

Már a nyár elején nyílnak a tűzpiros virágok, amelyek kiemelkedő díszei lesznek az évelő virágágyásnak. Magját a növény ősszel elszórja, így ne lepődjünk meg, ha évről évre egyre több tő bukkan fel kertünkben. Érdemes több tövet is egymás mellé ültetni, mert nagy tömegben még szebb hatást nyújt. Remekül párosítható a sárga színű cickafark virággal, vagy a kék színű szarkalábbal!

Az elvirágzás végén érdemes a hajtásokat visszavágni őszre, így jövőre még több virág lesz egy tőről.

A növény főbb igényei:

Fényigény:

Jól bírja a tűző napsütést, bátran ültessük a kert napos részébe.

Öntözés:

Közepes vízigényű növény, de azért a nyári nagy melegben érdemes naponta locsolni.

Talaj:

Talajban nem válogatós, de kedveli a laza jó vízáteresztő képességű talajokat.

Virágzási idő: Június- augusztus elejéig.

Ezt olvasta már? Napos sziklakertbe ültessünk Tengerparti pázsitszegfűt!

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Nem mindegy melyik ablakba tesszük a növényeket!

A növények számára a fény az egyik legfontosabb életfeltétel. Ám nem mindegy, melyik növényt melyik ablakba tesszük, és milyen fényt biztosítunk számára.

Bővebben...:

Gyereksarok: Ültess citrom magot cserépbe!

Sok olyan növény kapható a piacon és a boltokban, amivel te is könnyedén tudsz kertészkedni, és saját növényt nevelni otthon, vagy a kertben. Az egyik ilyen növénycsoport a citrusfélék.

Bővebben...:

Hogyan csalogassuk kertünkbe a hasznos rovarokat?

Bizonyos rovarok nem csak a virágok beporzásánál lesznek a segítségünkre, de a kártevőket és élősködőket is megeszik, így érdemes őket becsalogatni a kertünkbe.

Bővebben...:

Égőszerelem virág ( Lychnis chalcedonica)

Az égőszerelem nevét tűzpiros virágairól kapta, hiszen olyan fantasztikusan szép piros árnyalatban pompáznak a virágok, mintha tűzben égnének.

Bővebben...:

A vaníliavirág gondozása

A vanília virág (Heliotropium arborescens) Peruból származik ahol, mint félcserje díszíti a parkokat és kerteket. Bővebben...:

Frézia a kertben

Sokan a fréziát csak virágboltban vágott virágként látták, pedig kertünkbe vagy erkélyünkre is ültethetjük ezt a kedves színes virágot. Már márciustól ültethető, ez a kedves tavaszi hagymás virág kertünkbe. Bővebben...:

Hogyan vásároljunk citromfát?

Citromfát ma már egyre több helyen árusítanak ám nem mindegy hol és milyen növényt vásárolunk meg. Bővebben...:

A paprika termesztése

A leghálásabb növények egyike, de nem szereti a türelmetlenséget. Kb. 1 év előkészületet igényel. Ugyanis szoktatni kell a talajhoz és főleg az időjáráshoz! 

Bővebben...:

Dobjuk fel a salátát borsmustár levéllel!

A borsmustár levél (eruca sativa), vagy más néven rukkola, már a középkorban is gyógynövényként volt számon tartva, így a benne levő borsmustárolajok és finom íze miatt nekünk is érdemes napjainkban a kertünkben termeszteni ezt a finom és egészséges növényt.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: