Kerti munkák kora ősszel!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Bár a nyárnak már vége, a kerti munkáknak még koránt sincs vége. Számtalan apró feladat vár ránk, ha azt szeretnénk, hogy jövőre is gyönyörű legyen a kertünk.

 

Ha még nem tettük meg, az elnyílt és elszáradt egynyári virágokat szedjük ki az ágyásokból, aprítsuk fel és mehet a komposztra, hiszen így kiváló minőségű talaj lesz belőle a következő évre.

Az évelő növényeket vágjuk vissza, de érdemes párat megtartani, hiszen a termés jó lesz a madaraknak, és a zúzmarás dér csípte hajtások pedig  nagyon szépen mutatnak ősszel.

A fűféléket is érdemes visszavágni, ám ebből is meghagyhatunk néhány tövet, mert ezek is nagyon mutatósak ősszel a zúzmarás kertben. Akinek a kertjében rózsatövek vannak, sürgősen kezdje el felkupacolni a tövüket, hogy a téli fagyás ellen megvédje a növényeket.


Még most is találhatunk virágot a rózsabokron, ezeket vágjuk le és vigyük be a lakásba, így egy kis nyári hangulatot csempészhetünk otthonunk falai közé.

Ha új fát, cserjét, évelő növényt vagy kétnyárit szeretnénk kertünkbe ültetni, még most megtehetjük, de ne felejtsük el a fiatal növényeket megvédeni a téli kemény fagyoktól.

A dáliákat, kánnákat és más fagyérzékeny növényeket szedjük fel és vigyük be őket védett helyre, jövő tavaszig, de a tulipán, jácint és nárcisz hagymákat most érdemes kiültetni a kertbe. A leander és hibiszkusz sem bírja a téli hideget, így az összes ilyen mediterrán dísznövényt vigyük be a téli szálláshelyükre, egy kb. 15 fokos világos helyiségbe.


A szobanövényeket már rég be kellett vinni a szobákba, ha kint marad valamelyik, komoly fagykárokat szenved.

A füvet is érdemes még egyszer utoljára levágni, a fűnyesedéket pedig szedjük össze és dobjuk a komposztra. Ha van, mér félérett komposztunk, azt nyugodtan terítsük szét a kert fái köré, vagy az üresen maradt virágágyásokban.


A kerti tavat is most érdemes kitakarítani, és ha van benne olyan vízinövény, amely nem télálló szedjük ki, és vigyük be védett helyre, majd engedjük le a vizet a kerti tóból.

Gondosan tisztítsuk meg a kerti szerszámokat, ha szükséges élezzük meg a kapát, vagy a metszőollót, majd így tegyük el őket a szerszámos kamrába. A kerti locsoló tömlőt is ürítsük ki, tekerjük össze, majd tegyük el a fűnyíró mellé.


Az üresem maradt virág és zöldség ágyásokat, vessük be fehér mustármaggal, amely kiváló zöldtárgya lesz, majd amikor a kikelt növény eléri a 10-15 cm magasságot, forgassuk be a növényt a talajba, és hagyjuk ott lebomlani.

A lehullott falevelet gyűjtsük össze, a levágott növényi részekkel együtt, és vagy tegyük ezt is a friss komposztra, vagy terítsük szét a kertben és hagyjuk egyszerűen lebomlani.

Tehát ősszel sem pihenhetünk, hiszen számtalan kerti munka vár ránk az őszi napsütésben is.

Címkék: kerti munkák ősszel, őszi növény, komposzt

Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...

 

 

Képeinkből

Please update your Flash Player to view content.

További cikkeinkből

Így gondozzuk az orgonát kertünkben, ha nagy virágokat szeretnénk rajta látni!

Sokan úgy gondolják, hogy az orgona vadon is megél bármelyik kertbe, és szinte semmilyen gondozást, vagy törődést nem igényel ez a szép növény. Pedig ahhoz, hogy az orgonánk évről évre nagy és színes illatos virágokat hajtson, szüksége van némi törődésre, gondozásra.

A húsos som növény ültetése és gondozása

A húsos som egy gyönyörű tavasszal virágzó díszcserje, de nem csak ezért érdemes a kertünkbe ültetni, hanem magas C-vitamin tartalmú termése miatt is.

Vízinövények ültetése a kerti tóba!

Aki rendelkezik saját kerti tóval, tudja, hogy a látvány akkor lesz teljes, ha vízinövényeket is telepít mellé, ám nem mindegy melyik tóba milyen növényt választunk.

3 különleges cserje és fa amelyek szebbé teszik kertünket!

Aki nem szeretne naponta gazolni és kapálni kertjében, ültessen cserjét és fát amely egész évben a legszebb formájukat mutatják, és hónapról, hónapra színt visznek kertünkbe.

Korán nyíló tavaszi hagymás növény a törpe nőszirom

A törpe nőszirom (Iris histrioides) kiválóan alkalmas a tél temetésére, hiszen vidám színű virágai már kora tavasszal nyílnak, amikor még hó borítja a tájakat.

Akár 12 méter magasra is megnőhet a szürke juhar!

A szürke juhar (Acer griseum) egy Közép Kínából származó fa, amelynek az egyik jellegzetes ismertető jegye a rozsdavörös kéreg, amely már fiatal korban is megjelenik, és vékony lapkákban hámlik.

Játssz és nyerj!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

Virágkötők, virágüzletek figyelem!

Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Hol és hogyan neveljünk muskátlit?

A muskátli szinte bárhol jól érzi magát, ha megfelelő gondozást és ápolást kap egész nyáron át, ilyen pl. a tápanyag utánpótlás, a hőmérséklet, és az öntözés.

Bővebben...

Tavaszi fűbeindító tippek - Kertészeti tanácsok

Azt mondják, vannak ilyen meg olyan kertstílusok, meg kerttrendek. Nem tudom. Talán. Az viszont biztos, hogy kertünk, teraszunk növényekkel teli zuga, életünk, meggyőződéseink manifesztációja.

Bővebben...

Sült paprikával töltött tésztabatyu medvehagymával

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 2 ek víz, 2 tojás, 20 dkg juhtúró, 10 dkg reszelt semleges ízű sajt (pl. trappista) 10 dkg füstölt szalonna, Bors, 10 dkg vaj, 2 ek liszt, 6 dl forró tej, 2 mk római kömény Bővebben...

10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
IMAGE
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt...
3 gyönyörű színes növény a sziklakertbe!
IMAGE
Ismerjen meg 3 fantasztikus egynyári dísznövényt, amely jól mutat a sziklakertbe és bírja a...
A cattleya orchideák gondozása és ápolása
IMAGE
Sok kertbarát a cattleyát tartja az orchideák királynőjének, hiszen mind formájuk mind...
A csillagkaktusz gondozása
IMAGE
A csillagkaktusz gondozása Mexikó sivatagos száraz vidékéről utazott el hazánkba ez a...