Keveseket motivál ebbéli tettében a környezetvédelem iránti elkötelezettség, a legtöbben inkább a fűtési energiára szánt költségeket igyekeznek visszaszorítani. Az egyik legkézenfekvőbb megoldás erre a nyílászárók cseréje, ám nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy néhány százezer forintot kiadjon az ablakok és ajtók korszerűsítésére. Aggodalomra azonban semmi ok, minimális költséggel, valamint kis kézügyességgel saját magunk is javíthatunk a nyílászárók hőszigetelésén, akár 10-15 %-os energia-megtakarítást is elérve ezáltal.

A nyílászárókon keresztül általában a teljes fűtési energia 30-40 %-a távozik, azonban ennél is súlyosabb lehet a helyzet, ha ablakaink már elavultak, vagy az évek során kissé elhanyagoltuk a rendszeres karbantartásukat. Sokan a nyílászáró (különösen a régi fa ablakok) karbantartása alatt a néhány évenkénti festést, vagy lakkozást értik, aki azonban energia megtakarítást is szeretne elérni, annak érdemes teljes átvizsgálást tartania.

Gumitömítések

A régi fa nyílászárók általában nem rendelkeznek tömítéssel, így az ablak és a tok között lévő apró réseken, szabadon áramolhat a levegő. Minél öregebb a nyílászáró, a vetemedés miatt annál nagyobbak lesznek ezek a rések, egyre több és több meleget engedve ki a szabadba. Ha az ablak és a tok között nincs ilyen tömítés, érdemes beszerezni, a néhányezer forintos „befektetés” az első fűtési szezon alatt meg fog térülni. Bármelyik barkácsüzletben különböző profilban kaphatunk olyan gumitömítést, amelynek az egyik oldala öntapadós, így a felhelyezés nem igényel különösebb szakértelmet. Léteznek szigetelő szivacscsíkok is szintén öntapadós kivitelben, mindkét megoldás megfelelő.

A gumitömítés esetében körültekintőbben kell vásárolnunk, érdemes először egy fél-egy méteres darabbal próbálkoznunk, mert a gumi könnyen vastagabbnak bizonyulhat, mint amit az ablak és a tok közti rés befogadni képes, így a nyílászáró nem-, vagy csak nagyon nehezen csukódna. A gumi-, vagy szivacstömítést ajtónál ugyanúgy lehet alkalmazni, mint az ablak esetében. Amennyiben a nyílászáróink rendelkeznek ilyen tömítéssel, akkor is érdemes a fűtési szezon előtt alaposan átvizsgálni őket, nem kopottak-e, és mindenhol megfelelően illeszkednek-e a helyükre. Ha már túl régiek a tömítések, érdemes kicserélni őket, később nagyon örülni fogunk a döntésünknek.

Vasalat ellenőrzése

Ha az ajtó, vagy az ablak nem zár tökéletesen, azzal rengeteg fűtési energiát veszíthetünk. Ennek oka leggyakrabban a vasalatban rejlik. Amennyiben van lehetőségünk a vasalatok úgynevezett után állítására, akkor feltétlenül tegyük meg, ez pénzbe sem kerül, mindössze egy csavarhúzó szükségeltetik hozzá. Ha a vasalat annyira elöregedett már, hogy cserélni kell, vagy a nyílászáró vetemedett el olyannyira, hogy nem zár rendesen, akkor érdemes szakemberrel átvizsgáltatni az ablakokat és az ajtókat. Ez ugyan pénzbe kerül, ám összehasonlíthatatlanul kevesebbe, mint ha a teljes nyílászárót kicserélnénk. Az ebbe fektetett összeg is megtérül maximum két fűtési szezon alatt.


Ajtók esetében mindenképp érdemes megpróbálkozni azzal, hogy a zsanérra rakott megfelelő méretű alátéttel megemeljük kissé az ajtót. Ha így az ajtó könnyebben záródik, akkor néhány filléres befektetéssel sikerült némi energiát megspórolnunk, de ne feledjük, ez csak átmeneti megoldás, amint megvan rá az anyagi keret, szakembert kell hívni az ajtóhoz.

Üveg cseréje

A régi egyrétegű üvegek rendkívül rossz hőszigetelő képességgel bírnak, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy szinte akadálytalanul halad át rajtuk a hő. Az új műanyag ablakok üvegei általában két-, vagy háromrétegű üvegek, valamint a rétegek között argon, vagy krypton gáz biztosítja a hőszigetelést, aminek köszönhetően nagyságrendekkel jobb a hőszigetelő képességük, mint elődeiknek. Ha nem rendelkezünk elegendő anyagi forrással a nyílászárók cseréjéhez, akkor érdemes fontolóra venni csupán az üvegek cseréjét. A saját kezűleg történő cseréhez rendelkezni kell némi szakértelemmel is, ám ha szakemberrel végeztetjük el a munkát, akkor is mindössze a töredékét kell fizetnünk a teljes nyílászáró cserének, és összehasonlíthatatlanul jobb minőségű ablakot kapunk cserébe. Bármelyik városban találunk kifejezetten erre szakosodott szakembert, de az interneten is sokan kínálják szolgáltatásukat, őket a „nyílászáró javítás”, vagy „ablakjavítás” keresőszavakkal találhatjuk meg legkönnyebben.

Ha csak néhányezer forintot is költünk a nyílászárók cseréjére, nem csak a fűtésszámlán fog meglátszani erőfeszítésünk, de a nagyobb komfortérzetünk mellett a környezetünkért is tettünk valamit, ezért azt tanácsolom, mindenképp tegyük meg a tőlünk telhetőt azért, hogy az idei fűtésszezonban kevesebb energiát használjunk fel, mint az előző években. Mindenki jól jár vele!

Demeter Kornél

www.epitesiportal.hu

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!