csütörtök, 18 január 2018

Ezért penészedik be a virágföld, és a magoncok

Gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy egy magvetés után a kikelt magoncok bepenészednek, de ugyanígy télen a virág is penészes lehet.

 

Ennek az oka, hogy nincs megfelelő légmozgás.

Mind a szobanövényeknek, mind a lakásban nevelt konyhakerti növények számára fontos a rendszeres és megfelelő szellőztetés, ennek hiányában az elvetett és kikelt magoncok eldőlnek, és bepenészednek, de a csírázás is elmaradhat.

 

Tavasszal és nyáron ez nem okozhat gondot, hiszen elég, ha rendszeresen ablakot nyitunk, így máris biztosítjuk a növények számára a megfelelő légmozgást, ám télen a hideg levegő hatására a növények megfáznak. Ezért télen érdemes egy kisebb ventilátort beüzemelni és ennek segítségével megkeverni a levegőt.

Ha olyan növényeink vannak, amelyeket télire egy védett szálláshelyre kell vinnünk, pl. leander, hibiszkusz, citrom, stb., ezek számára is gondoskodni kell a légmozgásról, így itt is érdemes néha a ventilátort bevetni, főleg ha egy párás pincében, vagy egy fűtetlen verandán tartjuk őket.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

 

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A japánkert növényei!

A japánkert a nyugalmat, a harmóniát a természetet utánzó növény együttest adja vissza a kertész számára.

Bővebben...:

Fűmagvetés lépésről lépésre!

Egy szépen ápolt zöld gyep, a legkisebb kertben is elfér. Akár egy méteres területre is vethetünk fűmagot. Ismerjük meg a füvesítés titkait, hogy a szomszéd fűje ne legyen zöldebb!

Bővebben...:

Hasznos lehet a zöldtető építése

A zöldtető nem a modern kor találmánya, hiszen már az ókorban is ismerték, de ma újra divatba jött a háztetőkön kertet építeni.

Bővebben...:

Napos kertbe is ültethetjük a kékszakállt!

A kékszakáll (Caryopteris) egy évelő cserje, amely a vasfű félék családjába tartozik. Gyönyörű liláskék virágai, júliustól egészen a nyár végéig nyílnak, és remek kontrasztot alkotnak a szürkészöld levelekkel.

Bővebben...:

Remek talajtakaró növény az indás ínfű!

Az indás ínfű (Ajuga reptans) Európából származik, majd innen terjedt el Ázsiába és Afrikába. Gyökeret eresztő indáival hamar szétterjed a kertben, és igen gyorsan növekedésnek indul.

Bővebben...:

Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.

Bővebben...:

Így vessük el a zöldség magokat!

Itt az ideje elvetni a zöldség magokat, hogy nyárra szép zöldséges kertünk legyen. Bemutatjuk lépésről lépésre a magvetést. Bővebben...:

Különleges zöldségek a kiskertbe!

Ha valami különleges zöldséget szeretne ültetni kertjébe, íme, néhány elfeledett vagy nem túlismert zöldség különlegesség, amelyek a kiskertbe házilag is ültethetők.

Bővebben...:

Ízletes gyümölcs a ribiszke

A ribiszke egy valódi vitaminbomba kertünkben, amely könnyen gondozható kedvencé válik. Ribiszkéből választhatunk pirosat vagy sárgát, vagy feketét, bármelyikből érdemes a kert egyik szegletébe ültetni.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: