hétfő, 23 október 2017

Varázsoljunk illatos ösvényt kertünkbe!

Egy gyönyörű illatos kerti út, vagy illatos kerti lugas nem csak szépé, de hangulatossá varázsolja kertünket.

 

Ehhez nincs is másra szükségünk, mint kijelölni a kerti lugas vagy ösvény helyét, majd beszerezni az ideális növényeket és kezdődhet a telepítés.

Elég egy erős illatú futó rózsa, amelyet felfuttatunk az út fölé emelt oszlopokra, majd az út mentén még ültethetünk színes illatos évelő növényeket. Az ültetésre ideális lehet az ősz vagy a tavasz, attól függően milyen növényeket szeretnénk telepíteni.

Első lépésként jelöljük, ki az utat majd az út mellé alakítsunk ki két ágyást is, amelybe további növényeket lehet majd ültetni. Az út fülé építsünk rózsalugast, de itt fontos a jó faanyag, amely majd elbírja a növény egész súlyát.


Az oszlopokat jó mélyre kell leásni és rögzíteni. A rózsatöveket az út két oldalára az ágyásokba kell majd elültetni, kb. 60 cm mélyre közvetlenül az oszlopok tövébe. Az ágyásokba a rózsák mellé ültethetünk illatos levendulát, szegfűt, varjúhájat, de az egynyári viola, vagy az illatos ternye is szóba jöhet.


Tavasszal a rózsa első hajtásait kössük az oszlopokhoz, majd innentől kezdve metszéssel alakíthatjuk évről évre a rózsabokrot. Az illatos virágágyáshoz, választhatunk, a futórózsa mellé nárciszt, jácintot, bazsarózsát, orgonát, vagy liget szépét, hiszen ezek mind nem csak szépek, de illatosak is.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Fűmagvetés lépésről lépésre!

Egy szépen ápolt zöld gyep, a legkisebb kertben is elfér. Akár egy méteres területre is vethetünk fűmagot. Ismerjük meg a füvesítés titkait, hogy a szomszéd fűje ne legyen zöldebb!

Bővebben...:

Szeretne színesebb kertet ingyen?

Bár itt az ősz, sőt mindjárt talán a hó is esik mégis érdemes már a jövő tavaszra is gondolni! Ha szeretne jövőre még színesebb és szebb kertet szinte ingyen kattintson ide! Bővebben...:

Fenyőfa körkép

Közeleg a karácsony, hatalmas a kínálat a fenyőfákból, de vajon melyik a legjobb választás. Nézzünk egy kis fenyőfa körképet. Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a kamcsatkai poloskavész

A kamcsatkai poloskavész (cimicifuga ramosa) a boglárkafélék családjába tartozó évelő dísznövény, amely Kamcsatka-félszigetéről származik.

Bővebben...:

A palástfű árnyékos kertbe is ültethető!

A palástfű (Alchemilla mollis) egy könnyen gondozható igénytelen évelő növény, amely könnyen szaporodik és terebélyesedik kertünkben.

Bővebben...:

Rovarfogó kapotnyak a kertünkben!

Bár a kapotnyak neve igen érdekes maga a növény egy gyönyörű évelő dísznövény, amely mint rovarfogó is hatásos kertünkben!

Bővebben...:

A kivi nem csak finom, de egészséges is!

A kivi, ez a kis szőrös gyümölcs, nem csak finom, de egészségünkre is jótékonyan hat. Megmutatjuk, miért érdemes saját kertünkben termeszteni kivit, és a tárolására is adunk néhány hasznos tippet.

Bővebben...:

Így védjük meg növényeinket a kártevőktől! Védőhálók és feromoncsapdák

A kertész egyik legfontosabb feladata hogy megvédje a haszon és dísznövényeit a kártevőktől és betegségektől. 

Bővebben...:

Tudta ön hogy a padlizsán egy gyógyító növény is? Videóval!

A padlizsán télen, nyáron egy nagyon kellemes étel, de hogy gyógyító tulajdonsággal is bír? Ismerjük meg ezt rejtett titkot a padlizsánról! Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: