Cikkek
Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!
Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.
Számtalan fajtája létezik a madársóskának (oxalis), van, zöld levelű változata van, amelyiknek zöld a levele, de sárga vagy bordó a széle, és teljesen bordó levelű is.
A növény magassága nem haladja meg a 20 cm-t így lakásban vagy kisebb kertben is nevelhetjük. Virágai kicsik, szirmuk fehér vagy rózsaszín áprilistól egészen a nyár végéig virágzik.
Évelő dísznövényként hosszú ideig nevelhetjük és gondozhatjuk, akár a sziklakertbe akár otthonunk egyik szobájában.
Hagymás vagy gyöktörzses fajtájú növény, így a kis hagymákat tavasszal érdemes elültetni kertünkbe, majd nyáron folyamatosan terjeszkedni fog, így pár év alatt a háromszorosára növekszik kertünkben.
Bár évelő növényről van, szó sajnos a téli hideget nem bírja így már -5 foknál kifagy ezért ősszel szedjük fel a hagymákat és vigyük be védett fagymentes helyre és akárcsak a többi hagymás növényt teleltessük át.
Ha decemberre szeretnénk otthonunkban négylevelű lóherét, akkor december elején ültessük el a kis hagymákat jó vízáteresztő képességű virágföldbe majd nagyon minimális locsolással és közép meleg hőmérsékleten hajtassuk meg.
A kertben jól viseli a napos meleg helyeket és a szárazabb homokos talajt épp ezért sziklakertbe is kiváló. csoportosan ültetve a legszebb, akár több színből is összeállíthatunk egy növénycsoportot.
Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!
Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Játsszon velünk és nyerje meg az Alexandra Kiadó: A legszebb kerti növények című könyvét, amelyhez mindössze három egyszerű kérdésre kell válaszolnia!
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Így öntözzük nyáron a muskátlit!
A növények, így a muskátlik is az életükhöz és fejlődésükhöz vizet igényelnek. A nyári melegben a muskátlikat rendszeresen öntözni kell, ám nem mindegy hogyan és mennyi vizet adunk ezeknek a közkedvelt növényeknek.
Így vessünk fűmagot tavasszal!
Egy szépen ápolt zöld gyep, a legkisebb kertben is elfér. Akár egy méteres területre is vethetünk fűmagot. Ismerjük meg a füvesítés titkait, hogy a szomszéd fűje ne legyen zöldebb!
Bővebben...
Medvehagymás töltött tojás
Hozzávalók: 10 db tojás, 2 dl tejföl, 7 ek zsemlemorzsa, 3 ek mustár, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 nagyobb csokor medvehagyma levél, só, bors, 2 ek olivaolaj.
Bővebben...

























