Gondozása egyszerű, hiszen tavasszal meghajtatjuk, majd a virágzás végén hagyjuk, hogy a növény minden része visszahúzódjon a hagymába így el tudjuk tenni, teleltetni. Az amarillisz hagyma mellett több kisebb fiókhagyma is kihajt így szaporítani is tudjuk a növényt otthon.

A hagymákat március végén, április közepén ültessük el jó vízáteresztő képesség virágföldbe. Ha kertünkbe szeretnék ültetni a hagymákat, májusban ültessük ki a szabadba, majd szeptemberben szedjük fel a hagymákat és vigyük be őket védett helyre teleltetni.


Ha télire szeretnénk, újra meghajtani a hagymákat pihentessük, őket 5-6 hétig majd novemberben hajtassuk meg őket újra így akár karácsonyra virágzó amarilliszünk lehet.

A hagymákat ültessük el egy akkora cserépbe, ami kb. kétszerese a hagyma átmérőjének, majd locsoljuk meg a földet, és letakarva kezdjük meg a hajtatást.

Néhány hét múlva megjelenik az első kis zömök hajtás, ez a virág bimbója, ezután vigyük a növényt világosabb helyre, takarjuk ki, és kezdjük el nagyon óvatosan öntözni és tápoldatozni.