Igazi boldogság egy hobbykertésznek, amikor tavasszal kisüt a nap, a hőmérséklet 15 fok fölé emelkedik, és végre kilehet menni kertészkedni, és naponta figyelni, hogyan fejlődnek és növekszenek a növények a virágágyásokban. Ebben a szép időben már azon gondolkodom, milyen újdonságot ültessek az idén, mit rendezzek át a kertben, és mit tehetnék annak érdekében, hogy a virágok még szebbek és varázslatosabbak legyenek.

A napsütéses meleg napokon már visszavágtam a rózsákat, és gyorsan beszereztem két új ágyás rózsát is, ezeket el is ültettem.

A nőnapra kapott mini rózsát, és primulákat is kiültettem, szerencsére jól bírták a hidegebb éjszakákat. Az évelő szegfű töveket szétosztottam, és külön ültettem, nagyon jó szegélynövény lesz belőlük az ágyásokban.

A hortenziák is elkezdtek kihajtani, szerencsére a tavaly ősszel elültetett új jövevények átvészelték a téli időjárást, így most szépek és egészségesek, akár csak a sok tavaszi hagymás virágaim, mint pl. a jácintok, tulipánok és nárciszok.

Hajtanak a hortenziák tavasszal a kertemben

Még tavaly ősszel friss földet, komposztot és trágyát szórtam ki az ágyásokba, a hortenziáknak pedig most tavasszal, egy kis tőzeggel is kedveskedtem mellé, remélem, sok virággal fogják meghálálni.

A levendulákat is visszavágtam, de már ezeken is megjelentek az idei új hajtások, az enyhe téli időjárás és a sok csapadék és hó nagyon jót tett a növényeknek.

Az idei tervem, hogy teraszra a balkonládákba édesburgonyát fogok ültetni, pink vagy rózsaszín petúniával, vagy muskátlival, meglátjuk milyen eredménnyel, erről beszámolok majd később.

De ezen kívül mini kígyóuborkát és csüngő csili paprikát is szeretnék ültetni, valamint hortenziát szaporítani, hogy még több legyen a teraszon is, sőt a kertben is, mivel nagyon sok félárnyékos rész van a kertben.

A leanderemet és murvafürtöt, a vanília virággal együtt egy fenti fürdőszobáiban teleltettem át, ahol nincs külön fűtés, viszont van ablak, így kapnak a növények elég fényt. A leander már kinövi a fürdőszobát, a murvafürt pedig annyira megörült a tavasznak, hogy elkezded virágozni és színes felleveleket hozni. De mivel a hétre még fagyokat jósolnak, nem volt szívem kitenni őket a szabadba.

 

Sajnos a tavalyi 30-40 db fiatal muskátli palántám elpusztult a teleltetés során, így az idén ezekből új töveket kell vásárolnom, mivel a balkonládák friss földdel már fel lettek töltve.

Egy kertészeti áruházban is ellátogattam, de még csak tavaszi virágok voltak, így üres kézzel távoztam, viszont a nagy áruházak már muskátli dugványokkal vannak tele, ezeket pedig felesleges megvenni, mert könnyen kifagynak, és sokáig tart, míg szépek lesznek és virágozni kezdenek.

A gyepet is át kellett fésülnöm, vagyis gyepszellőztetést végeznem, de a nagy szél miatt ezt újra meg kell ismételnem, és sok helyen az ősszel lehullott falevél összeszedése is rám vár, tehát van még mit csinálni a kertben.

Már alig várom, hogy ismét jó idő legyen, és lassan elkezdjem beültetni a balkonládákat, és az üresen árválkodó cserepeket, virágtartókat.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!