A tavaszi kankalin vagy más néven a primula a január egyik színes tavaszi szépsége. Amikor kint esik a hó és a fagy az úr, a primula a tavasz színeit és érzését viszi otthonunkba.

A kankalin félék családjába tartozó évelő kerti növény, már januárban kapható a kertészetekben és a virágboltokban. A virágok színe sárgás, fehér, piros, rózsaszín kék, vagy épp ciklámen színben is előfordul, öttagúak, és pártájuk forrt. Egyes fajoknál a virágok magasabb száron nyílnak még a másoknál tőálló kocsányon ülnek.

A virágok csoportosan nyílnak egyszerre akár 10-15 virág is található egy növényen. Fajtától függően a virágzási idő januártól egészen júniusig is eltarthat.

Így nem csak otthonunkban, de a tavasztól a kertbe kiültetve tovább gyönyörködhetünk ebben a kedves tavaszi virágban. Ne dobjuk ki a virágzás után a kis cserepes kankalint, tegyük, tavaszig félre földjét tartsuk épp, hogy nedvesen és tavasszal ültessük ki akár a kertbe akár egy nagyobb virágtartóba.

Lakásban tartva tegyük minél világosabb helyre, ez lehet egy ablak is, ám a túl meleg hőmérséklet a növény halálhoz vezethet, ezért a hűvösebb klímájú helyet keressük meg számára. A locsolásnál érdemes odafigyelni, mert a túlöntözés és a kiszáradás is végzetes lehet. A hidegebb időszakban legyen földje nedves, de ne álljon alatta a víz folyamatosa. Amikor melegszik az idő, és tavasszal kiültetjük, a kertbe locsoljuk folyamatosan.

Ültethetjük sziklakertbe, évelő ágyásokba, balkon ládába, de akár egy nagyobb virágtartóba is. Csoportosan elhelyezve a legszebb, akár egy szép kerámia tálba vagy fonott kosárban is szépen mutat.

Kisgyermek közelébe ne tegyük, mert levele allergiás reakciót válthat ki.

Fényigény: világos napsütötte helyre tegyük cserepét.

Hőmérséklet: Mivel a mérsékelt égövről származik, így nálunk is a hűvösebb klímát részesíti előnybe, tegyük a cserepét kissé hidegebb helyiségbe.

Öntözés: Közepes vízigényű, télen a két locsolás között hagyjuk a földjét kissé kiszáradni, de ahogy melegszik az idő, locsoljuk egyenletesen a földjét, mert a kiszáradás végzetes lehet.