Összesen egy evőkanálnyi a következő mézeskalács fűszerekből: őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, 2-3 szem porrá tört kardamom mag (vigyázat, igen erős az aromája); 1 db porrá tört szegfűbors, egy evőkanál kakaópor, 13 dkg mazsola, liszt és zsiradék a tepsik kikenéséhez (vagy sütőpapír), végül a cukormáz alkotóelemei: két evőkanálnyi citromlé, 7-8 dkg porcukor, pár csepp feketeribizli szörp. Az almákat megmossuk, a magházat éles késsel eltávolítjuk, azután héjastól lereszeljük az almát nagylukú reszelőn.

Megszórjuk cukorral, utána 4-6 órán át, állni hagyjuk. A mandulákat forró vízbe dobjuk, a vizet kis idő múlva leöntjük, majd lehúzzuk héjukat. Valamennyi hozzávalót összekeverjük, egyenletes tésztává dolgozzuk. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra, a tepsiket bekenjük egy kis margarinnal és meghintjük liszttel. A tésztát az így előkészített formákba öntjük, tetejét elsimítjuk. Az almakenyeret a sütő középső részén süssük kb. 75 percig. Amikor kész, ne borítsuk ki azonnal a formából, hagyjuk állni 5-10 percig. Utána borítsuk rácsra, hogy egyenletesen hűljön ki. A citromléből, pár csepp feketeribizli szörpből és a porcukorból sűrű, rózsaszínű cukormázat keverünk, majd bevonjuk vele a kenyereket. Tört mandulával díszítjük. Hűvös helyen tárolva, akár három hétig is eláll.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!