csütörtök, 18 január 2018

Így használd fel kertedben a lehullott faleveleket!

Az ősz talán az egyik legszebb évszakunk, de a sok lehullott falevél gyakran bosszúságot okoz a kertbarátoknak. Megmutatjuk, hogyan tudod a hasznodra fordítani ezt a kincset!

Ősszel csodás látványt nyújtanak a fák lombjai, amelyek csodás őszi színekbe pompáznak ilyenkor.

Ám a lehullott avar zavaró, hiszen ha a gyepen hagyjuk, rajta, a fű foltokban kiéghet, ha pedig az utcán a bejárat előtt hagyjuk, akkor akár balesetveszélyes is lehet a nedvességtől csúszós levéltömeg. Tehát a faleveleket össze kell szedni, ha van hozzá kedvünk, ha nincs, akár naponta.

Megmutatjuk, hogyan kell a lehullott faleveleket újra hasznosítani, úgy hogy az a hasznunkra legyen a kertben.

A biokertészek már jól tudják, hogy a lehullott falevél egy kincs a kertben, hiszen egy remek komposzt válik belőle. Mégis sok kertbarát elégeti a leveleket, vagy kerti hulladékként kezeli azt. Pedig a levelekből egy remek tápanyagforrást lehet készíteni, komposztálással.

Épp ezért az összegyűjtött leveleket érdemes kiszórni az üresen maradt virág és zöldségágyásokba. Ha biztosra szeretnél menni, hogy a levélréteg tavaszra komposztálódjon, érdemes egy fűnyíró segítségével apróra összedarálni a leveleket, így gyorsabb lesz a bomlási folyamat is. A nagyobb fék és cserjék alatt akár ott is hagyhatod a leveleket, ha ez nem akadályozza a közlekedést, így nem csak tápanyagot szolgáltatsz a növények, de a kisebb hasznos rovarok is búvóhelyet találnak az avarban.

Ha a szél elhordja a leveleket, az ágyásokból, vagy locsold be őket jó alaposan, így a nedvességtől összetapadnak, vagy a réteg falevélre szórj egy újabb réteg mulcsot, vagy már kész komposztot így biztos nem lesz gondod a nagy szélben sem.

A gyepen nem szabad a faleveleket rajta hagyni, mert az befülled alatta és foltokban kipusztul. Így innen minél gyorsabban szedd össze a leveleket, ám ezt sem szabad a kukába dobni, inkább a kert egy félreeső sarkában halmozd fel, ahol tavaszra remek szerves anyaggá alakul át, vagyis komposztálódik.

Fontos, hogy a nehéz és kemény levelek lassabban fognak lebomlani, így ezeket érdemes kissé aprítva tenni a komposztba. A dió és gesztenye levelek magas csersav tartalmuk miatt csak lassan korhadnak el, így ezeket nagy mennyiségben érdemes kerti hulladékként kezelni. Ha van elég helyünk a kertbe, készíthetünk egy külön komposztálót azoknak a leveleknek, amelyek lassabban bomlanak le.

Plusz egy tipp!

Háztartási boltban vásárolj egy nagyméretű műanyag zsákot, majd egy ollóval lyukaszd ki több helyen az oldalát. Töltsd meg a zsákot falevéllel, majd locsold be jó alaposan, és tedd egy árnyékos védett helyre félre a kertben. Időnként locsold be a leveleket, így tavaszra egy kész tartalmas komposztföldet kapsz, amely igazi arannyá válnak a levelek a kertedben.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Hogyan hosszabbítsuk meg kertünk szépségét?

Bár a nyárnak lassan már vége, egy kis praktikával meghosszabbíthatjuk a kerti növények virágzását! Bővebben...:

Így végezzünk próbacsíráztatást a vetőmagoknál!

Gyakran hallunk olyan történeteket olvasóinktól, hogy a kertészeti áruházban megvásárolt magok, egésze, vagy csak a fele, nem csírázott ki a vetés után.

Bővebben...:

Hogyan űzzük el sikeresen a vakondokat kertünkből?

Nincs is bosszantóbb, mint a frissen nyírt gyepen éktelenkedő vakondtúrás, amely nem csak esztétikailag rontja a látványt, de tönkre is teszi a pázsitot. Íme, néhány hasznos tipp hogyan űzzük el kertünkből a vakondokat.

Bővebben...:

Az ezüstös pampafű ültetése és metszése

A füvek királynője is lehetne ez a hatalmas akár 2 méter magasra is megnövő pampafű (cortaderia sellone). Bővebben...:

A parlagi macskatalp jól bírja a tűző napos kerteket is

A parlagi macskatalp (antennaria dioica„ rubra”) alapfajtája egész Európában őshonos, de a legtöbb kertészetben már a nemesített fajtákkal találkozunk.

Bővebben...:

Az égig érő bambusz

Hazánkban az elmúlt pár évben a bambuszok iránti kereslet megnőtt, hiszen a távol kelet egzotikus hangulatát hozza el nekünk.

Bővebben...:

A sárgarépa termesztése és vetése

A sárgarépa (Daucus carota) szinte egyetlen kiskertből sem hiányozhat, hiszen termesztése egyszerű, és szinte napi szinte használjuk a konyhában a gyökerét!

Bővebben...:

A zöldborsó kertünk hasznos növénye!

A zöldborsó konyhánk egyik kedvelt alapanyag, épp ezért kertünkbe is érdemes saját zöldborsót nevelni, hiszen egész nyáron ellát minket friss zsenge tápanyagokban és vitaminban gazdag zöldséggel.

Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesztem a paradicsomot!

Jamie Olivert szinte mindenki ismeri, ő az, aki imád főzni, de imád kertészkedni is mellette. Most a paradicsom ültetése mellé ad néhány jó tanácsot olvasóiknak! Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: