Hozzávalók:

1 nagyobb csirkemell

15 dkg főtt, sötétvörös (barna) bab

10 dkg rizs

5 dkg mazsola

3 evőkanál marinált paprikakocka,

1 nagy fej vöröshagyma

4 evőkanál olaj

1 púpozott teáskanál currypor

1 darabka száraz cseresznyepaprika (aki nem szereti, hagyja el)

1 doboz csemege morzsolt kukoricakonzerv

késhegynyi római kömény (vagy egyszerű köménymag)

ízlés szerit só és törött bors

Elkészítése: Nagy serpenyőben az olajon a finomra vágott hagymát üvegesre pirítjuk, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a köménymagot és az apróra vágott csirkemellet. Kevergetve fehéredésig pirítjuk, majd a serpenyőből kivéve félretesszük. Helyére szórjuk a megmosott és lecsurgatott rizst, amit üvegesre pirítunk. Hozzáadjuk a megmosott mazsolát, majd ráöntjük a kukoricát (levével együtt). A serpenyőbe visszatesszük a csirkemellet, hozzáadjuk a főtt babot és a paprikakockákat, végül annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi. Belekeverjük a curryt, a borsot, és 1 teáskanálnyi sóval ízesítjük. Óvatosan összekeverjük, majd az edényt befedjük. Felforralva, kis lángon, keverés nélkül 25 percig főzzük. Ezután a lángról lehúzzuk, de a fedőt rajtahagyva legalább 20 percig saját gőzében hagyjuk állni. Tálalás előtt óvatosan, villával felkeverjük.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!