kedd, 28 február 2017

Így gondozzuk szobanövényeinket télen!

A legtöbb szobanövényt a hosszú téli napok megviselik, hiszen ebben az időszakban kevesebb a fény, és a fűtés által okozott száraz levegő sem tesz jót kedvenceinknek.

 

Ismerjük meg a leggyakoribb téli gondozási hibákat, amelyek akár ki is pusztíthatnak egy-egy növényt otthonunkban.

Túl kevés fény:

Télen a kevés fény komoly gondot okoz növényeink számára, épp ezért figyeljünk oda rá, hogy ebben az időszakban is elegendő fényhez jussanak növényeink.

Lehetőleg ne engedjük le a rolót, és ne húzzuk be a sötétítő függönyt, hiszen ez még tovább csökkenti a fényt a szobában. Ha túl kevés fény éri növényeinket, télire helyezzük át őket lehetőségeinkhez képest egy világosabb helyiségbe. Főleg a virágzó és a színes levelű növények igényelnek több fényt ebben az időszakban.

Túlszáraz levegő:

Bármilyen fűtési típust választunk otthonukba, mindegyik valamilyen szinten szárítani fogja a levegőt. A túl kevés pára pedig hamar megmutatkozik növényeink külsején. A központi fűtésnek, illetve a padlófűtésnek van a legszárítóbb hatása, de mindenképp érdemes a növények számára télen valamilyen párásító megoldást beiktatni.

Helyezzük el a kisebb cserepes növényeket egy nagyméretű tálcán, majd a tálcát töltsük, meg agyag granulátummal öntsük fel vízzel, amely felszívja a nedvességet és el is párologtatja azt.

A nagyobb növények esetében a földre szórjuk ki az agyag granulátumot, és naponta egyszer, de akár kétszer is egy szobai permetezővel nedvesítsük meg a növény leveleit.

A párás levegő főleg az olyan növények számára nagyon fontos, mint pl. a páfrányok, orchideák, vagy broméliák, ha ezek közül tartunk több cseréppel otthonunkba, érdemes az adott helyiségbe egy párásító berendezést is elhelyezni.

Túl hideg levegő:

Szellőztetni télen is fontos, de ha rányitjuk az ablakot a szobanövényekre, szinte pár perc is elég ahhoz, hogy növényeink megfázzanak és idővel elpusztuljanak. Épp ezért szellőztetés előtt vigyük védett helyre a növényeket, főleg az ablakban elhelyezet, növények vannak a hidegnek és a huzatnak kitéve.

A fikusz, vagy a mikulásvirág is nagyon érzékeny a hidegre, ezeknek elég egy pár perces szellőztetés is, és máris ledobja a leveleit.

Poros levelek

Idővel a legtöbb növény levele portól lesz szürkés árnyalatú, és a porréteg nem csak nekünk káros, de növényeink számára sem egészséges, hiszen a fényt zárja el kedvenc szobanövényünktől. A nagyobb levelű növényeket, érdemes rendszeresen egy puha ronggyal áttörölni, a kisebbeket pedig a kádban zuhannyal átmosni.

Kártevők:

A kártevők télen sem pihennek, így a beteg sárgult, vagy száradó növényeket érdemes átvizsgálni, van –e rajta nyoma bármilyen kártevőnek.

Egy ajándékba kapott virág, vagy általunk megvásárolt új növénnyel is bevihetünk otthonunkba a levéltetvet, vagy pajzstetvet, amely így megfertőzi a többi szobanövényt is.

Épp ezért vásárlás során mindig vizsgáljuk meg a megvételre szánt növényt, és ha betegnek látjuk azt, inkább ne adjunk ki érte pénzt.

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat! Ehhez nem kell mást tennie, mint feliratkozni heti ingyenes kertészeti hírlevelünkre, majd aktiválni a feliratkozást, és ezek után mi elküldjük önnek ajándékba az éves online kerti naptárt! >>>>>>>>>

 

 

Frézia a kertben

Sokan a fréziát csak virágboltban vágott virágként látták, pedig kertünkbe vagy erkélyünkre is ültethetjük ezt a kedves színes virágot. Már márciustól ültethető, ez a kedves tavaszi hagymás virág kertünkbe. Bővebben...

Hogyan rakjuk le a gyepszőnyeget?

Ha nem szeretnénk, a fűmaggal bajlódni vásároljunk kész gyepszőnyeget vagy gyeptéglát. Bemutatjuk, hogy kell szakszerűen lerakni. Bővebben...

Az orbáncfű gyógynövény jótékony hatásai

Az orbáncfű gyógynövény vagy a belőle készült tea számtalan betegségre nyújt enyhülést és gyógyulást. Bővebben...

Csónak orchidea gondozása

Vettem csónak orchideát a legutóbbi kiállításon két virág szárral de nem tudom mitöl de sárgul a levele mellette viszont új hatásokat hozz ,a párra tartalom a  lakásban  45%-os a páratartalom és 19-21-fok van .Mi lehet az oka a hirtelen levél sárgulásnak?

Bővebben...

A kávécserje gondozása

A kávét mindenki ismeri, a legtöbben naponta fogyasztjuk is a belőle készült italt. De a kávécserjét, mint dísznövényt, már kevesen ismerik, pedig kevés gonddal tartható szobai dísznövény.

Bővebben...

A Jégsaláta termesztése

A jégsaláta (lactuca sativa var.capitata) fejes saláták egyik változata, amely egyre népszerűbb lesz a magyar konyhában, hiszen nem csak finom, de nagyon egészséges is. Bővebben...

Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...

Íme, a tavaszi hóvirágmező lenyűgöző szépsége! Gyönyörű fotókkal!

A tavasz első és talán legszebb virága a hóvirág, amely a még élettelen egyhangú erdő talaján, mint valami hófehér szőnyeg terül el.

Bővebben...

Így vessünk magot tavasszal!

Bár még az idő korai a kertbarátok már alig várják, hogy kiszabaduljanak a kertbe és elültethessék az első virágokat. Ám a magvetést már most is elkezdhetjük és élvezhetjük a kertészkedés minden örömét.

Bővebben...

Kert hónapról hónapra

Kertészkedni egész évben lehet, de nézzük, melyik hónapban mit tudunk ültetni kertünkbe. Bővebben...

Ültessünk kockás liliomot kertünkbe

Nem hiába kapta ezt a furcsa nevet ez a szép növény, hiszen kockás mintájával kertünk különleges éke lesz.

Bővebben...

Így tegyük még színesebbé kertünket ingyen!

Szeretnénk kertünket idén még szebbé színesebbé és változatosabbá tenni, de nincs rá pénzünk, hogy drága vetőmagokat vásároljunk? Akkor cseréljünk! >>>>>>>>>

A lepkeorchidea gondozása

A lepkeorchidea(Phalaenopsis) hazánkban is egyre jobban elterjedt és ismert, de még mindig egy misztikus és különleges növény, amely igen hosszú ideig virágzik. Sokan félnek a tartásától, mert nem ismerik ezt a növényt. Bővebben...

A trichopilia orchideák gondozása és tartása

A Trichopilia orchideák egy kb. 30 fajból álló ephiphyta csoport, amely Közép és Dél Amerikában őshonos, és az Oncidium csoporthoz tartozik.

Bővebben...

 

A fokhagyma tea megfázás ellen is hatásos!

A fokhagyma a magyar konyha egyik legismertebb hagymaféléje, ám azt már kevesen tudják, hogy a belőle készült tea a megfázás ellen is hatásos. Bővebben...

Kamillatea készítése és hatása

A kamillatea számtalan betegségre nyújt megoldás, ismerjük meg ennek a sokoldalú gyógynövénynek a jótékony hatását, és elkészítését.

Bővebben...

hírek

Fogyókúra gyorsan? Íme az igazság!

A súlyvesztéssel kapcsolatos, „kőbe vésett” hiedelmek egy része minden alapot nélkülöz – derült ki az Alabamai Egyetem kutatóinak munkájából. A tudományosan cáfolható feltételezések egyaránt népszerűek a szakirodalomban és a sajtóban is.

Bővebben...

Fontos a jó ágynemű választása!

Egy hét - 168 óra. Ebből körülbelül 40-et átdolgozunk, 2 órát zuhanyozással, 8-at evéssel, 18-at tévénézéssel töltünk.

Bővebben...

A gyerekszoba kedvenc növényei

A gyerekek imádják a növényeket és a virágokat, érdemes néhány cserép színes virágot elhelyezni a gyerekszobába. Bemutatunk három színes vidám kis lakót, amelyek nem jelentenek veszélyt csemeténkre. Bővebben...

Egy simogató parfüm: grand amour

Annic goutal egészen különös módon jött rá hogy egyedi szaglással rendelkezik így alkotta meg a grand amour nevű érzéki parfümöt. Bővebben...

Így ültessünk balkonparadicsomot az erkélyre!

A legkisebb erkéllyel rendelkező lakástulajdonosok is ültethetnek paradicsom cserépbe vagy balkonládába, így nyáron szüretelhetik az ízletes finom paradicsomot.

Bővebben...

Szuper pakolások zsíros bőre

A zsírós bőr viselőjének igen sok kellemetlenséget tud okozni. Bemutatunk néhány arcpakolást, amelyek a zsírós bőrt szebbé a bársonyossá varázsolják, és ráadásul a konyhából fillérekből is megoldható. Bővebben...

Tudta ön hogy a vanília is orchidea?

Kevesen tudják, hogy a konyhában használt és nálunk is kedvelt vanília is az orchidea félék családjába tartozik. Látogassunk el a vanília eredeti élőhelyére. Bővebben...

Dohányfüstös lakás növényei

Azokban az otthonokban ahol dohányoznak, sajnos nyoma is marad. A függöny megsárgul, a levegő sem a legjobb, és a szaga… Ilyenkor érdemes légtisztító szobanövényeket összeválogatni, amelyek megnövelik a levegő oxigén tartalmát.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!