kedd, 21 november 2017

Kertészanyu: Elkészült életem első saját földkeveréke

Tavaly a növények nem fejlődtek a legszebben a teraszon, sem a petúniák, sem a muskátlik, persze ez volt az első nyaram a költözés után, így még csak ismerkedtem a kerttel.

 Azt tudtam, hogy vagy túl kevés számukra a napfény, vagy a talaj minőségével van gond, így az idén elhatároztam készítek egy saját föld keveréket.

Mivel elég sok balkonládát, akasztós és sima cserepet kell megtöltenem virágfölddel, így én is a nagy áruházak akciós 50 literes virágföldjei közül szoktam zsák számra vásárolni.

Állítólag ezek a nagyon olcsó (50 liter 690Ft) virágföldek, gyakran út menti építkezésekről kitermelt földből készülnek, vagyis a tápanyag tartalmuk minimális. Talán épp ezért nem fejlődtek szépen a tavalyi virágok, hiába kaptak tápoldatot.

Kezdő kertbarát lévén, kíváncsi voltam mi a különbség egy 690Ft.-os virágföld, és egy kertészetben kapható 1200Ft.-os virágföld között.

Nos, a csomagoláson feltüntetett összetevők között nem sok, mindössze annyi, hogy a drágább virágföldben már műtrágya is van keverve, de állagban nagyon nagy a különbség.

Az akciós nagyon olcsó virágföldek gyakran össze vannak tapadva, alig lehet a rögöket szétszedni, míg a minőségi föld laza, morzsalékos, öröm vele az ültetés.

Nézzük mi került bele az én földkeverékembe:

Akciós virágföld valamelyik nagy áruházláncból vagy ismert barkácsáruházból: 50 liter 690Ft.

Marhatrágya, vigyázat tényleg erős szaga van, (vizelettel van átitatva) szintén bárhol kapható, ez biztosítja a növények számára a tápanyagot: 50 liter 850Ft

Kókuszvirágföld, amolyan instant virágföld, kicsit olyan, mint a kínai leves, csak vizet kell hozzá adni és már kész is.  Egy tejes doboz méretű téglaszerű valami, ami lazítja a virágföldet, magába szívja a felesleges nedvességet, így nem fogjuk túl locsolni a növényeket, és ha kell, tárolja a vizet, így a kiszáradás ellen is védi a növényeket. A téglát mindössze be kell áztatnunk egy vízzel teli vödörbe, amely szép lassan megszívja magát nedvességgel, a térfogata a duplája lesz, szétesik, és olyan lesz, mint a tőzeg. Én önmagában csak ebbe biztos nem ültetnék növényt, de a virágföld lazítására nagyon jó, így ezt is kevertem a földkeverékembe: 1 tégla 1200Ft a Tescóban.

Tőzeg:

A tőzeg célja ugyanaz, mint a kókuszrostté, lazítja a földet, ám azt a tippet kaptam egy kertészetben, hogy ebből csak keveset adjak a virágföldhöz, mert ha ez egyszer kiszárad, utána nagyon nehéz újra átnedvesíteni, így gyakran a növény pusztulását is okozhatja, erről inkább lemondtam. Bár gondolom a kókuszrost is hasonló lehet, idén kikísérletezem.

Végül a kedvencem a komposzt.

Bármennyi külföldi kertészeti műsort nézek, vagy könyvet olvasok, a komposzt használata  a kertbarátoknak amolyan szentgrál. Enélkül nincs kert, nincs szép növény. Itthon mindenki arról ír, hogyan tudunk otthon mi magunk komposztálni, de komposztot venni, vásárolni nem lehet.

Kerestem a nagyobb kertészetekben, nagyobb áruházakban, itthon komposztot nem lehet venni, de műtrágyát annál többet.

Végül az egyik útmenti kis kedvenc kertészetemben, ahol nem csak a növények szépek, de az eladók is nagyon kedvesek, rátaláltam a kincsre.

Tavaly vettem két zsák komposztot, és kiszórtam a kertbe, az ágyásokba, és idén tényleg már most tavasszal kicsattannak a növények az egészségtől. Esett a hó, volt jégeső áprilisban, de a rózsa már bimbós, a szarkaláb már 80 cm magas, a hagymások pedig gyönyörűek voltak.

Így a komposzt nálam minden évben jöhet a kertbe, tavasszal és ősszel. Ebből is kevertem a virágföldembe, de kaptak a rózsák, a liliomok, a levendula, a hortenzia, az árvácska.

1 zsák komposzt, súlyra nem tudom mennyi  de csak kiskocsival tudtuk a kocsihoz kivinni 1000ft volt.

Tehát így készült el az én spéci virágföld keverékem, de gondoltam még perlitre a tőzeg helyett, ami lazítja a földkeveréket, így a növények gyökere több levegőhöz jut. Érdeklődtem még az alginitről, ami egy talajjavító, de ez már túl sok lett volna a növények számára, aki rendszeresen trágyázza és komposzttal javítja a talajt, ott már nem kell az alginit, a balkonnövényeknek. Valamint még gondolkodom egy lassan lebomló műtrágyáról, a muskátlik, és petúniák számára, amely egy granulátum és az epernél már jól teljesített. A tavaly bekevert eperhez való granulátum, még az idén is benne van a virágföldben, így az eper is már virágzik.

Az arányokat nem néztem pontosan a keverésnél, de remélem, hogy idén a muskátlik és más balkonnövények is szépek és erősek lesznek, erről majd nyáron tudok nektek beszámolni.

Ezt olvastad már?

Kertészanyu:5 fantasztikus levendulás dekoráció otthonra!

Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

Kertészanyu: Balkonládáim első lakói az árvácskák

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Így ültessünk gyümölcsfát!

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk is megtanulja értékelni a természetet, és érték követő magatartásra szeretnénk nevelni, a gyümölcsfaültetés a leginkább neki való feladat.

Bővebben...:

Így palántázzunk a kertben!

Tavasszal megjelennek az első virág, zöldség és fűszernövény palántákat, amelyeket ideje elültetni kertünkben, de nem mindegy hogyan.

Bővebben...:

Képeken a 2017.-es Garden Expo és Orchidea Ünnep

Kilátogattunk a 2017.-es Garden Expora és Orchidea Ünnepre, ahol több száz  fantasztikusan szép orchideát, kaktuszokat, tavaszi virágokat, és kerti ötleteket trendeket láttunk. Íme néhány kép a kiállításról!

Bővebben...:

Hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása

A hortenzia Nagymamáink vidéki kertjéből sejlik fel emlékeinkben, pedig ez a fantasztikus évevő dísznövény Japánból származik. a hortenzia gondozása nagyon egyszerű, ezért érdemes kertünkbe ültetni ezt a fantasztikus szép virágot!

Bővebben...:

A csicsóka termesztése nagyon egyszerű, hiszen ki irtani sem lehet ezt a hasznos növényt!

A csicsóka ( helianthus tuberosus) bármennyire is meglepő, de a napraforgók családjába tartozik, méghozzá az évelő növények közé. Magassága elérheti akár a 3 métert is, a virágok pedig 4-8 cm szélesek. Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

Így ültessünk balkonparadicsomot az erkélyre!

A legkisebb erkéllyel rendelkező lakástulajdonosok is ültethetnek balkonparadicsom cserépbe vagy balkonládába, így nyáron szüretelhetik az ízletes finom paradicsomot.

Bővebben...:

Télen is ültethetünk póréhagymát!

A magyar konyhában is igen kedvelt növény lett a póréhagyma. De sajnos még sem olyan ismert, mint a vörös vagy a fokhagyma, pedig ez a növény nagyon jól illik a magyar íz világhoz.

Bővebben...:

Így termesszünk brokkolit kiskertben!

A brokkoli termesztése valahol Dél Európában kezdődött 300-400 évvel ezelőtt, valószínűleg Olaszország napsütötte kertjeiben indult el ez a különleges zöldség, amely a karfiol közeli rokona.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: