Hozzávalók: 1 csokor friss medvehagyma levél, 3-4 nagyobb csirkemell, 1 doboz natúr krémsajt, 1 medvesajt, só, bors, szerecsendió, panírozáshoz tojás, zsemlemorzsa, liszt.

A csirkemelleket jó alaposan megmossuk, és vékony szeletekre felvágjuk, de ha valaki úgy szereti elég, ha a filét kettévágjuk. A medvehagyma leveleket megmossuk, majd csíkokra vágjuk, és úgy ahogy a petrezselymet felvágjuk, a leveleket felaprítjuk. A felvágott medvehagyma leveleket belekeverjük a krémsajtba, majd hozzáadjuk a medvesajtot, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk kevés szerecsendióval.


Ezt a keveréket töltjük bele a csirkemell filékbe, majd hústűvel összetűzzük és bepanírozzuk. Ha a töltelék egy kicsit kifolyik, semmi gond, tegyük rá a tetejére. Forró olajban süssük mindkét oldalát arany barnára, de sütőben is elkészíthető.

A burgonyából elkészítjük a pürét, tejjel, sóval, borssal, vajjal, megszórjuk szerecsendióval és belekeverünk egy marék aprított medvehagyma levelet. Ezenkívül lehet bele tenni még gombát, egyéb sajtot, vagy más finomságot is.

Jó étvágyat kívánunk.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!