péntek, 17 november 2017

Bátran vágjunk bele a konyhakertbe!

Sokan hivatkoznak arra, hogy semmit nem tudnak termelni, hiszen nincs is konyhakertjük. Ez így nem egészen igaz, hisz sok olyan növény van, ami akár egy erkélyládában, vagy virágcserépben is megtermelhető. Ilyenek például a különböző fűszernövények (bazsalikom, borsikafű, kapor, fodros petrezselyem, stb.) de virágcserépben termelhető a snidling, néhány paprikaféleség (főleg a csípősek), de egy nagyobb edényben megterem például az úgynevezett jugóparadicsom, vagy a 3/4 kilósra is megnövő szívparadicsom.

Ha akad valahol egy pár négyzetméteres terület szabadon és a szomszéd se tiltakozik, ott egy picike kis konyhakert már kialakítható. Pár tő paradicsom, paprika, sárgarépa, petrezselyem, zöldhagyma, saláta, stb. Csak annyi, hogy egy-egy alkalommal nem kell elrohanni a piacra, vagy a boltba.

Egy 20-30 négyzetméteres konyhakertben már nagyon sok mindent meg lehet termelni, persze van néhány dolog, amit nem árt tudni, vagy betartani:

¤ A talajt mindig porhanyósan kell tartani, a legtöbb növény (mint például a paprika) a kimondottan laza talajt kedveli.

¤ Nem nagy baj, ha kinő a gaz a kertben, mert annak is hasznát veheted, ha kialakítasz egy 1-2 négyzetméteres komposztáló helyet. Komposztálhatod a gazt, a növényi eredetű konyhai hulladékot (zöldséghéjak) a leszüretelt növények szárát, levelét, hulladék káposztát, stb. Ha két évig komposztálsz, a harmadik évben már kiváló trágya áll rendelkezésedre.

¤ Trágyázásra kitűnően lehet használni, pl. a tyúk-, vagy a pulykatrágyát, de óvatosan kell vele bánni, mert kiégetheti a növényeket. Egy reklámszatyornyi tyúktrágya vagy 20-25 négyzetméterre is elég. Ha pedig van egy kb. 100 literes bádoghordód, akkor ebbe szórj egy reklámszatyornyi baromfitrágyát, töltsd fel vízzel, kapával, ásóval, akármivel jól keverd fel, hagyd állni a lét 2-3 napig, és ezzel a vízzel öntözd a növényeket. A levelére, ha lehet, ne kerüljön a lé, mert ha túl erős, kissé elperzselheti. A trágya legalább 2-3 feltöltéshez elég. Ha viszont csak natúrban használod, akkor a tövétől kb. 10 centire rakd a trágyát.

¤ Nagyon fontos a meglévő hely kihasználása is. Sokan termelik úgy, pl. az uborkát, hogy hagyják szabadon futni. Ez óriási helypazarlás. 4-5 négyzetméteres területen akár 40-50 kiló uborkát is megtermelhetsz, ha állványzatra futtatod. néhány karón és pár lécen kívül csak egy tekercs madzag és némi türelem kell a kötözéshez és megtermelheted az éves ubi szükségletedet.

¤ A kertészeti szakkönyvekkel nemigen érdemes foglalkozni, onnan legfeljebb csak ötleteket nyerhetsz, a kertedre vonatkozó módszereket magadnak kell kikísérletezned, mert a talaj teljesen más, mint amire a szakkönyv vonatkozik. Egy tanácsát azonban fogadd el: kétévenként cserélni kell az ágyások helyét!

¤ Az első két év általában a kísérletezésé, ennyi idő alatt kiderül, hogy a talaj mire alkalmas.

¤ A készen vásárolt magok sem mindig válnak be. Ez főleg a paprikára vonatkozik. Én már évek óta azt a módszert követem, hogy magam termelem meg a magokat is, megtermelem a palántákat és ezekben még soha sem csalódtam. Pedig a banánpaprikától a sárga californiáig, vagy 8 félét termelek. Igaz a palántanevelést már január végén megkezdem félliteres tejfölös poharakban.

¤ Érdemes kísérletezni a méteres tökkel (kolbásztök), vagy a méteres babbal is.

¤ Gondot okoznak a rovarfélék is. A krumplibogárral nehéz boldogulni, de ha csak pár sor krumpli van a kertben, akkor könnyű a petéket és a bogarakat összeszedni és elpusztítani. Ezzel a bogárral vigyázni kell, mert az utóbbi időben a paradicsomra is rászokott, a padlizsán, pedig kimondottan, a csemegéi, közé tartozik! Ha krumplibogarat akarsz látni, ültess 2-3 tő padlizsánt és nyüzsögni fognak!

¤ Ha "bio" termelést akarsz, akkor a vegyszereket sajnos nélkülöznöd kell, az egyetlen, amit használhatsz a talajfertőtlenítő. Ezt is legfeljebb 3 évenként. Ekkor egy évig nem vagy " bio" Vannak viszont újabban olyan (magyar!) bio- anyagok, amit nyugodtan felhasználhatsz, pl. a Kálmán-féle permetező-öntöző szerek. Ma már sok helyen kaphatók.


¤ Ha műtrágyát akarsz használni, akkor oldd fel az öntözővízben, és úgy locsold el a sorok között (1 kanna víz + 10 dkg műtrágya. Vigyázz, hogy ne kerüljön a növény leveleire. A műtrágyát a sorközökbe is szórhatod.

¤ Természetesen permetezni is kell. Erre nagyon bevált a csalánlé. Párkilónyit ledarálni, vagy apróra vágni, ráönteni vagy 20 liter vizet és pár nap múlva egy locsolókannával mehet a permetezés.  Kétszer is felhasználható.

További cikkeink:

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Kíméletes tippek a vakond elűzéséhez kertünkből

A vakonddal, ha valahol találkozunk, vagy látjuk, még azt is mondhatnánk, hogy milyen kis aranyos állat.  Ám amikor épp a kertünkben túrja fel a frissen nyírt pázsitot, valahogy nem ez jut róla az eszünkbe. Bővebben...:

Nem terjed el hazánkban a zöldtető építés!

Még mindig nagyon kevés növénnyel borított tető épül hazánkban, melynek oka a támogatás és a jogszabályi ösztönzés hiánya. Bővebben...:

Kertbarát tipp: Így lesz még több virág kertünkben ingyen!

A kertbarátok már jól tudják: egy kert soha nincs kész! Mindig valamit át kell ültetni másik helyre, valamit le kell vágni, vagy ritkítani.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

Simogatásra vágyik a Peszterce kertünkben!

A peszterce ( ballota pseudodictamnus) egy igen tetszetős, szürkészöldes levelekkel rendelkező növény, amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy az ember meg ne simogatná a molyhos kis leveleket.

Bővebben...:

A japánbambusz teraszra is ültethető!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...:

Jamie Oliver: Így termesszünk salátát a kertben és az erkélyen!

A saláták a kert bármely napos vagy félárnyékos területén szépen fejlődnek. Fodros, díszes, vagy különleges színű leveleivel nagyszerű díszt képeznek a kertben és akár az egynyári virágok közé is ültethetők. Bővebben...:

Így vessük el a zöldség magokat!

Itt az ideje elvetni a zöldség magokat, hogy nyárra szép zöldséges kertünk legyen. Bemutatjuk lépésről lépésre a magvetést. Bővebben...:

Az uborka talajigénye

Az uborka azok közé a zöldségek közé tartozik, amelyek a legmagasabb igényüket támasztják a talajjal szemben, vagyis az egyik legtápanyag igényesebb zöldség. Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: