A Brigham and Women's Hospital kutatóinak eredményei alapján a betegek körülbelül fele nagyobb eséllyel utasítja vissza egy generikus gyógyszer szedését, amennyiben az alternatív változat színe eltér a korábban alkalmazottól. Az Amerikai Egyesült Államokban kitöltött receptek hetven százaléka generikus készítményekre vonatkozik.

„A pirulák külsejének megváltoztatása összezavarhatja a célközönséget” – fogalmazott Dr. Aaron Kesselheim, a Harvard Egyetem gyógyszerész professzora. „A betegeimmel folytatott beszélgetések során sokszor felmerül ez a probléma. Egyszerűen nem értik, miért néz ki másképp a gyógyszerük” – tette hozzá a szakértő.

A felírt készítmények szedésének visszautasítása a New England Egészségbiztosító Intézet adatai szerint 63,75 trillió forintnak megfelelő összegbe kerül évente az Egyesült Államokban, ami elsősorban a negatív egészségügyi következményeknek tudható be. Becslések alapján a sikertelen kezelések harmada-fele a betegek együttműködésének hiányára vezethető vissza, évi 183 millió ráadás orvoslátogatást eredményezve.

Jelen tanulmány elkészítéséhez a Blue Cross/Blue Shield biztosító országos mintáját vették alapul, s olyan betegekre fókuszáltak, akiket epilepsziával kezeltek. Azért esett a kutatók választása erre a csoportra, mert az izomrángásos rohamokkal járó kórképnél már egynapos gyógyszerkihagyásnak is súlyos következményei lehetnek. Összesen hétféle epilepszia elleni hatóanyagcsoportot különítettek el, amelyek 37 színváltozatban érhetőek el a piacon. 11 472 olyan beteg szerepelt a mintában, akik tíz napja nem váltották ki a receptjüket. Őket 50 050, generikus gyógyszerét rendesen szedő pácienssel hasonlították össze. Kiderült, hogy azon betegek, akik más színű készítményt kaptak, mint korábban, 27 százalékkal nagyobb eséllyel függesztik fel a kezelést. A diagnosztizált epilepsziások több mint fele nem íratta fel ismét az adott gyógyszert, ha annak színe eltért a megszokottól.

„A pirula színe olyan tényező, melyre figyelniük kellene a gyógyszeripar szereplőinek” – összegezte Kasselheim professzor.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat online kiadásában megjelent tanulmány korlátját képezi, hogy a vizsgálat nem terjedt ki a nem együttműködő betegek esetleges állapotváltozásának követésére.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!