hétfő, 18 december 2017

Akácos Magyarországot?

Egy magyar európai parlamenti képviselő szerint káros az akác telepítésének mindennemű korlátozása. A WWF Magyarország álláspontja, hogy az idegenhonos akác, amely természetvédelmi szempontból veszélyes, ún. invazív tulajdonságú fafaj, csak védett területeken kívül, megfelelő szabályozás mellett termeszthető.

 

 

Glattfelder Béla magyar európai parlamenti képviselő szerint elfogadhatatlan minden olyan uniós és magyar törekvés, amely az akác fafajok telepítését akadályozza, azok hatósági üldözéséhez vezet, vagy kiirtásukat célozza. Múlt heti nyilatkozatában kiemelte a faj méztermelésben betöltött szerepét, sőt környezetvédelmi szempontból is előnyösnek vélte a fafaj telepítését. Időközben több magyarországi erdészeti és méhészeti szakmai szervezet állt ki a nyilatkozat mellett.

 

Az Észak-Amerikából származó, hazánkban mintegy háromszáz éve ültetett fehér akác előnyös tulajdonságai közismertek, gazdasági és társadalmi jelentősége vitathatatlan. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy az akác termesztése súlyos természetvédelmi hátrányokkal jár. Az akác nitrogént és más fajokra nézve mérgező vegyületeket juttat a talajba, amelynek vízháztartását is jelentősen megváltoztatja. Ezért „üresek” az akácosok – bodzán, csalánon és néhány egyéb növényen kívül minden őshonos növény eltűnik alóla, a hozzájuk kapcsolódó rovar- és madárvilággal együtt. Éppen ezért komoly gondot jelent, hogy az akác jelenleg Magyarországon a legelterjedtebb fafaj, erdeink csaknem negyedét alkotja, termesztési területe folyamatosan növekszik. Az akác ráadásul gyors terjedő képességével ott is megjelenik, ahová nem szándékosan ültették, ezáltal lerontja az őshonos fafajokból álló erdeinket is – főként az alföldi tölgyeseket, de elözönli az Európai Unión belül csak a Pannon régióra jellemző gyepeket is. Védett területeken igen költséges a védekezés ellene, amelyre évente sok száz millió forintot költünk, elsősorban uniós forrásból. Az akác telepítése a klímaváltozás mérséklése szempontjából is kifogásolható, mivel jóval alacsonyabb fatömeget hoz létre, mint például az őshonos fafajok alkotta tölgyerdő.

Európában hazánk az egyik legtöbb akácossal rendelkező ország. Változatos, honfoglalás kori tájaink helyét ma ültetvényszerű, telepített akácosok foglalják el, amelyekben nem képes megélni az őshonos növény- és állatvilág. Az akác jelenléte, spontán terjedése a természeti területeken jelentős és egyúttal költséges problémát jelent – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője. Természetvédelmi szempontból elfogadhatatlan, hogy a telepítését sehol ne korlátozzuk. Erre különösen az állami, védett területeken van alapvető szükség – hangsúlyozta a szakember.

A WWF Magyarország álláspontja szerint nem szükséges változtatni a jelenlegi, a törvényeinkben is rögzített alapelven, mely szerint védett területen új akácosok telepítése nem megengedett. Védett területeken kívül ugyanakkor lehetőség van a fafaj termesztésére, amelyhez jelentős uniós támogatás is igényelhető. Az akácot hasznosító erdőtulajdonosok, méhészek számára jó lehetőségeket biztosít a hazai szabályozás, ám ennek fellazítása a társadalomra nézve felelőtlen, természetvédelmi szempontból rendkívül káros visszalépés lenne.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Kertészkedjünk együtt gyermekeinkkel!

Az óvodások szívesebben fognak zöldséget-gyümölcsöt enni, ha foglalkozások, és közös kertészkedés során szerettetik meg velük.

Bővebben...:

Gyereksarok: Így ültess hagymás növényeket cserépbe

Hagymás növények ültetése

Ha szeretsz kertészkedni, és szívesen gondozol növényeket, itt az idő ,hogy elültesd a tavaszi hagymás növényeket cserépbe.

Bővebben...:

Így használd fel kertedben a lehullott faleveleket!

Az ősz talán az egyik legszebb évszakunk, de a sok lehullott falevél gyakran bosszúságot okoz a kertbarátoknak. Megmutatjuk, hogyan tudod a hasznodra fordítani ezt a kincset!

Bővebben...:

Olaszország szépsége a leander!

Egy hazánkban is kedvelt mediterrán növény a leander. Igen változatos színvilágával, kertünk legszebb dísze lehet. Piros, sárga, rózsaszín, vagy fehér virágai tavasztól őszig nyílnak. Bővebben...:

Régi kertek lakója a sárga cickafark

Valaha a régi kertekben útszélén rendszeresen találkoztunk vele, ám ma egyre kevesebbet látunk a sárga cickafarkból (achillea filipendulina).

Bővebben...:

Égőszerelem virág ( Lychnis chalcedonica)

Az égőszerelem nevét tűzpiros virágairól kapta, hiszen olyan fantasztikusan szép piros árnyalatban pompáznak a virágok, mintha tűzben égnének.

Bővebben...:

Fedezzük fel a mangót!

Az egyik legízletesebb egzotikus gyümölcs, melyet mindenféle képen meg kell kóstolnunk! Alakja tojásdad vagy veseformájú.

Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesszünk spárgát!

Jamie Oliver a világhírű szakács nem csak főzni, de kertészkedni is nagyon szeret. Most spárga termesztés fortélyait ossza meg kedves olvasóinkkal! Bővebben...:

Íme, 3 fekete zöldség különlegesség a kertbe!

Fekete zöldség a kertünkben? Első hallásra talán kicsit furcsának tűnhet, pedig ma már ez sem lehetetlen. Ha van még hely kertünkben, és szívesen kipróbálnánk valami különleges új zöldség fajtát, ültessünk fekete színű zöldségeket.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: