A legtöbben a délre néző ablakokba teszik a kedvenc növényüket, mivel itt kapják a legtöbb fényt. Ám a déli ablakban éppen a tűző erős nap az, ami gondot okozhat, hiszen kiégeti a növények leveleit, és megperzseli a virágokat még tavasszal is.

Ezért fontos, hogy a növényeket olyan helyre tegyük, ahol vagy délelőtti napot kapnak, vagy árnyékolással tudjuk őket megvédeni az erős, tűző déli és délutáni naptól.

 

Ha fűszernövényeket, vagy zöldségnövényeket szeretnénk pl. a konyhában nevelni és gondozni, szintén fontos hogy az erős napsugarak ne érjék közvetlenül a növényt, mert az üveg által felerősített napsugár szintén kiégeti még a mediterrán fűszernövényeket is. Ezeknek a növényeknek, nagyon fontos a megfelelő légmozgás, vagyis a rendszeres szellőztetés.

 

Télen, amikor a napos órák száma nagyban lecsökken, nem árt egy mesterséges fényforrást is beiktatni néhány órára, így nagyobb eséllyel tudjuk télen is természetes körülményeket biztosítani a növények számára.

Érdemes kísérletezni a növényekkel, melyik növény hol érzi jól magát, hiszen van, amelyik a hűvös világos helyet kedveli, de van, amelyik a melegebb klímát igényli.

 

A konyhában, pl. ha fűszernövényeket, vagy mini zöldségeket szeretnénk termeszteni, építhetünk egy polcot számukra, az ablak közelében, így helyet is spórolunk, és mindig lesz friss fűszernövény a konyhában!


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!